PLAYER 2018

Az a szomorú igazság, hogy úgy kell visszanéznem, mi jelent meg tavaly és tavalyelőtt év végén, hogy beugorjon milyen játékok jártak a gépemben 2018-ban. Kevés ilyen cím volt, s azok nagy része is hamar feledésbe/félbehagyásba merült. Mindenesetre a korábbiakkal azonos módon listába sorolom őket, csak azért, hogy jövőre - remélhetően - úgy nézhessek vissza, mint egy kivételesen gyenge évre.

EVERSPACE

Végre találtam egy olyan modern játékot, amit nem csak kipróbálni volt kedvem, hanem rá is kattantam. Látszik, hogy magam már nem vagyok modern, mert ez egy offline, single player, rougelike játék, minimálisra vett bullshittel. Ez azt jelenti, hogy ez szinte már árkád játék. A történetből annyit adnak, amennyit muszáj, a nehézség a menetek közti hajófejlesztés miatt sem lett félvállról vehető és mivel minden alkalommal újragenerálja a pályákat a játék, nincs két egyforma menet. Az alkotóelemek azonosak, de nem ugyanott vannak a dolgok, egyik alkalommal azért menekülsz, hogy találj végre elég gázkomponenst az életbentartó rendszered helyreállításához, a másikban vígan bányászol, stb.
A játék egyébként nem csak gyönyörű, de a zenéje is durván rápakol az atmoszférára. Az irányítás pedig azért jó, mert itt végre nem repülőgépes, hanem inkább tengeralattjárós az élmény, amit kapsz. Elvileg van VR lehetőség is benne vagy most fejlesztik hozzá, ami passzolna, de kétlem, hogy ilyen sebességnél el tudnám viselni a forgást.
Túl vagyok a harmincadik meneten és egyelőre csak többet akarok belőle. Eddig ez az idei kedvenc. Mi több, ezt szívesen kipróbálnám VR-ban is egyszer, még ha ez nem is feltétlenül jó ötlet.

PLAYER 2017

Volt itt minden idén, főleg Despacito, Notino, migránsok és fidget spinner. Utána #metoo kinti és hazai változatban, ja meg Soros György plakátok, munkába menet vagy nyolc.
Hogy a játékok milyenek voltak? Elsőre az ugrik be, hogy nem valami érdekfeszítőek.

Mennyiségét tekintve kevés játékkal játszottam és abból kifolyólag, hogy kizárólag PC-n nyomom már, sokszor egy-egy hónap kihagyással két alkalom közt, sok nagy név hiányozni fog a listáról. Tekintve, hogy a Switch bizonyos szempontból szimpi (mint handheld), de sok szempontból riasztó (főleg az ára, amivel szemben ott van a karcolódás, deformálódás, a rá megjelent, de eddig sem izgató Nintendo franchise-ok és sok éves játékok átiratai), még nagyon nem látom azt, hogy mikor vennék egyet. Ja és persze idén még inkább előtérbe került a képregény és a rajz, ami sajnos sokszor sokkal izgalmasabb hobbi is volt, mint a modern játékok. Lássuk a 2017-es gaming history-mat, aminek jó része megunt, félbehagyott cím.

HELLBLADE

Szerintem icipicit túlértékelik ezt a játékot. Icipicit... Tényleg szép, szépen is szól, de nem tudom megérteni azokat az embereket, akik egy ennyire passzív játékba és világba ennyire bele tudják élni magukat. Mész a pokolban (Hélben) a folyosón, aminek az oldalairól összeolvadt holtak nyúlkálnak feléd. Komoly látvány, elsőre. Azután odamész és megvizsgálod közelebbről a dolgot. A kezek nem nyúlnak hozzád, akár pacsizni is lehetne velük, ezért hirtelen már csak tapétának tűnnek a falon. Helyenként már üvölteni lett volna kedvem a nevetséges puzzle részek miatt, amik olyanná tették a játékot, mint egy vonalfutás. A vonalfutást tesiórákon játszatják a gyerekkel a tornatanárok. El kell futni az első vonaltól a másodikig, majd vissza az elsőig, utána lehet futni a harmadikig, de a negyedik előtt vissza kell furni a másodikig. Kapcsolótól kapcsolóig futkározás volt már a régi játékokban is, amiknél helyén is kezelték a dolgot. Öt dolcsit adnék egy ilyenért, nem harmincat.

PREY - BEFEJEZVE

Ez aztán nehéz szülés volt. Ha jól számolom, valamivel több mint két hónap alatt sikerült végigjátszanom a játék, ami játékidőben 38 óra 45 percet tett ki. Persze ez nem azt jelenti, hogy ennyire nem akartam játszani vele, hanem azt, hogy nyár volt, a meleg is elvette a kedvem, na és gyakran inkább vidékre utaztam, ahol nem volt alkalmam folytatni.

A játék a legelején túl nehéz volt, aztán túl könnyű, majd hosszú ideig pont jó, de rpg jellegéből adódóan (nincs szintlépés, meg tapasztalati pont, de vannak upgrade-ek, amiket találni és kraftolni lehet), eljött az a pillanat, ahonnan már egyszerűen nincs kihívás. Ha jól emlékszem, akkor kb. 75 életerőponttal indul a karkter, de a végén ebből lehet 300 is. Már úgy lehetett menni szinte, mint egy terminátorral.

A setting nagyon bejött és ahogy talán említettem is, a nullgravitációs részek elképesztően hagnulatosak. Játékként talán az érdekes benne, hogy lehet néha tervezni (előre lerakni ágyúkat, mozgásérzékelős bombákat), elkerülni összetűzéseket, meg ügyeskedni a kis ablaknyílásokon belőtt guminyilakkal, de az ellenfelek nem túl változatosak, ami unalmassá tudja tenni. Emellett a Deus Ex HR-re emlékeztető módon, fejleszthet az ember hekkelést, testi erőt, egyebeket, de mindkettő ugyanoda vezet: egy idő után mindent ki lehet nyitni, mindent meg lehet szerezni. Lényegében ez nem tetszik benne: megszűnik a kihívás, max a lőszer fogy el, de azt is lehet szintetizálni.

A befejezés kifejezetten tetszett, olyasmi volt, amire nem is gondoltam volna és összességében lekötött, mondhatjuk, hogy élvezetes volt, de nem az a játék, amit még egyszer elő fogok venni. Mert csak az - egyébként csodálatos - űrséták miatt elővenni nincs értelme (abból kellene egy egész, csakis az űrroncsok kifosztogatásáról szóló játék). A sztorit meg kényelmesebb lenne egy kétórás filmben viszontlátni.

PREY

Azt hittem, hogy idén már tényleg nem fogok játszani, talán majd csak akkor, amikor megjelenik végre a Sonic Mania. Persze próbálkoztam én: kezdetnek a Zelda Ocarina of Time-mal, de az már túl retro volt és a célzás része is teljesen kikészített. Screenshotok alapján kinéztem magamnak a Twilight Princesst, ami emulátoron (meg gondolom azért a Wii U változat is) gyönyörűszép, de ezek (és persze a Wind Waker) alapján ma már úgy vagyok vele, hogy a Zelda sorozat sem jobb, mint a többi exkluzív játék. Túl van ez csúnyán értékelve. Rossznak nem rossz, de ahogy a 10-eseket dobálják rá, az már finoman szólva hiteltelen, számomra annyira, de annyira, már-már nevetségesen könnyűek ezek a játékok. Jut eszembe, azért is kezdtem el velük játszani, mert Switchet még nem akarok venni és azon mondhatni egyetlen érdekesnek tűnő játék volt, az új Zelda. Ami persze még mindig merőben más lehet, mint a korábbiak, de azért csöppet elbizonytalandotam az értékelésével kapcsolatban.

Próbálkoztam még PS2 emulátorral is, de ma már nem vagyok képes végignyomni a Dark Cloudot. Az egyébként polcon lévő Wizardry: Tale of the Forsaken Land második részét, a Busin0-t elkezdtem, de ehhez meg millió óra kellett volna, így egyelőre félre is tettem. Az egyik, vidéken töltött hétvégén bedobtam a játéknak cseppet sem nevezhető Oxenfree-t, amin kétszer elaludtam, majd egy nagy alvás után csak beletettem jó pár órát. A karakterek nekem tetszően beszélgetnek, de ez bakker egy semmi. A végét majd el ne felejtsem megnézni youtoube-on... :)

Végül aztán az egyik munkatárs ajánlására megnéztem a Preyt és bár elsőre borzalmasan nehéznek tűnt (csak a shotgun megtalálásáig), azután meg túl könnyűnek, végül megtalálta a mutató a középutat és nagyon élvezem. Jelenleg a 18 óra második felét taposom és végre olyan a helyzet, hogy nem érzem kötöttnek az előrehaladást és sikeresen elbóklásztam valamerre, amerre talán nem kellett volna. Végre a szemétgyűjtögetésnek és újrahasznosításnak álcázott tápolás is kezd érdektelenné válni (legalábbis egy ideje nem találok semmi segítséget, az ilyen szarságot törölni kéne a szintlépesekkel együtt a világból). A nap végén valahol ez még mindig egy (szerencsére) kevésbé horror Dead Space pótlék számomra, ami már nagyon hiányzott. Egyelőre kicsit tartok a végétől, mert eddig csakis a trutymó szörny idegenekkel kellett harcolni, pedig az igazi gonosz az nyilván az emberek közt lesz, bossfight viszont eddig egy sem volt, el sem tudom képzelni, hogy milyen lesz a végjáték.

Sajnos az előbb megnéztem az 1440-es monitoron és könnyű hozzászokni a jobb felbontáshoz... :D De a billentyűzet-egér kombót már a Mass Effect 3 óta nem használtam, félelmetes...:D

PLAYER 2016

Ez az év merőben más volt, mint a korábbiak. Először is idén már teljesen megutáltam az rpg-ket, másrészt végtelenül belefáradtam a – nem csak játékokat érintő – média és önkéntes szósöl dzsásztisz vórior hisztibe. Emellett még 2015 végén eladva a PS4-et, PC-re váltottam, de mindez egyszerű platformváltás helyett sokkal inkább a videojáték háttérbe szorulása/szorítása volt. Mobilon is alig játszottam, a PS Vitát is csak akkor vettem elő, amikor külföldre mentem nyaralni, de ott sem lett bekapcsolva. Rengeteget képregényeztem és rajzoltam, az elején még ide is posztolgatva, de aztán annyira megnőtt a mennyiség, főleg a két görög nyaralás során, hogy inkább a Facebookon nyitottam ennek külön mappát. Az év végére valamelyest visszatért a játékokhoz való kedvem, már csak idő meg energia kellett volna hozzá… Ezért sem lesz a lista túl komoly idén. Hiába van rajta sok cím, több nem is 2016-os és sokba bele sem merültem rendesen.

OWLBOY

Érdekes kis barlang shooter/platformer/puzzler ez a játék, de

- rövid,

- könnyű, könnyű, túl könnyű,
- egyes mechanikák (ugrálás, "repülőgépes" repkedés) elvétve jönnek csak elő a játékban,

- néha mintha jrpg-nek képzelné magát a beszélgetéseivel.

Egyébként szépen ki van csiszolva a pixelgrafika és élvezetes tud lenni, csak ha már egyszer felvették ezt a shoot 'em up dolgot magukra a platform (ügyességi) részek mellé, akkor mindkettőből adhatnának többet és töményebbet.

Platformer rész alig van, a vízeséses pályákon nem lehet repülni például, oda elfért volna még ilyesmi, a shooterkedés meg jó a váltható fegyverekkel (váltható társakkal), de ilyen kevés fajta és ilyen kevés ellenféllel szemben kb, érintésre kéne a game over képernyőt bedobni és még úgy sem lenne nehéz, erre meg van egy hosszú életerőcsíkja a karakternek.

Egyszeri élménynek jó, de nem késztet többre. Hiába gyönyörűséges és aranyos, mi több, ötletes, ennyi kihívással egyszerűen nem érdemli meg azokat a 9 pontokat, amiket szórnak rá mindenfelé.

Ilyen grafikával megnéznék pár régi játék remake-et, de ameddig ezt is rajzolgatták, teljesen esélytelen.

OVERCOOKED

A négy napos hétvége lezárásaként tartottunk egy kisebb játékbulit, ahol a prímet az Overcooked vitte el négy fős coop módjával.
Ennyit már rég üvöltöttünk és ilyesmit még soha, nem tudom, mit gondolhattak a szomszédok, amikor négy 35-40 körüli férfiember sürgeti egymást azzal, hogy szeletelje már a zöldséget, mosogasson már vagy szervírozzon hagymalevest.

A játéknak a lényege az, hogy megtaláljuk az ideális szerepkör felosztást a konyhában: ki készítsen elő alapanyagokat, ki rakosgassa össze őket, ki mosogasson, stb. De ez persze minden pályán más és más kombinációt kíván és mindig kicsit többet kell csinálni, alkalmanként dinamikusan kell igazodni az új helyzetekhez.

Ezeket a pályák kialakítása is szolgáltatni tudja: egy hajó konyhájában balra-jobbra dülöngél a szoba és átrendeződnek az asztalok, futószalagon kell/lehet átadni dolgokat egymásnak, mozgó teherautók platói közt kell közlekedni, stb.

Egy idő után már nagyon nehéz megszerezni a három csillagos értékeléseket, de kiváló játék, ha megvan hozzá a 3-4 játékos.

RISE OF THE TOMB RAIDER

Ha röviden szeretném jellemezni a játékot, akkor ez egy gyűjtögetős Uncharted játék, opcionális Tomb Raider tartalommal.

A Tomb Raider tartalom pedig nem más, mint a legtöbbször tényleg csak sztori részen kívüli sírfosztogatások, barlang bejárások során talált logikai/ügyességi feladványok. Ezeknek nagy része csodálatos és visszahozza az igazi Tomb Raider érzést, szemben a sztori szállal, ami megint egy rohangálás a kommandósok között 2.0.

Igazából a rendszer ehhez is elég jó, lehet bújni a bozótosban, figyelmet elterelni mindenféle eszközzel, alulról-felülről támadni és még jobb is, mint egy Assassin's Creed.
Csak ez nem Tomb Raider és ritkán van hozzáadva elég nehézség. Akarom mondani, ezzel a motorral egy egész jó lopakodós játékot lehetne csinálni, csak ez a játék egyszerre annyi minden más is akar lenni.

A nagy területek/pályarészek kialakítása is nagyon jó, tele vannak olyan helyekkel, amikkel kapcsolatban nagyon nem világos, hogyan lehet azokhoz eljutni, de ezek is csak szorgalmi feladatok a játékban.

Mindenesetre benne vannak és örülök neki, hogy a modern TR mellé becsempésztek ezt-azt a klasszikus TR-ekből, még akkor is, ha motorozni meg varázstárgyakat használni nem engednek.

Ha már egymás után játszottam velük, akkor elmondhatom, hogy ez a játék jobban tetszett, mint az Uncharted 4.
Mindkettőben vannak hasonló lehetőségek, mint az ugrás utáni csákánnyal mászás és ezekben a RotTR jobb. Lényegében az U4-ben szinte csak bevezetik ezeket az eszközöket és lehetőségeket, aztán szinte teljesen elfelejtődnek, a RotTR-ben viszont vannak helyek, amikor aktívan használni is kell őket. Na nem olyan sok, messze van az ideálistól, de összehasonlítva több ilyen van, köszönhetően az ide-oda lerakott kincsek elérését megnehezítő ötleteknek.

A felszedhető cuccokban is nyert Lara, mert a sztorifoszlányok magnókazettákon/naplóbejegyzésekben és a felszedett tárgyakhoz fűzött kommentárok érdekesek, adnak valami jutalom érzést.

Amit utáltam, azok a szkriptelt sztori részek, amikor oda kell menni kötelezően valakihez beszélgetni és persze a szkriptelt menj a folyosón és harcolj etapok. A történet maga felütését tekintve érdekes, de azért nem egy nagy cucc, csak a szokásos, meg kell keresni valami mesebeli lófaszt, amihez előbb meg kell keresni egy másik mesebeli lófaszt és ahhoz még egyet. Persze a végére kiderül, hogy mindez tök felesleges lett volna, ha XY kinyitja a száját. :)
Ja és ezt a fejlődési rendszert is teljesen el kéne felejteni. Ez is csak azért van, hogy egyre könnyebb legyen a játék. Remélem a következő részben nem kell újra megtanulni a magasból való földre érkezés utáni kigurulást meg hasonlókat.

Messze nem lesz ez sem a kedvenc játékom, nem is fog előkerülni újra soha, de valamit már vissza tudott csempészni a régi Larából, amiért hálás vagyok.

XCOM 2

Nagyon jót játszottam év elején az XCOM: Enemy Unknownnal, de a végére azért leesett az, ami miatt a második részt elég hamar sikerült feladni:
Úgy kell táncolni, ahogy a designerek fütyülnek, különben meggyengülnek az alapok és elkezd látszani a kanyarban a game over.

Legalábbis folyamatosan ezt az érzetet kelti a játék és én inkább újrajátszottam a pályákat többször, de nem mertem hagyni, hogy a sokat fejlesztgetett jó katonáim meghaljanak, hogy utána dominó módra dőljön be az egész ellenállás.
Pedig nyilván az lenne a lényeg, hogy ők elveszthetők és pótolhatók, de annyira dübörög az inváziós visszaszámláló, hogy inkább átmegy (nálam legalábbis) trial errorba és quick save/loadba az egész.
Így meg már betanulós puzzle, nem taktikázás.

Sok időt fektettem bele, de egy idő után inkább félbehagytam és feladtam. Pedig látom, hogy mások hardcore módban is végigcsinálják... Mit mondjak, a nula kontroller támogatás is hozzásegített a döntéshez egy picit. :)

FURI

Szenvedek már egy ideje a "nincskedvemjátszani" betegségtől.
A Mad Maxet persze eluntam, az új Pang valahogy nem az igazi, a Tron runner jó, de nem izgat, az Alien: Isolationhöz meg se hangulatom, se türelmem.

Aztán jött ez a shoot 'em up - hack 'n' slash hibrid és bumm, újra érzem a ritmust.

Még csak a harmadik bosst gyűröm (más nincs is benne, csak felesleges sétálás két főnök közt), de fantasztikus. Bullet hell, lövöldözés, parryzés, kitéregetés. Egyedül a parry az, ami picit zavar, mert néha nem feltétlenül látom azt, hogy mikorra kellene időzíteni, de talán csak gyakorlás kérdése.

Rém kíváncsi vagyok, mit hoz majd le róla a sajtó és hány pontot vonnak le azért, mert nincs története. :D
Persze feltételezve, hogy egyáltalán írnak majd róla bármit is, hülye "furi benne ez, furi benne az" poénok helyett.

FTW!

A munkahelyemen az egyik IT-s srác azt mutatta, hogyan használja távoli eléréssel a munkahelyi gépen keresztül az otthoni PC-jét. Szépen megjelent az otthoni desktop a monitoron, a lényeg viszont az volt, hogy ezen az otthoni gépen egy android emulátor futott, azon pedig valami japán rpg vagy annak utánzata.
Persze a srácnak nem volt ideje játszani, ezért scripteket futtatott, amik gombnyomásokat szimuláltak és ezáltal folyamatosan mehetett a harc, a program játszotta a játékprogramot.

-Miért csinálod ezt? – kérdeztem. A válasz még csak nem is az volt, hogy azért, hogy fejlődjenek a karakterei, hanem az, hogy így (is) folyamatosan győz.
-De nem az lenne a lényeg, hogy játssz?
-Nem, a győzelem a lényeg.

Ezen eléggé elhasaltam. Persze egy rpg-ben amúgy sem igazán játszol, amikor csak támadásokat variálsz gyógyítással/gyógyitallal és tudjuk be az egészet annak, hogy a srác számára a sikerélmény a script megírása volt.

Már ha ő írta, mert ha nem, akkor játékos szempontból ez már igazi eretnekség.. :)

Ugyanígy nem tudom megérteni azt sem, amikor valaki spammel egy karakterrel egy verekedős játékban és nem azt a karaktert választja, ami érdekli, hanem azt, amivel a legkönnyebb győzni.

Kb. sosem fogok többé rpgz-ni. Max a Grimrock féle crawlerekkel, de jrpg-hez vagy Diablo-hoz biztos sosem lesz energiám/kedvem. Legalább minimálisan érezzem azt, hogy tőlem függ a győzelem, nem a szintemtől.

AXIOM VERGE

(0611) Haveri ajánlásra kezdtem el a játékot. Írták, hogy PS4-en most olcsósított és megéri, ezért én is elkezdtem PC-n. Az első pár fejlesztés előtt persze nagyon egyszerű kis Metroid klónnak tűnik, de aztán szépen beindul: jönnek a titkos járatok, a különleges képességek. Az atmoszféráját a zenéje adja, kétségtelenül. A CGA-színpaletta nagy fájdalom számomra, de vannak benne meglepetés effektek később. Egyelőre még csak pár bosst fektettem el, mondjuk úgy, hogy a lock gomb használatának lehetőségét valahogy sikerült figyelmen kívül hagyni, de nagyon tetszik.

Update (0619) Elég sokat haladtam, tényleg korrekt Metroid klón, finomságokkal. Egyedül az ellenfelek egyszerűsége nem tetszik. Vagy túl könnyűek vagy túl nehezek, de egy végigjátszást simán megér. Azt, hogy mondjuk mi történik sztori szinten, nem igazán sikerül még megérteni, de jó sztorikért könyvet szoktam olvasni. :D

Update (0622) Vége. Tömören: jó volt. Bővebben: a zene és grafika (főként előbbi, utóbbiból az art, hátterek egy része, a rusalkik), baromi jó hangulatot, atmoszférát adtak az egésznek. A sztorit képtelen voltam követni és fel is adtam, az nem tetszett. A játék maga még némi csiszolást kaphatott volna, mert egyes ellenfelek inkább idegesítőek voltak, mint ügyességet igénylők. A titkos járatok, fegyverek száma meg mondhatni már túlzás. Közel harmadát meg sem találtam a fegyvereknek, sok teljesen felesleges volt. A végső ellenfél előtti boss (Sentinel) kényszerített csak arra, hogy megnézzem neten, hol van a lángszóró, amivel már gyerekjáték volt.

Összességében kellemes élmény volt, ilyen jöhet még.

ROAD WARRIOR

Csak visszatértem a Mad Maxhez és bekapott az ékszíj, egy időre...
Pontosan 44 órára, ami alatt kiélvezkedtem magam, elsősorban vezetéssel és bázis felszabadítgatással. Végül eljutittam Gas Town-ba, de mostanra mindent kipróbáltam és elhagyott a játékkedv. Talán még a sztori módot erőltethetném egy picit, de mindig akad jobb elfoglaltság. Ettől függetlenül legalább ennyi belement.

Kár, hogy ez is egy szintlépős játék, még akkor is, ha nem a klasszikus értelemben, de ebben is eleinte túl gyenge, aztán túl erős az ember, a saját képességeitől függetlenül.

Mindenesetre csak ebben a játékban lehettem Mad Max, én pedig szeretek Mad Max lenni. :)

SCAN YOU DO IT? / SFV

A legújabb problémám (azon kívül, hogy kellene venni rendes ceruzákat, mert sosem fejezem be a rajzokat mechanikus cerkákkal satírozva) az, hogy a szkenek minősége nem az igazi. Azt olvastam, hogy egy szürkeárnyalatos csíkot (mint egy monokróm színskála) kellene tennem a lapra, hogy a szkenner ne állítgassa magát mindenfelé. Ez lesz a következő tesztem, csak most nincs kéznél nyomtató. Amúgy meg talán végre elkezdek Street Fighterezni, csak ne lenne ilyen nyomi a szingli tartalom. Hétvégén is azt nyomtuk és egész érdekesnek tűnik az új rendszer, amiben a speckóbb mozgásokhoz kötelező használni a "fogyó csíkos" opciót. Persze eszembe jut az is, hogy ez a játék nem más, mint egy felgyorsított kártyajáték, amit előre meg kell tanulni. Hogy melyik karakter melyik mozgására melyik karakter melyik mozgása az ellenszer és ilyenkor el is megy picit a kedvem az egésztől.:)

XCOM

Mostanában panaszkodtam, hogy rég láttam már egy jó ufós filmet, majd leesett, hogy nyakunkon az új XCOM, így kapóra Enemy Unknown bepótlásának ötlete.

Röviden annyit, hogy nem tudom letenni.

Izgalmas, normálon is elég nehéz így elsőre és a legjobb az egészben, hogy van plafonja a karakterfejlődésnek, nem lehet csak úgy ész nélkül HP-t növelni, mint egy átlag japán srpg-ben.
Szégyen és gyalázat, hogy sosem játszottam az UFO játékokkal, pedig a Laser Squad óta várok egy ilyen élményre.

POLYÁK

Az a szép ebben az "újrakezdtem a Witchert, hátha" dologban, hogy egy idő után tényleg megszoktam a borzasztó unalmas harcrendszerét. (három fajta harcmodor van és ezekhez különböző ritmusban kell kattintani az egérrel, plusz időnként egy-egy potiont elfogyasztani)
Mindezt persze csak azért, mert tényleg nagyon élvezetes beszélgetések vannak benne.
Annyira, hogy egy idő után fogtam magam és rámentem a könyvekre, amikből már a második közepén járok, a játék meg úgy maradt...:)
Persze majd valamikor visszatérek hozzá, de a könyv... ...jobb.

PLAYER 2015

Vége 2015-nek is, nem tudom már tovább nyújtani...:) A legfontosabb esemény az volt, hogy a PS4 csak porosodott, aztán végül el is adtam. A szerepét eleinte döcögősen, majd teljesen átvette az új PC. Idén több "hullámvölgyem" is volt, vagyis olyan időszakaim, amikor nagyon keveset játszottam, de visszatekintve azért ez az esztendő sem volt lapos. Az is említésre méltó, hogy egy évvel korábban még a PS Vita volt a leginkább használt konzolom, 2015-ben viszont teljesen felszívódott, alig volt bekapcsolva.
Utoljára pedig tegyük hozzá, hogy nem sok idei játékkal játszottam, 2015 a pótlások és ismétlések éve volt.

SUNLESS SEA

Az a szép, hogy egyidőben néztem bele ebbe és az Arkham Knightba és ez győzött. :)

Még csak pár órám van benne és csak a negyedik kapitányommal sikerült rendes méretűt haladni a játékban, erre őt is elintéztem egy butasággal: a rám bízott csempészárut véletlenül eladtam egy boltban, a megbízó meg persze félrehívott a kocsma mögé és kicsinált. :)

Ez egy hajós rougelike, de leginkább survival horror. :)
Baromi izgalmas/félelmetes a világ, sokkal Call of Cthulhu-sabb, mint a túlélő horrorok, a felfedezés izgalmas. A fejlesztgetést mondjuk még csak most fogom kitapasztalni, mert minden nagyon drága, a harcokat pedig jobb kerülni és spórolni az üzemanyaggal meg a kajával is, egyelőre. A történet szövegezése is nagyon irodalmi (tehát bejön), a választási lehetőségeket viszont még vizsgálom, hogy mennyire sokrétűek. Konkrétan eddig nem volt olyan sok (de azért volt), viszont amit csak lehet, szinte mindig ki is használok. Még az utódnemzésnek is van értelme....:)