HELLBLADE

Szerintem icipicit túlértékelik ezt a játékot. Icipicit... Tényleg szép, szépen is szól, de nem tudom megérteni azokat az embereket, akik egy ennyire passzív játékba és világba ennyire bele tudják élni magukat. Mész a pokolban (Hélben) a folyosón, aminek az oldalairól összeolvadt holtak nyúlkálnak feléd. Komoly látvány, elsőre. Azután odamész és megvizsgálod közelebbről a dolgot. A kezek nem nyúlnak hozzád, akár pacsizni is lehetne velük, ezért hirtelen már csak tapétának tűnnek a falon. Helyenként már üvölteni lett volna kedvem a nevetséges puzzle részek miatt, amik olyanná tették a játékot, mint egy vonalfutás. A vonalfutást tesiórákon játszatják a gyerekkel a tornatanárok. El kell futni az első vonaltól a másodikig, majd vissza az elsőig, utána lehet futni a harmadikig, de a negyedik előtt vissza kell furni a másodikig. Kapcsolótól kapcsolóig futkározás volt már a régi játékokban is, amiknél helyén is kezelték a dolgot. Öt dolcsit adnék egy ilyenért, nem harmincat.

PREY - BEFEJEZVE

Ez aztán nehéz szülés volt. Ha jól számolom, valamivel több mint két hónap alatt sikerült végigjátszanom a játék, ami játékidőben 38 óra 45 percet tett ki. Persze ez nem azt jelenti, hogy ennyire nem akartam játszani vele, hanem azt, hogy nyár volt, a meleg is elvette a kedvem, na és gyakran inkább vidékre utaztam, ahol nem volt alkalmam folytatni.

A játék a legelején túl nehéz volt, aztán túl könnyű, majd hosszú ideig pont jó, de rpg jellegéből adódóan (nincs szintlépés, meg tapasztalati pont, de vannak upgrade-ek, amiket találni és kraftolni lehet), eljött az a pillanat, ahonnan már egyszerűen nincs kihívás. Ha jól emlékszem, akkor kb. 75 életerőponttal indul a karkter, de a végén ebből lehet 300 is. Már úgy lehetett menni szinte, mint egy terminátorral.

A setting nagyon bejött és ahogy talán említettem is, a nullgravitációs részek elképesztően hagnulatosak. Játékként talán az érdekes benne, hogy lehet néha tervezni (előre lerakni ágyúkat, mozgásérzékelős bombákat), elkerülni összetűzéseket, meg ügyeskedni a kis ablaknyílásokon belőtt guminyilakkal, de az ellenfelek nem túl változatosak, ami unalmassá tudja tenni. Emellett a Deus Ex HR-re emlékeztető módon, fejleszthet az ember hekkelést, testi erőt, egyebeket, de mindkettő ugyanoda vezet: egy idő után mindent ki lehet nyitni, mindent meg lehet szerezni. Lényegében ez nem tetszik benne: megszűnik a kihívás, max a lőszer fogy el, de azt is lehet szintetizálni.

A befejezés kifejezetten tetszett, olyasmi volt, amire nem is gondoltam volna és összességében lekötött, mondhatjuk, hogy élvezetes volt, de nem az a játék, amit még egyszer elő fogok venni. Mert csak az - egyébként csodálatos - űrséták miatt elővenni nincs értelme (abból kellene egy egész, csakis az űrroncsok kifosztogatásáról szóló játék). A sztorit meg kényelmesebb lenne egy kétórás filmben viszontlátni.

PLAYER 2016

Ez az év merőben más volt, mint a korábbiak. Először is idén már teljesen megutáltam az rpg-ket, másrészt végtelenül belefáradtam a – nem csak játékokat érintő – média és önkéntes szósöl dzsásztisz vórior hisztibe. Emellett még 2015 végén eladva a PS4-et, PC-re váltottam, de mindez egyszerű platformváltás helyett sokkal inkább a videojáték háttérbe szorulása/szorítása volt. Mobilon is alig játszottam, a PS Vitát is csak akkor vettem elő, amikor külföldre mentem nyaralni, de ott sem lett bekapcsolva. Rengeteget képregényeztem és rajzoltam, az elején még ide is posztolgatva, de aztán annyira megnőtt a mennyiség, főleg a két görög nyaralás során, hogy inkább a Facebookon nyitottam ennek külön mappát. Az év végére valamelyest visszatért a játékokhoz való kedvem, már csak idő meg energia kellett volna hozzá… Ezért sem lesz a lista túl komoly idén. Hiába van rajta sok cím, több nem is 2016-os és sokba bele sem merültem rendesen.

OVERCOOKED

A négy napos hétvége lezárásaként tartottunk egy kisebb játékbulit, ahol a prímet az Overcooked vitte el négy fős coop módjával.
Ennyit már rég üvöltöttünk és ilyesmit még soha, nem tudom, mit gondolhattak a szomszédok, amikor négy 35-40 körüli férfiember sürgeti egymást azzal, hogy szeletelje már a zöldséget, mosogasson már vagy szervírozzon hagymalevest.

A játéknak a lényege az, hogy megtaláljuk az ideális szerepkör felosztást a konyhában: ki készítsen elő alapanyagokat, ki rakosgassa össze őket, ki mosogasson, stb. De ez persze minden pályán más és más kombinációt kíván és mindig kicsit többet kell csinálni, alkalmanként dinamikusan kell igazodni az új helyzetekhez.

Ezeket a pályák kialakítása is szolgáltatni tudja: egy hajó konyhájában balra-jobbra dülöngél a szoba és átrendeződnek az asztalok, futószalagon kell/lehet átadni dolgokat egymásnak, mozgó teherautók platói közt kell közlekedni, stb.

Egy idő után már nagyon nehéz megszerezni a három csillagos értékeléseket, de kiváló játék, ha megvan hozzá a 3-4 játékos.

RISE OF THE TOMB RAIDER

Ha röviden szeretném jellemezni a játékot, akkor ez egy gyűjtögetős Uncharted játék, opcionális Tomb Raider tartalommal.

A Tomb Raider tartalom pedig nem más, mint a legtöbbször tényleg csak sztori részen kívüli sírfosztogatások, barlang bejárások során talált logikai/ügyességi feladványok. Ezeknek nagy része csodálatos és visszahozza az igazi Tomb Raider érzést, szemben a sztori szállal, ami megint egy rohangálás a kommandósok között 2.0.

Igazából a rendszer ehhez is elég jó, lehet bújni a bozótosban, figyelmet elterelni mindenféle eszközzel, alulról-felülről támadni és még jobb is, mint egy Assassin's Creed.
Csak ez nem Tomb Raider és ritkán van hozzáadva elég nehézség. Akarom mondani, ezzel a motorral egy egész jó lopakodós játékot lehetne csinálni, csak ez a játék egyszerre annyi minden más is akar lenni.

A nagy területek/pályarészek kialakítása is nagyon jó, tele vannak olyan helyekkel, amikkel kapcsolatban nagyon nem világos, hogyan lehet azokhoz eljutni, de ezek is csak szorgalmi feladatok a játékban.

Mindenesetre benne vannak és örülök neki, hogy a modern TR mellé becsempésztek ezt-azt a klasszikus TR-ekből, még akkor is, ha motorozni meg varázstárgyakat használni nem engednek.

Ha már egymás után játszottam velük, akkor elmondhatom, hogy ez a játék jobban tetszett, mint az Uncharted 4.
Mindkettőben vannak hasonló lehetőségek, mint az ugrás utáni csákánnyal mászás és ezekben a RotTR jobb. Lényegében az U4-ben szinte csak bevezetik ezeket az eszközöket és lehetőségeket, aztán szinte teljesen elfelejtődnek, a RotTR-ben viszont vannak helyek, amikor aktívan használni is kell őket. Na nem olyan sok, messze van az ideálistól, de összehasonlítva több ilyen van, köszönhetően az ide-oda lerakott kincsek elérését megnehezítő ötleteknek.

A felszedhető cuccokban is nyert Lara, mert a sztorifoszlányok magnókazettákon/naplóbejegyzésekben és a felszedett tárgyakhoz fűzött kommentárok érdekesek, adnak valami jutalom érzést.

Amit utáltam, azok a szkriptelt sztori részek, amikor oda kell menni kötelezően valakihez beszélgetni és persze a szkriptelt menj a folyosón és harcolj etapok. A történet maga felütését tekintve érdekes, de azért nem egy nagy cucc, csak a szokásos, meg kell keresni valami mesebeli lófaszt, amihez előbb meg kell keresni egy másik mesebeli lófaszt és ahhoz még egyet. Persze a végére kiderül, hogy mindez tök felesleges lett volna, ha XY kinyitja a száját. :)
Ja és ezt a fejlődési rendszert is teljesen el kéne felejteni. Ez is csak azért van, hogy egyre könnyebb legyen a játék. Remélem a következő részben nem kell újra megtanulni a magasból való földre érkezés utáni kigurulást meg hasonlókat.

Messze nem lesz ez sem a kedvenc játékom, nem is fog előkerülni újra soha, de valamit már vissza tudott csempészni a régi Larából, amiért hálás vagyok.

UNCHARTED 4

Augusztus elején nyomtam végig, kölcsön kapva egy PS4-gyel együtt.
Szó szerint ledaráltam az egészet. A grafika és a karakterek természetesen nagyon jók, a harcolós részek pedig már-már olyanok, mint a predator pályák az Arkham Asylumban, tehát nagyon élvezetesek.
Azonban az ilyenek közti sztori részekhez már öreg vagyok. Nekem az már űrutazás, az unalmas fajtából.
Nem igazán érdekel, hogy Drake meg a Tesója mit csináltak gyerekként és hiába a nagy, nyitott terepek, ahol autózni lehet, az sem. A legtöbb pályán is csak átfutottam, kar előre + ugrás nyomogatással.

Szóval amire leginkább emlékszem az U4-ből:
- az emlékezetes helyszínek, mint az elveszett város és a végén a kalózhajó,
- hogy Elena végre gyönyörű, nem csak elvileg az [szegény kék csaj (Liara) volt mindig ilyen a Mass Effectben],
- hogy Drake sokkal jobban és sssssokkkalll gyorsabban rajzol, mint én, de lenyúltam a rajzolós útinapló ötletét és én is csináltam idén ilyet,
- hogy már megint "feladványok" vannak a játékban,
- hogy jó volt osonni a fűben és lengedezni a kötélen (predator pályák),
- "No! No! No! Oh God! No! Shit!" :D
- Crash Bandicoot,
- a kislány a végén.

Ezek alapján könnyen kijelenthetem, hogy nem ez volt életem legjobb játéka és még a közelében sincs, sajnos. :D

FURI

Szenvedek már egy ideje a "nincskedvemjátszani" betegségtől.
A Mad Maxet persze eluntam, az új Pang valahogy nem az igazi, a Tron runner jó, de nem izgat, az Alien: Isolationhöz meg se hangulatom, se türelmem.

Aztán jött ez a shoot 'em up - hack 'n' slash hibrid és bumm, újra érzem a ritmust.

Még csak a harmadik bosst gyűröm (más nincs is benne, csak felesleges sétálás két főnök közt), de fantasztikus. Bullet hell, lövöldözés, parryzés, kitéregetés. Egyedül a parry az, ami picit zavar, mert néha nem feltétlenül látom azt, hogy mikorra kellene időzíteni, de talán csak gyakorlás kérdése.

Rém kíváncsi vagyok, mit hoz majd le róla a sajtó és hány pontot vonnak le azért, mert nincs története. :D
Persze feltételezve, hogy egyáltalán írnak majd róla bármit is, hülye "furi benne ez, furi benne az" poénok helyett.

SCAN YOU DO IT? / SFV

A legújabb problémám (azon kívül, hogy kellene venni rendes ceruzákat, mert sosem fejezem be a rajzokat mechanikus cerkákkal satírozva) az, hogy a szkenek minősége nem az igazi. Azt olvastam, hogy egy szürkeárnyalatos csíkot (mint egy monokróm színskála) kellene tennem a lapra, hogy a szkenner ne állítgassa magát mindenfelé. Ez lesz a következő tesztem, csak most nincs kéznél nyomtató. Amúgy meg talán végre elkezdek Street Fighterezni, csak ne lenne ilyen nyomi a szingli tartalom. Hétvégén is azt nyomtuk és egész érdekesnek tűnik az új rendszer, amiben a speckóbb mozgásokhoz kötelező használni a "fogyó csíkos" opciót. Persze eszembe jut az is, hogy ez a játék nem más, mint egy felgyorsított kártyajáték, amit előre meg kell tanulni. Hogy melyik karakter melyik mozgására melyik karakter melyik mozgása az ellenszer és ilyenkor el is megy picit a kedvem az egésztől.:)

PLAYER 2015

Vége 2015-nek is, nem tudom már tovább nyújtani...:) A legfontosabb esemény az volt, hogy a PS4 csak porosodott, aztán végül el is adtam. A szerepét eleinte döcögősen, majd teljesen átvette az új PC. Idén több "hullámvölgyem" is volt, vagyis olyan időszakaim, amikor nagyon keveset játszottam, de visszatekintve azért ez az esztendő sem volt lapos. Az is említésre méltó, hogy egy évvel korábban még a PS Vita volt a leginkább használt konzolom, 2015-ben viszont teljesen felszívódott, alig volt bekapcsolva.
Utoljára pedig tegyük hozzá, hogy nem sok idei játékkal játszottam, 2015 a pótlások és ismétlések éve volt.

PHANTOM PAIN

Hiányozni fog a Metal Gear Solid V.

De csak a végére értem olyan 120 óra alatt és már nem fogom hiperextrém fokozatokon is megcsinálni ugyanazokat a küldetéseket.
Nagyon nem akarok belemenni a részletekbe, mert talán összehozunk róla egy podcastot valamikor az év végén, de talán nem árulok el titkot azzal, ha azt mondom, hogy nagyon bejött és soha semmibe még nem csúszott bele olyan könnyedén ennyi órám, mint ebbe a játékba.
Azért tartott csak sokáig, mert hát elfoglalt emberré váltam. Edzés, főzés, telefon szervizeltetés, autó vontatás, Ausztriai utazás, vidékre látogatás, Gotham nézés, Star Wars Rebels, némi tanulgatás, megfázással kínlódás, stb. mellett leginkább hétvégente volt időm rá és akkor sem mindig.

Imádtam benne azt, hogy szinte minden folyamatos, bármikor hallgathatom a kazikat is és közben nyomogathatom a hülye staff rendszerezést, fegyver fejlesztést. Rendes metal gearesként nekem erre amúgy nem sok szükségem volt. Kaszman szerint a játék felét nem láttam amiatt, hogy a szokásos, "bemegyek egy szál f::szban a bázisra, aztán kijövök", mint a Skála kópé módszerrel játszom. Vagyis színtisztán lopakodom, nem kell nekem magnum, riot gun és a mini metal geart sem használtam soha. :) De nem is élveztem még pályát életemben annyira, mint a Chapter 1 végén lévő nagy bázist, amit sikerült S fokozatra teljesíteni.

Minden hibája, befejezetlensége ellenére iskolapéldája annak, hogy milyen a jó játék, ami döntési helyzetekbe kényszerít és apróságoktól függően mindig másképp is alakulhat. Amikor tényleg Te vagy a főszereplő, nem csak végigtolod a folyosón a karaktert.

Ja, hogy ilyen sem lesz több? Kösz... Konami...

Kis eséllyel persze Kojimáék csinálnak egy hasonló játékot és akkor nem kell már a sztorival sem kínlódnia többé. Mégis mi mást csinálhatna? Silent Hill klónt? :D

E3 2015

Rendhagyó volt, mert több év után először úgy döntöttem, hogy nem veszek ki emiatt szabadságot. A korábbi évek tapasztalatai vettek rá erre. Megy a parasztvakítás, aminek a vége az, hogy meg sem jelennek játékok, ha megjelennek, messze nem úgy néznek ki, mint ígérték, illetve mutogatják azokat a játékokat, amiket egy év múlva is csak mutogatni fognak.

Ennek ellenére idén volt pár nagy port kavaró hír, ami miatt izgalmas lett volna a műsor, de nem bánom annyira, hogy inkább aludtam.
Még most sem pótoltam be minden trailert, de a lényeggel megvagyok.
Úgyhogy csak röviden mindenről, ami nyomott hagyott bennem.

Először a Metal Gear Solid V trailerét néztem meg, kétszer. Úgy is gondoltam, hogy nekem elég is volt az E3-ból egyelőre. Utána meghallgattam vagy nyolcszor a Here's to you, Nicola and Bartot. Ez az egyetlen játék, amit első nap tervezek megvenni, hacsak közbe nem jön valami, játékkal nem kapcsolatos, halaszthatatlan tennivaló.

Másodjára a Trónok harca évadzárót Mirror's Edge Catalyst videót láttam. A játékból aztán sok nem jött át, de ugyanazt a hangulatot hozni fogja, mint az első. Külön pozitívum, hogy Faith végre kapott egy rendes arcot, az első rész "pofázmánya" után.:D Kifejezetten a külcsín és valamelyest a cyberpunk setting miatt ez még mindig nagyon tetszik, akármilyen is a játékmenet.

A Fallout 4 trailer csodálatos, bár grafikailag semmi kiemelkedőt nem láttam rajta. Ez a játék a KELL kategória még mindig. Még mindig, ja... Még mindig nem nyomtam végig a harmadikat, meg a Skyrimet sem, de jó sok órám van bennük, többszöröse az átlagjátékok hosszának.

Xbox One Elite controller - jónak néz ki, ha ezt adják az Oculus mellé, akkor talán egyszer lesz is ilyenem. De 150 Dollárt nem költök egyetlen kontrollerre...

One Backward Compatibility - Öööö... Imádnám, ha a 360 lett volna az előző generációban a fő gépem. De van rá vagy öt játékom. PS4-en meg nem fog megtörténni, annyira eltér a PS3 belülről mindentől.

Gears of War, Killer Instinct PC-re - A WIN10-et táplálni kell, az az új XBox.

Első látásra alakult ki bennem vonzalom a Horizon: Zero Dawn felé. Nem tudom mi ez a robotdínó Monster Hunter dolog, lehetséges, hogy gyenge lesz, de úgy tűnik elmozdultak a Killzone-tól és folyosóktól végre. Remélem is, hogy inkább vadászar lesz jó nagy terepen és nem tíz méter futás után egy-egy bossfight. A vörös főszereplőnőnek nagyon szép haja van, nagyon jó a zene, a környezet, a Xenogears féle setting, szeretem az ilyeneket.:)

Shenmue 3? Háuh? Nem dobtam rá pénzt a kickstarteren. Örülök, hogy lesz, remélem jó lesz, de még csak ezután szeretném pótolni/folytatni az elsőt, ami itt fekszik a polcon, japánul. Emlékeim szerint sokat töltött, ijesztően futott a főszereplő srác, cicát lehetett simogatni, villanyt kapcsolgatni, meg cuccokat gyűjtögetni... De a harc valami borzalmas qte izé volt. Nem tudom, mennyire lesz erőm végignyomni. Mivel megvan megpróbálom majd. Örülök annak is, hogy lesz PC-re is, most már teljesen biztos, hogy gépet fogok fejleszteni/venni és előnyben részesül a konzolokkal szemben.

Final VII Remake? Na az a trailer is inkább teaser volt, persze szíven ütött a végén a zenével. Az emberek megéljenezték Nomura nevét, én inkább idegeskedem miatta. Ne tegyen bele túl sok emót, könyörgöm. A napokban pedig találtam a twitteren egy nagyon érdekes ötletet, ami biztos nem fog megvalósulni, pedig nagyon tetszik.

Last Guardian. Ontja az ICO hangulatot, de hogy negatívkodjak, nem tűnik másnak, mint egy ICO SotC hibrid, amire nem feltétlenül van szükség. Azért érzem így, mert a trailerben látott továbbjutási feladatok, "feladványok" szinte maguktól triggerelődtek és sokkal inkább volt ez így Uncharted, mint ICO.

A Reboot Raider 2-ből még nem láttam jó minőségű videót, de ezzel a tartalommal (nyomd előre a kart és nyomogass egy gombot néha), nem is vagyok kíváncsi rá. Szép, de semmi kiemelkedőt nem láttam rajta, ez lehet a feed minőségének hibája is. Mondjuk annyira nem, mert később láttam az Uncharted 4-et, az...

Azz elképesztően nézett ki. Semmi új nincs benne, de jó kis erődemonstráció. Faithez hasonlóan Elena is végre jól néz ki. Faithhez??? Hogy kell a -hez ragot írni egy ilyen szónál?:D

Hangulatát és küllemét tekintve nagyon tetszett a ReCore és a fejlesztők neve is bizalmat gerjesztő, de ezen sem látszik még, hogy mi lesz belőle.

A RIGSszel tennék egy próbát, de nem ha vr sityót kell venni, akkor már Oculus. Így vagyok a Summer Lessonnel is: nagyon szépek a lányok, de a világnak nincs szüksége ilyen "félmegoldásokra". Igen, vagy jöjjön rögtön valami Star Trek pornó vagy ne erőltessük. :)

A Star Wars Battlefrontot végig sem néztem, úgy ahogy a maradék, meg nem említett trailerek zömét sem.

A Nintendónál csak arra emlékszem, hogy mi ez a Metroid izé, meg milyen ronda a Starfox, amiből csak Adventuresszel van tapasztalatom, a barell rollok hidegen hagynak. A Ninja Theory csinált egy gyönyörű Hellblade trailert, amiben konkrétan skandináv védőrúnák vannak és ömlik belőle a Heavenly Sword. Csodálatos, remélem jó lesz, nem csak szép.

Ja igen, pótolnom kellene a Niert! A Platinum Games a Korra után a Transformersből is csinál egy bóvli játékot? Ne már... Telejsen ugyanaz a nyomj le 10-20 alap ellenfelet, aztán a főtéren küzdj meg a bosszal, miközben félregurulgatsz receptnek tűnik.

...

Összefoglalva:
Leginkább várt: MGS
Legvonzóbb újdonság: Horizon
Legszebb: Uncharted 4
Legszomorúbb: Transformers Devastation
Leglevontabb konklúzió: PS4-em van, szinte minden más, ami érdekel lesz PC-re is, ezután már csak számítógépre kell költenem. (Meg majd egyszer jó olcsón Xenoblade Chroniclesre)

BLUE ESTATE

A hétvégén észrevettem, hogy fent van a PS4-en a Blue Estate demo, amit egyszer már kipróbáltam, de kilőttem a francba. Most újra adtam neki egy esélyt, gondolva arra, hogy hátha lesz valahol olyan infó, hogy kap majd Move támogatást. (nem, nem fog kapni)

A lényeg, hogy a fejlesztő szerint a dual shock 4 mozgásérzékelőjével pontosabban lehet lőni, mint a Move-val. Az a baj, hogy talán még igaza is van. Egy problémával, ami az, hogy könnyen ki lehet vinni a célkeresztet a képernyőről és akkor nyomni kell egy újrakalibrálást. Idegesítő, de kibírható.

Ami fontosabb, hogy iszonyatosan jól néz ki a játék, ami persze a profi képregényrajzoló Viktor Kalvachev érdeme, a játék maga nem tudom milyen. Nehézséget nem okozott az első pálya, az időnként szem elé hulló, olasz gengsztersérő hátraswipe-olása meg poén, ahogy szinte minden poén ebben a képregényadaptációs shooterben.

Az ára viszont nem, az 20 dolcsi. Annyit nem adok érte.

Ellenben az előzménynek számító, 12 részes képregényt jól elolvastam, na az igazi élmény volt. Amolyan Tarantino/Guy Ritchie filmeket idéző történések és karakterek gengszterkednek benne, elsőre kicsit érthetetlenül, de az egyes részek elején lévő "ez történt eddig" összefoglaló segített helyre tenni a dolgokat.

​

PLAYER 2014

Az eltelt egy évre több dolog is rányomta bélyegét.

Az edzés és életmódváltás miatt sokkal kevesebb, játékra fordítható szabadidőm maradt.
A generáció eleje nincs tele jó játékokkal, sokszor fordultam régebbi címek felé.
A valóságtól elrugaszkodott játékárak miatt szintén gyakran mondtam azt, hogy oké, majd később, máskor, olcsóbban. Ez rendesen elintézte a naprakészségemet, de azért volt a kezemben kontroller, egér, handheld, mobil cucc idén is bőven.

POLICY STOPPED MY BROTHER AGAIN

Ez mi? A Microsoftnak mi* baja van? :D
Idézet a Dreamfall Chapters: The Longest Journey Wikpedia oldaláról:


Porting
The primary target platforms are Microsoft Windows, OS X and Linux, because the developers believe "that's where [...] The Longest Journey fans are". At Gamescom 2014, RTG announced that the PlayStation 4 port will be the first console version to be released and will remain a PS4 exclusive for some time (the PC versions are not affected by the announcement and will still be released first). DFC will be playable on PlayStation Vita through the Remote Play functionality of PS4, but its RAM requirements make a direct Vita port impossible. Tørnquist has commented that RTG is working on an Xbox One port, as well, but the current Microsoft policy prevents them from publishing previously PS4-exclusive games on that console.

Nintendo approached Red Thread Games about a possible port of Dreamfall Chapters to Wii U immediately after the preproduction began, but it wasn't until July 2013 that the studio requested and received a dev kit to start working on the Wii U version. The developers consider the Wii U port "secondary" to the main target platforms. Porting the game to iOS and Android devices was one of the Kickstarter stretch goals that wasn't reached. Additional platforms, such as tablet computers and SteamOS, were also under consideration.

Lehet, hogy azóta ez változott (rákeresve nagyjából arra, hogy a másik két konzolra nem is jelenik meg), de ilyen az ilyen policy az van, de minek?

Nekem meg nagyon ki kellene próbálnom már ezt a sorozatot. Szóval valahogy kellene egy három hónapos téli szünet.:)

*rövídítettem "mi a fasz baja van"-ról.

CIKI MI?

Ha már úgy is rpg a téma, megemlíteném, hogy egy hét alatt belevertem 40 órát a Hyperdimension Neptunia Re;birth 1-be.

Ciki, mi? :)

Annak tűnhet, mert rendesen leszólom az Animekarácsony és hasonló események tartalmát már messziről is, aztán belemegyek egy ilyen végtelenül otaku játékba, amiben kis- és nagylányok esznek pudingot, ölelgetik egymást és öltöztetgetni is lehet őket.
Mentségemre: már a játék 2/3-ánál tartottam, amikor észrevettem, hogy az Equip menü képernyőjén forgatható, zoomolható karaktereknek alá is lehet nézni, az érintőképernyő swipe-olásával. :)

Valós mentségemre: nem ez az első játék, ami tud olyan élvezetes lenni, hogy mindegy mi van ráakasztva. A kedvenc srpg-m a mai napig a Queen's Blade: Spiral Chaos és annak folytatása, a Queen's Gate. Az egy iszonyat puritán, NES-en elfutni képes kinézetű kis játék, ami a térképeket illeti, de a harcrendszere az valami fenomenális. Igaz, ránézésre teljesen perverz. Mégis annyira addiktív, hogy a harcok közti ökörködésre oda sem figyelve csak harcoltam, léptem a szinteket, fejlesztettem a karaktereket. Ugyanígy nagy kedvenc volt a PSP-s Criminal Girls. Nulla a játék mélysége, de annyira gyors és dinamikus benne a harc, hogy amikor kipróbáltam, azt gondoltam, minden jrpg-nek így kellene működnie, csak érintpképernyővel. (Februárban ebből lesz Vita verzió, hello...) Szóval van már bizonyos rögös múltam a beteges, lánytutujgatós játékokkal, de sosem a butuska animés humor vagy a loliták voltak azok az elemek, amik miatt végig is tudtam játszani őket.

A Neptunia sorozat első részének Vitás remake-je ebben a tekintetben nagyon hasonló. Nincs olyan jó, mint a Queen's Blade, de elég erős a harcrendszere, az átvezető baromság pedig nem is próbálja komolyan venni magát, mint azokban a jrpg-kben, amikbe mindig beletöröm a kacorkésemet.

Ennél a játéknál is csak mentem és harcoltam, annak ellenére, hogy párszor sajnos neki kellett állni tápolni és igazi taktikázásra csak egy-egy boss késztetett.

Az ilyen játékokat, mint ez is, tartanám alapvetően közepes-jónak, amikkel lightosan elszórakozgat az ember, két monumentális, részletekbe menően kidolgozott világú és fantasztikus történetű Final Fantasy vagy Breath of Fire, Xeno játék közt. De most, hogy azok nincsenek, bevallom, hogy nagyon jól esett ezzel játszani.

Az eredeti 2010-es, én azóta irtóztam a gondolattól is, hogy kipróbáljam, mert nem szeretem azt a gumiruha dizájnt, amit pár promó képen láttam és amivel már Tales of játékoknál, egyebeknél is találkoztam. De meggyőztek, hogy érdemes kipróbálni. Az volt.
Teljes árat nyilván nem adnék érte, de már most várom a második Re;birth részt, ami januárban jön ki Japánon kívül, miközben ott már a 3. ilyen rész is kijött pár napja és a PS4-es folytatás is be van jelentve.

A két legvonzóbb dolog a játékban:
- Helyenként teljesen betalál az életre keltett Consol War téma és millió dolog köszön vissza, főleg japán játékokban járatosak számára. Megjelenik Mario, Snake, Segata Sanshiro, a Dragon Quest Slime-jai, az FF-ek cactuarjai (csak most radisher és carroter formában), a főszereplő Neptune pedig szintlépésenként bedúdolja a Final Fantasy csaták utáni fanfárt. Mindez persze kicsit torzítva megy, Mario is Maryo néven fut, de azért benyogi, hogy végre talált egy lehetőséget arra, hogy akkorát ugorjon, mint fivére, stb.

- A másik dolog a játkémenetbeli áramvomnalasítások, újítások vagy épp ritkábban látott fogások. Nagyon jó például az, hogy hat karakter lehet a csapatban és focista módjára cserélhető az a három, aki épp szerepel a csatában, hátraküldve pedig gyógyulgatnak, mint régen a Tekken Tagben és egyéb verekedős játékokban tették. Kifejezetten szeretem, hogy a beszélgetések is csak sztori szinten lényegesek (ott sem) és nincs rákényszerítve az ember, hogy városokat beszélgessen végig. A Front Missionben találkoztam ehhez hasonlóval utoljára.

A Neptuniát úgy lehetne igazán jóvá tenni, hogy kapna egy rendes költségvetést és a funkcionális térkép és dungenök kapnának némi ráncfelvarrást. Megjegyzem, már most is sokkal jobban néznek ki, mint mondjuk az agyonajnározott Persona 4-ben tették ezek a helyszínek. Nem szeretnék városokban sétálni sem vagy járókelőkkel beszélgetve húzni az időt. De ha már egyszer "Xboxországban" van Halo Mountain, Wiiországban meg "Donkong Ruins", stb., akkor jó lenne kicsit igazítani ezek kinézetét is a névadókhoz.

A harc tekintetében pedig kicsit nagyobbra venném a harcteret és több srpg elemet tennék bele, több helyezkedési szükséglettel. Mindezt persze csak úgy mondom, mert már rengeteg játékot köhögött fel a franchise, köztük ritmusjátékot és éppenséggel srpg-t is, amit idővel mindenképp kipróbálok mostm ár.

KUVIRA

Amit nyerünk a réven azt sajnos elveszítjük a vámon. Az életben jobb lenne, ha nem így történne, a játékokban, de akár a képregényekben viszont szinte kötelező ez az elem.

Kuvira (ejtsd: kuvírá) a The Legend of Korra c. rajzfilmsorozat épp futó, negyedik és egyben befejező évadának főgonosza, a "nagy országegyesítő". Egy metalbender, azaz olyan kiemelkedő képességű, föld elemet kezelni képes harcos, aki a fémek manipulálását is elsajátította. Emellett katonai vezető, aki saját kézzel és egyre méretesebb hadsereggel rak rendet a királyságban.

Ami miatt igazán szeretem ezt a karaktert az, hogy sokkal játékosíthatóbbnak tűnik, mint a főhősnő, Korra. Kuvira több rétegű, lemezdarabokból épített páncélt visel, aminek darabjait Magneto módjára tudja formálni és mozgatni. Pengéket, bilincseket hajlít belőle az akaratával és ezeket közeli és távoli ellenfelek ellen használja. Persze minél tovább tart a harc, annál több páncéldarabot használ el és elméletben annál kevesebb a védelme. Csak azért elméletben, mert a rajzfilm eddigi két, komolyabb csatájában, amiben Kuvira szerepelt, sosem jutottak el addig, hogy ne maradjon páncélzat nélkül, sosem került kiszolgáltatott helyzetbe.
Pedig mennyire jó lenne, ha mérlegelnie kellene, olyasmi szituációkba kerülne, hogy védelmének felétől megválva bilincsbe kellene verjen egy tucat ellenfelet vagy eltorlaszolnia egy ajtót a mögötte lévő titokkal/akármivel, a maradék támadó ellen viszont plusz védelem nélkül lenne kénytelen felvenni a harcot.

Bayonetta valahol hasonló. Az ő páncélja és egyben fegyvere (a megvett pisztolyokon és kardokon, stb-n kívül) a haja. Ha szupertámadást indít, akkor a testét fedő, hajából készült ruha hiányossá válik és felfedi csupasz testét. Amennyire emlékszem az első részre ez nem több, mint vizuális ajándék nyalóka a játékosnak, Bayonetta nem sebződik nagyobbat, ha épp anyaszült meztelenül kap be egy támadást.

Húsz perces rajzfilm epizódokban nem feltétlenül van idő rámenni ilyesmire, de játékban talán ki lehetne domborítani a dologból valami érdekeset. Kár, hogy pont a Platinumnak adták a játékadaptációt, mert bármi jobb lett volna annál a játéknál. Egy rpg, egy taktikai rpg vagy futós játék, de még egy Street Fighter klón is.

D/K - THE LEGEND OF KORRA

Azt mondják a szerelmesek, hogy a Platinum Games csinálja Japánban a legjobb akciójátékokat. A okosok meg azt, hogy nem minden platina arany ami fénylik: volt ott valami középborzalmas Anarchy Reigns nevű játék is, a Mad Worldöt meg a nintendósokon kívül soha senki sem látta, az is lehet éppoly rossz.

Én meg csak vonogatom a vállamat a The Legend of Korra végigjátszása után.

Hát hogy képzelték ezt?!?!

Az előzmény Avatar - The Last Airbendert hozzácsapva, idén ez (TLoK) a kedvenc rajzfilmsorozatom, egy olyan női főszereplővel, amilyen Bayonetta sosem volt és sosem lesz, emellett telis-tele humorral, lélekkel és mondhatni adaptációért üvöltő steampunk háttérvilággal, amiben a videojátékok karakterei által is mindig végigjárt sivatag, hegyvidék, hóvilág, erdő és város területek mellett a videojátékok karakterei által - szintén - annyiszor elsütött tűz, víz, föld, levegő elemek is szerepet kapnak, mint harci eszköz. Ezen felül - figyeld a szóhasználatomat! - EPIC! bossokal van telepakolva minden évad, főleg a harmadik, amiben van szuper lávaidomár, amputált karú waterbender, tisztelet parancsoló robbantós nőci és egy levegőt uraló, igazi terrorista/szabadságharcos filozófus. Istenes a felhozatal mindkét (jó és rossz) oldalon.

A világ Japán  legjobb akciójáték cége pedig mit csinál? Egy N É G Y  P O N T O S játékot! Egy iPhone 4-en tökéletesen elfutni képes grafikájú, tökéletesen üres világ szinte tökéletesen üres folyosóin kell végigrohangálni és folyamatosan megküzdeni a piros, kék és zöld ruhás ekvalistákkal (ugyanazon sneci karatker variációival), a három fős vissza és visszatérő triáddal és a 'vasember páncélokkal'. Trükkös főnök harcok? Elárulom: van egy, a játék leges legvégén, egyetlen egy. A big boss.

Korra a játék elején - meglepetésként nem kezelhető módon - megfertőződik a Metroid-vírus helyi variánsával és elfelejti összes képességét, amiket persze menet közben meg tud majd nyitogatni, szép lassan.

De minek?

Hiába van felépítve a négy elemhez többféle technika, ha azoknak nincs célja, nincs oka az embernek használni őket, tehát nincsenek olyan ellenfelek, akik ellen egyik vagy a másik lenne hatékonyabb és attól sem kell félni, hogy ha mondjuk a tüzes képességből kifogy a nafta, akkor rá kell fanyalodni valamelyik másikra. Ennyire azért nincs kihegyezve a játék nehézsége, max az életerővel és ellenfelek számával játszanak. Ha baj van, elég felugrani és föld módban elnyomni egy charge-olt támadást. Gyorsabb ellenfeleknél meg ész nélkül nyomogatni a levegő atakkot... De egy gombnyomással bármikor lehet equipelni a gyógyitalokat, két meghalás közt meg vásárolni is lehet ilyeneket, szóval aggodalomra semmi ok, ha az ember fél a kihívástól.

Tehát van egy öt unalmas ellenfelet és egy érdekesebb bosst felsorakoztató játék, amit megrendelésre csinált a Platinum, csakúgy, mint a Metal Gear Risingot. Most viszont nem igazán erőltették meg magukat. Összedobták az alapot, ami egy csonkított, bayonettás 'időzítsd a védekezésed és kapsz helyette szuper támadási lehetőséget' rendszer, de nem gyártottak hozzá rendes tartalmat. Se valós kihívást nyújtó ellenfelet, se beleélést segítő világot, se előrehaladásra motiváló történetet.

A játék egyetlen kiemelkedőbb pontja a mobiltelósok közt jól ismert futós (helló Temple Run!) játékrész, amelyben Nagán (Korra jegesmedve-kutya hátasán) lovagolva kell beérni a célba. Ennek a visszatérő játékrésznek is az utolsó, már megnyitott képességekkel játszható, bossfightos (három benga, de ismert tankpáncélt szerepeltető) pályája igazán kiemelkedő, ez megérdemelt volna inkább egy teljes játékot. De legalábbis további pályákat, hogy ne az legyen, mint az elmúlt generációban oly sok más esetben: a tutoriallal, egyben az utolsó képesség megszerzésével véget ér a játék is. (Szerepel még a rajzfilmből ismert sportjáték, a pro-bending, de felejthető lett a megvalósítása ennek is)

Szóval azt mondják, hogy a Platinum kiváló akciójátékokat szokott letenni az asztalra, még ha az utóbbi időben bérmunkákat is végez. Üzenném nekik, meg a játékot magasabbra pontozóknak, hogy durvulni kell kurvulás helyett, mielőtt még végleg hiteltelenné teszik a játék elején felvillanó logót. Akkor is, ha ezt egy kisebb csapat, kisebb költségvetésből, a Bayonetta 2-vel párhuzamosan rakta össze. Kifogásokkal tele a padlás.

Egy dolog miatt érte meg végigjátszani: a játék stáblistája allatt a rajzfilm szereplői sorban elbúcsúznak és megköszönik a fáradozást.
(Vicces tény, hogy a jóképű Mako szinkronhangja az a srác, aki régen a Rém rendes családban játszotta a kis lúzer Bud Bundy-t. [David Faustino])

Ha valaki pénzt akar költeni Korrára, az vegye meg a blu-rayt, a képregényeket vagy az artbookot. Persze ha valaki annyira szereti Korrát, mint én, az úgyis lepöttyenti a PS Store-ról, ahogy én is tettem. De legalább egy leárazást várjon meg.

IZSÁK FELÁLDOZÁSA

Minden nap előkerül, még a végén ez lesz a kedvenc játékom idén... :)
Egyszerűen minden újraindításnál meg tud újulni és még a legrosszabb részeken is szinte mindig csak magamat okolhatom, ha jön a game over. Ezt tetézi a sötét humor és az a csodálatos szimbolizmus és újraértelmezés, akár a power upok szintjén...
Vadiúj személyes kedvenc.

The Binding of Isaac: Rebirth

BOROMIR TÉVEDETT

Sétáltam egyet Mordorban.
Na jó, nem csak úgy, Celebrimbor társasága és ereje azért nagyon kellett hozzá.:)

Az utóbbi két napban annyit játszottam, hogy konkrétan már káprázott a szemem, de meglett a platina. Sajnos a kill to death ratio-mat kicsit lerontottam, alig van 200% felett az érteke. :D
Mindezt csak azért, mert ötször szándékosan haltam meg egy trófea miatt, mire rájöttem, hogy plusz időbefektetéssel, meghalás nélkül is megy.
Egy barátomnak odaadom egy gyors kipörgetésre, aztán elpasszolom, amíg van értéke. Nagyon szerettem minden percét, de majd visszaveszem olcsón vagy GotY kiadásban, ha lesz olyan.

Utolsó gondolatok:
- Nagyon jó volt megismerni Celebrimbor és Sauron kapcsolatát.
- Ritka dolog, de az alapanyag miatt most a legtöbb talált tárgy leírását elolvastam és végighallgattam.
- A legjobb és egyben legnehezebb missziókból lehetett volna több.
- A végső csaták valami nevetségesen könnyűek voltak, mintha úgy építették volna fel őket, hogy el lehet ide jutni gyengébben is, aztán törölték volna a döntést.
- Nem gondolják, hogy közel 3 Fontot fogok adni a speed run, stb. játékmódokért és a játék árának még felét valami három küldetésecskéért?
- Imádtam az egészet, ezért lett a végigjátszás/kimaxolás nálam 30 helyett 50 óra.
- Jöhet a Grimrock II.

A LEGJOBB PANKRÁCIÓS JÁTÉK

Nem fogom leírni két oldalban azt, amit minden játékteszt részletez, nevezetesen azt, hogy a Middle-earth: Shadow of Mordor nem más, mint egy ügyesen összelopott Creed/Batman koktél, benne egy koktélcseresznyének beillő hiperűbernextgen újítással, a Nemesis rendszerrel.

Oké, ez igaz.
Arról, hogy a Nemesis rendszerhez nextgen (már nem is nextgen) kellene, nem vagyok meggyőződve, de tény, hogy korábban nem nagyon jutott eszébe a fejlesztőknek az, hogy a 3 pálya 1 boss menetrendet esetleg megbolondítsák visszatérő/emlékező ellenfelekkel.

Az viszont kár, hogy annyira koncentrálnak erre a nyúlás dologra. A Warner nyugodtan lenyúlhatja a Batmant, az övé. A Creedet lenyúlni már kissé visszás, de úgy vagyok vele, hogy ha nyúlnak és csak a jót nyúlják le, mi több, még jobbá teszik, akkor örülök neki.

Mert ez a játék sokkal jobb, mint a Creed. Annak a legtöbb sallangját törölték.
Ezek:
- a második rész óta létező, gimpelt harcrendszer, amivel bármilyen béna gyerek halhatatlanná vált, most van helyette az egész jó batmanes;
- a sok órán át tartó tutorial/történet, amivel megtanítják, hogy kell automatikusan házakat mászni és pisztollyal célozni, meg a végtelen mennyiségű - túl könnyű counterelés miatt egyben felesleges - fegyverekkel harcolni;
- új az, hogy végre csak azok kerülnek riadó állapotba, akik tényleg megláttak, nem az egész kerület;
- van motiváció az ellenfelek lenyomására, mert mindegyik imádnivaló/tajparaszt rohadék, akik úgy kötekednek, ahogy kell, ehhez képest a Creedben inkább csak pozíciója/rangja volt az ellenfélnek, egyénisége a legtöbbnek nem;
- nincsenek felesleges mászós feladatok, amikben automatán mászik a karakter;
- nincsenek látogasd meg Ezio unokatestvérét vidéken 'missziók', közbeiktatott lovaskocsi hajtással vagy kövess valakit és unatkozz közben tíz percen át jellegű 'küldetések': az ember szinte mindig mehet, amerre akar.

Egyedül a kerület felfedezős, toronyba felmászós részt hagyták meg, de ezt betudom annak, hogy kellenek a fast travel "teleportkapuk" és ezeket nem lehet egyből megadni a játékosnak.

Mindezek miatt a mordori terület számomra teljesen olyanná vált, mint egy WWE aréna. Vannak a jobberek (ergo sima orkok, akik csak azért vannak, hogy a rendes karaktereknek legyen kit leverni, mielőtt egymással találkoznak). Vannak a kapitányok, akik már a roster/felhozatal híresebb tagjai és vannak a hadvezérek, akik olyanok, mint a pankrátor bajnokok. Csak itt most nem úgy hívják őket, hogy WWE, World Heavyweight , Intercontinental, US Champion, hanem nevük van. Vannak akik tag teamben nyomják a bodyguardjukkal. A bajnokokat sem lehet csak úgy kihívni egy meccsre, előtte teljesíteni kell valamiféle feladatot (megnyerni a Money in the Banket), például a kedvenc testőrét megszégyeníteni, tönkrevágni a követői buliját, stb.
A másik pankrációs hasonlóság pedig a feud, a két karakter közti versengés/vetélkedés, egymás szívatása. Visszatérő ellenfelek vannak ugyebár, akik megpróbálnak bosszúból betenni neked, miközben mással harcolsz és közben a tömeg kántálja a nevüket. Arról nem is beszélve, hogy akár a tornyokból is rá lehet ugrani az ellenfelekre, meg be is lehet ugatni nekik, halálos fenyegetés küldéssel, amire kapják rendesen a pusht. (A push is egy pankrációs háttérkifejezés, azt jelenti, hogy sikeres sztorivonalat kap az adott karakter és nyeri a meccseket, erősödik.)

S ilyen szempontból Talion kalandja talán jobb is, mint a pankrációs játékok.
Ez maga a BATTLE ROYAL MORDOR!

Mert ami a pankrációban jól működik a közönség szórakoztatására, s ezzel a csaták élvezetesebbé tételére, az működik itt is és rendesen megdobja a játékos motivációját. Feltéve, hogy nyitott az ilyesmire.

Lehet, hogy a pankráció rajongásom miatt játszom másképp a játékkal, mint mások.
Számomra ez egy aréna és bajnok akarok lenni, a saját embereimet akarom bajnokká tenni, hogy aztán átvegyem a helyüket, látványos harcok mellett.
Mindez megvan benne és nagyon nem hiányzik olyasmi, ami miatt gyűrűk urásabb lehetne a hangulat. Nem is tudom mire gondolnak sokan. Kellene bele kisz hobbitka meg lelkizés a Megyéről meg Legolas túlsúlyáról? Esetleg unalmas mászkálás?
Ez Mordor és bőven Gyűrűk ura hangulata van azzal, hogy a fő trilógia és a Hobbit mellé itt megismerhető valamilyen szinten Szauron, Morgoth és a gyűrűk készítésének sztorija. Nem is igénylek többet ennél, mert megint eszembe jutott, ahogy Ezio meglátogatja a mittoménkijét mittoménhol, ami baromi unalmas volt számomra.

Amiben igaza van viszont a teszteknek, hogy egy kicsit lehetett volna több helyszín. Akár csak valami komolyabb barlangrendszer, a lápvidék vagy egy kis szelet a Végzet hegyéből.
Na nem mintha végigjátszottam volna a játékot. Bőven elvagyok a "bajnoksággal" és a játék 54%-ánál már legalább dupláját gyilkoltam le a teljes játékosközösségi átlagnak.

Az új generáció játékai közül eddig ez a kedvenc.

(Így a végén pedig rákerestem a neten, úgy tűnik nem csak én gondolom így. Aki pedig élvezi a WWE féle maszkulin hőzöngést és agymenést, annak tényleg főnyeremény lehet ez a játék:)