SHINING RESONANCE - MEMO#1

Első benyomások:
Oké, ez a játék tényleg gyönyörű, már ami a színeket, városkát, tájat és elsősorban a karaktereket illeti. Tipikusan az a modernizált, de klasszikus fantasy anime stílus, amit szerettem. Plusz Tony Taka közismert hentai rajzoló (pont úgy, mint a Valkyria Chronicles szereplőit megálmodo Raita), ami alapján nem csoda, hogy tud csajokat rajzolni, ruhában is. Kifejezetten öröm, hogy egy Final Fantasy-val szemben itt nincsenek (eddig) elmebeteg, funkciójukat tekintve semmire sem jó, felemás ruhák, cipzárak és a főbb szereplőkhöz képest nincs akkora kontraszt a városlakóknál. Egy FF-ben azok általában fullkretén pizsamás/alsógatyás degeneráltaknak néznek ki, sokszor. Egyedül a főhős Yuma nagy kérdőjel számomra. A nyakában lévő lakatot megmagyarázták, de szegėny se nem férfias, se nem nőies, olyan kis langyika, csak sárkány alakban tetszik.
Egy szépséghiba: recézettek a karaktermodellek, mintha egy PS2 játékban, de csak ők, minde más tökéletesen sima.:)
A harcrendszer eddig bejön (aktív kardozás/védekezés/dash és skillhasználat, ami akciópontokat fogyaszt, de az sima mozgás közben visszatöltődik. A mágia manapontjai pedig regenerálódnak, fizikai támadások használata közben, ezért nem kell takarékoskodni azzal sem.
Mindenkinek egyedi fegyvere van, nem kell vásárolgatni, aminek nagyon örülök. Remélem később még inkább játékos ügyességétől és kevésbé szinttől függő lesz a dolog. (Eddig leginkább az Ys-re hasonlít a harc, de még nagyon az elején vagyok.)

Khm... Shulk erre járt, érzem a szagát.:)

Posted with Blogsy

POLICY STOPPED MY BROTHER AGAIN

Ez mi? A Microsoftnak mi* baja van? :D
Idézet a Dreamfall Chapters: The Longest Journey Wikpedia oldaláról:


Porting
The primary target platforms are Microsoft Windows, OS X and Linux, because the developers believe "that's where [...] The Longest Journey fans are". At Gamescom 2014, RTG announced that the PlayStation 4 port will be the first console version to be released and will remain a PS4 exclusive for some time (the PC versions are not affected by the announcement and will still be released first). DFC will be playable on PlayStation Vita through the Remote Play functionality of PS4, but its RAM requirements make a direct Vita port impossible. Tørnquist has commented that RTG is working on an Xbox One port, as well, but the current Microsoft policy prevents them from publishing previously PS4-exclusive games on that console.

Nintendo approached Red Thread Games about a possible port of Dreamfall Chapters to Wii U immediately after the preproduction began, but it wasn't until July 2013 that the studio requested and received a dev kit to start working on the Wii U version. The developers consider the Wii U port "secondary" to the main target platforms. Porting the game to iOS and Android devices was one of the Kickstarter stretch goals that wasn't reached. Additional platforms, such as tablet computers and SteamOS, were also under consideration.

Lehet, hogy azóta ez változott (rákeresve nagyjából arra, hogy a másik két konzolra nem is jelenik meg), de ilyen az ilyen policy az van, de minek?

Nekem meg nagyon ki kellene próbálnom már ezt a sorozatot. Szóval valahogy kellene egy három hónapos téli szünet.:)

*rövídítettem "mi a fasz baja van"-ról.

ROLLERS OF THE REALM

Történt az a furcsa eset, hogy elkövettem egy cikket az új konzolmagazin második számában.
Már eleve az egész így alakulása vicces eset. Írhattam volna valamit, én pedig épp a Legend of Korrával játszottam, de annyira nem volt izgalmas alapanyag számomra, hogy aztán több legyen belőle egy blogbejegyzésnél. Ezután a nagyon várt és sajnos ígéreteket be nem váltó Rollers of the Realmmel játszottam. Na ezzel kapcsolatban már kicsit komolyabb mondanivalóm is volt, de már eleve blogbejegyzésnek szántam. Aztán úgy gondoltam, hogy egy barátom számára inkább megdolgozom játéktesztnek, amolyan szemléltető példának arra, hogy szerintem milyen is kellene legyen egy ilyen iromány. Nem a kezdő és zárópoénokra gondolok itt, hanem arra, hogy a cikk tárgyát képző játéktól függetlenül lehet érdekes olvasmány valami - azok számára, akiket nem csak az érdekel, hogy elég faszagyerek-e a szerző és hány pontot ad, hanem az is, hogy milyen összefüggések alapján teszi azt.

A cél ez utóbbi volt, bár nem vagyok biztos benne, hogy ez sokaknak leesik és nem csak azt látják benne, hogy értékes papírfelületet vesz el valami mástól, ami jobb vagy népszerűbb.

Mondjuk erről aztán teljesen más a véleményem.
Fél oldalban is lehet több feleslegeset írni, mint egy tíz oldalas, érdekes értekezésben. Ezért is furcsa, hogy az idők kezdete óta karakterszámra pénzelik a cikkeket, nem minőségre.

Másik oldalról meg nem tudhatom, hogy mivel lehet jól értékesíteni egy ilyen magazint. Biztos vannak olyanok, akik élvezik az irodalmiasra vett bevezetőket arról, hogyan huhognak a huhogányok egy horrorjáték introjában vagy sikoltoznak a kardok egy kardozóséban.

Mindezt mondjuk nem az új magazin cikkjeivel kapcsolatban írom, mert abból nem sokat olvastam eddig. Az első számból mondjuk úgy, hogy Komédiás írásait kifejezetten élveztem és bár tartalmilag nekem semmi újat nem mondott (furcsa lenne), nagyon jól olvasható volt a japános cikk is. A többi játék vagy nem érdekelt, vagy az online cikkeknél bevett módon csak gyorsan átfutottam bennük a leírásokat és az értékelő részek elolvasására szorítkoztam.
A második számot meg már napok óta pakolgatom jobbra-balra, de feszített munka és edzés mellett feszített Neptuniázásban volt részem. Majd karácsonykor, a családi ház csendjében megvizsgálom, mit is hoztak össze a többiek.

Hogy mi lesz a következő?
Fogalmam sincs. Igazából örülök, hogy van írott magazin és alkalomadtán szívesen hozzáteszek én is. De még azt sem tudom, hogy mivel fogok játszani a következő időszakban. Ha esetleg a Neptunia 2-vel és Criminal Girlsszel, akkor kapni fog a jrpg pár megérdemelt pofont és simogatást.

CIKI MI?

Ha már úgy is rpg a téma, megemlíteném, hogy egy hét alatt belevertem 40 órát a Hyperdimension Neptunia Re;birth 1-be.

Ciki, mi? :)

Annak tűnhet, mert rendesen leszólom az Animekarácsony és hasonló események tartalmát már messziről is, aztán belemegyek egy ilyen végtelenül otaku játékba, amiben kis- és nagylányok esznek pudingot, ölelgetik egymást és öltöztetgetni is lehet őket.
Mentségemre: már a játék 2/3-ánál tartottam, amikor észrevettem, hogy az Equip menü képernyőjén forgatható, zoomolható karaktereknek alá is lehet nézni, az érintőképernyő swipe-olásával. :)

Valós mentségemre: nem ez az első játék, ami tud olyan élvezetes lenni, hogy mindegy mi van ráakasztva. A kedvenc srpg-m a mai napig a Queen's Blade: Spiral Chaos és annak folytatása, a Queen's Gate. Az egy iszonyat puritán, NES-en elfutni képes kinézetű kis játék, ami a térképeket illeti, de a harcrendszere az valami fenomenális. Igaz, ránézésre teljesen perverz. Mégis annyira addiktív, hogy a harcok közti ökörködésre oda sem figyelve csak harcoltam, léptem a szinteket, fejlesztettem a karaktereket. Ugyanígy nagy kedvenc volt a PSP-s Criminal Girls. Nulla a játék mélysége, de annyira gyors és dinamikus benne a harc, hogy amikor kipróbáltam, azt gondoltam, minden jrpg-nek így kellene működnie, csak érintpképernyővel. (Februárban ebből lesz Vita verzió, hello...) Szóval van már bizonyos rögös múltam a beteges, lánytutujgatós játékokkal, de sosem a butuska animés humor vagy a loliták voltak azok az elemek, amik miatt végig is tudtam játszani őket.

A Neptunia sorozat első részének Vitás remake-je ebben a tekintetben nagyon hasonló. Nincs olyan jó, mint a Queen's Blade, de elég erős a harcrendszere, az átvezető baromság pedig nem is próbálja komolyan venni magát, mint azokban a jrpg-kben, amikbe mindig beletöröm a kacorkésemet.

Ennél a játéknál is csak mentem és harcoltam, annak ellenére, hogy párszor sajnos neki kellett állni tápolni és igazi taktikázásra csak egy-egy boss késztetett.

Az ilyen játékokat, mint ez is, tartanám alapvetően közepes-jónak, amikkel lightosan elszórakozgat az ember, két monumentális, részletekbe menően kidolgozott világú és fantasztikus történetű Final Fantasy vagy Breath of Fire, Xeno játék közt. De most, hogy azok nincsenek, bevallom, hogy nagyon jól esett ezzel játszani.

Az eredeti 2010-es, én azóta irtóztam a gondolattól is, hogy kipróbáljam, mert nem szeretem azt a gumiruha dizájnt, amit pár promó képen láttam és amivel már Tales of játékoknál, egyebeknél is találkoztam. De meggyőztek, hogy érdemes kipróbálni. Az volt.
Teljes árat nyilván nem adnék érte, de már most várom a második Re;birth részt, ami januárban jön ki Japánon kívül, miközben ott már a 3. ilyen rész is kijött pár napja és a PS4-es folytatás is be van jelentve.

A két legvonzóbb dolog a játékban:
- Helyenként teljesen betalál az életre keltett Consol War téma és millió dolog köszön vissza, főleg japán játékokban járatosak számára. Megjelenik Mario, Snake, Segata Sanshiro, a Dragon Quest Slime-jai, az FF-ek cactuarjai (csak most radisher és carroter formában), a főszereplő Neptune pedig szintlépésenként bedúdolja a Final Fantasy csaták utáni fanfárt. Mindez persze kicsit torzítva megy, Mario is Maryo néven fut, de azért benyogi, hogy végre talált egy lehetőséget arra, hogy akkorát ugorjon, mint fivére, stb.

- A másik dolog a játkémenetbeli áramvomnalasítások, újítások vagy épp ritkábban látott fogások. Nagyon jó például az, hogy hat karakter lehet a csapatban és focista módjára cserélhető az a három, aki épp szerepel a csatában, hátraküldve pedig gyógyulgatnak, mint régen a Tekken Tagben és egyéb verekedős játékokban tették. Kifejezetten szeretem, hogy a beszélgetések is csak sztori szinten lényegesek (ott sem) és nincs rákényszerítve az ember, hogy városokat beszélgessen végig. A Front Missionben találkoztam ehhez hasonlóval utoljára.

A Neptuniát úgy lehetne igazán jóvá tenni, hogy kapna egy rendes költségvetést és a funkcionális térkép és dungenök kapnának némi ráncfelvarrást. Megjegyzem, már most is sokkal jobban néznek ki, mint mondjuk az agyonajnározott Persona 4-ben tették ezek a helyszínek. Nem szeretnék városokban sétálni sem vagy járókelőkkel beszélgetve húzni az időt. De ha már egyszer "Xboxországban" van Halo Mountain, Wiiországban meg "Donkong Ruins", stb., akkor jó lenne kicsit igazítani ezek kinézetét is a névadókhoz.

A harc tekintetében pedig kicsit nagyobbra venném a harcteret és több srpg elemet tennék bele, több helyezkedési szükséglettel. Mindezt persze csak úgy mondom, mert már rengeteg játékot köhögött fel a franchise, köztük ritmusjátékot és éppenséggel srpg-t is, amit idővel mindenképp kipróbálok mostm ár.

SHINING RESONANCE - ART

Elég volt néhány trailert megnéznem a Shining Resonance-ról, rögtön megfogott a karakterdizájn szépsége. El is terveztem, hogy majd egyszer játszom vele, akkor is, ha Nyugaton nem jelenik meg. Aztán láttam, hogy a karakterek végre nyílt terepen futnak, vannak benne rendes sárkányok (ami elég ritka egy japán fantasy rpg-nél) és eldöntöttem, hogy oké, a halottnak nyilvánított jrpg-nek adok még egy esélyt, legrosszabb esetben - ha rossz a játék - majd azt mondom, hogy ennyit még áldoztam egyik régi, kedvenc zsánerem vizsgálatára.

Sok órás szerepjáték lévén, ritkán van időm ilyesmivel játszani, a munkahelyem a két ünnep közt nem igényel munkát, oda terveztem be és még mázlim is volt: egy munkatárssal sikerült idehozatni Japánból, még karácsony előtt. A PS3-amat már egy jó hónapja hazavittem a családi házba, ezért kipróbálni sem tudtam még, ma azonban kinyitottam a dobozt. A régi, jól megszokott, Európában viszont ismeretlen minőségű belső fogadott most is.

Először is a több, mint 40 oldalas, színes füzetecske, ami a szokásos, hogyan kell elmenteni a játékot dolgok mellett részletesen leírja azt is, hogy ki kicsoda és hogyan működik a harc. Ma már feleslegesnek tartják az ilyesmit, nekem azt az időt juttatja eszembe, amikor gyerekkorom végén, a saját tévé hiánya és tanulási kötelezettség miatt nem vehettem csak úgy elő bármikor a Megadrive-ot. Ilyenkor a képernyő helyett a Sonic2  leírását nézegettem, sóvárogva vagy újraolvastam a kedvenc játéktesztjeimet a CoV-ban vagy 576-ban. Most kapóra jön, mert gép híján csak így tudok a játékról megtudni dolgokat (szándékosan nem véve tudomást az internetről) és talán nem is árt, ha előre szótárazok néhány kulcsfogalmat.

A füzetben konkrétan farkasszemet nézhetek az összes, Tony Taka által gyönyörűen megrajzolt, egy szelídebb japán fantasy korszakot idéző karatkerrel. Ez a sorozat egyébként jó régi már és ugyanez a fickó rajzolt hozzá nagyon sokszor. Teljesen személyes dolog, de ez az art sokkal közelebb áll hozzám, mint mondjuk a közismert Tetsuya Nomura féle japán 'sérórockerek'. A másik ilyen kedvencem Tatsuya Yoshikawa a Breath of Fire illusztrátora és van még valaki, Katsuya Terada, aki a Wizardry: Tale of the Forsaken Landhez rajzolt felejthetetlen figurákat.

A füzetben lapult egy kis kártya egy kóddal, ami szintén tipikus a japán játékoknál. Régen egy beikszelgethető/kitölthető kérdőívet raktak bele, amit vissza lehetett küldeni a Segának (vagy egyéb kiadónak), most egy weblap címe van benne, amin kikérdezik az ember véleményét a játékról és még valami sorsoláson is részt vehet. Ettől mi külföldiek elesünk, de nem is hiszem, hogy a február végéig végezni tudok majd a játékkal.

Egy kicsit hitetlenkedve fogom a kezemben a játék dobozát amiatt, hogy sosem játszottam a sorozat egyetlen részével sem, miközben a régi nagy kedvencek vagy átalakultak, vagy eltűntek. Ez meg a semmiből jött, még annyit sem tudtam róla korábban, mint a Fire Emblemről. Pár nap múlva okosabb leszek.

(Elolvasva pár japán reviewt, nem ez lesz az év játéka.:) Mondjuk arra nem is számítottam, csak rettenetesen rossz ne legyen.)

HAPPY END