Ma reggel hajszállal voltam több száznál. Itthon, a tíz éve használt mérlegemen.
Este az edzőteremben pedig 104,5-nél állt meg a számláló.
Ennyi a különbség a mérési pontosságok közt az konditermi mérleg javára és hát olyan 1-1.5 kiló lehet a futócipő, ruha, napközben elfogyasztott kaja/pia, meg a rámragadt kosz.
Mindegy, olyan nyolc éve lehettem ebben a súlyban, ami bár az elveszett időt nem hozza vissza, a koromat sem csökkenti,
de mindenképp fiatalít.
de mindenképp fiatalít.
Az edzőterem egyébként kifejezetten jó önismereti szakkörnek is.
Emlékeztet arra, hogy mennyire könnyen társít képzeteket az ember mindenhez.
Nyomom fent a gépen ötösben a gyaloglást, de már 7-8-as emelkedőn, mert a pulzusom, ami szeptemberben még közel 130 kiló mellett 140-en startolt, most nem akar 100 fölé menni, még a szemben elém táruló látványtól sem.
Odaát, pár méterre épp egy fiatal lány pumpálja a taposógépet kíméletlenül, mint egy igazi bajnok.
Látszik, hogy szenved, de kitart és kitart.
Én meg csak ámuldozom, hogy mit csinál, mert teljesen hibátlanul néz ki. Ez biztos, többször is használtam a szemrevételes ellenőrzési módszert.
Előre programozott eszköz módjára a két dolgot gyorsan össze is párosítja az agyam: a kifogásolhatatlan alak, a tündéri, ártatlan arcocska és a feleslegesnek tűnő harcban való küzdelem és kitartás már-már egy valkűrt varázsol elém, annyi szépséghibával, hogy azokat mindig is szőke hajjal szoktam magam előtt látni, ez meg fekete.
Persze nekem a fekete az egyik kedvenc hajszínem.
Aztán sok-sok perccel később megjelenik a barátnője, hogy mehetnek a következő gyakorlatra.
Ekkor a lány kecsesen, könnyedén leszökken a gépről.
MAJD MEGSZÓLAL...
Nem kell mondanom, hogy a szférák zenéje, a tiszta vizű, csobogó patakok csillingelő dallama elmaradt.
Ez egy teljesen másfajta villamcsapás volt.
Kicsit túlzok persze, mert nem volt rettenetesen buta, csak egy csöppecskét közönséges.
Az eszménykép viszont gyorsabban tört ezer szilánkra, semmint pisloghattam volna egyet.
...
Éveken át hallgattam azt, hogy a játéktesztelés csak szubjektív lehet. Mindenkinek más tetszik, ami az egyik embernek kiváló, az a másik embernek unalmas. Mert mások vagyunk.
Pedig nem.
Vannak fatuskó emberek és vannak néha Albert Einsteinek, igen.
Vannak fatuskó emberek és vannak néha Albert Einsteinek, igen.
De a legtöbb ember agya ugyanolyan.
A legtöbb ember ugyanazon nevelkedett és ugyanazok az eszményképei, ideái.
Annyira biztosan, hogy az ok-okozati összefüggéseket azonosan tudjuk látni.
De a legtöbb ember sajnos nem szereti elválasztani a vágyait és a valóságot.
A hozzáérteni akarást a lenne még hova fejlődnitől.
Nem hallják a köhögő motorhangot, csak a valkűrök énekét.
Nem hallják a köhögő motorhangot, csak a valkűrök énekét.
Majd csak a szerelem múltával, pár évvel a 8 pontos szörnyszülött világrahozása után.
Az ilyen démonokat csak önkritikával lehet elűzni.
Ráfogni, hogy néhány éve még más volt a világ...
Nem több, mint a legkényelmesebb kifogás.
Nem tobb, mint "holnap" kezdeni el fogyókúrázni.
