2014. november 26., szerda

KUVIRA

Amit nyerünk a réven azt sajnos elveszítjük a vámon. Az életben jobb lenne, ha nem így történne, a játékokban, de akár a képregényekben viszont szinte kötelező ez az elem.

Kuvira (ejtsd: kuvírá) a The Legend of Korra c. rajzfilmsorozat épp futó, negyedik és egyben befejező évadának főgonosza, a "nagy országegyesítő". Egy metalbender, azaz olyan kiemelkedő képességű, föld elemet kezelni képes harcos, aki a fémek manipulálását is elsajátította. Emellett katonai vezető, aki saját kézzel és egyre méretesebb hadsereggel rak rendet a királyságban.

Ami miatt igazán szeretem ezt a karaktert az, hogy sokkal játékosíthatóbbnak tűnik, mint a főhősnő, Korra. Kuvira több rétegű, lemezdarabokból épített páncélt visel, aminek darabjait Magneto módjára tudja formálni és mozgatni. Pengéket, bilincseket hajlít belőle az akaratával és ezeket közeli és távoli ellenfelek ellen használja. Persze minél tovább tart a harc, annál több páncéldarabot használ el és elméletben annál kevesebb a védelme. Csak azért elméletben, mert a rajzfilm eddigi két, komolyabb csatájában, amiben Kuvira szerepelt, sosem jutottak el addig, hogy ne maradjon páncélzat nélkül, sosem került kiszolgáltatott helyzetbe.
Pedig mennyire jó lenne, ha mérlegelnie kellene, olyasmi szituációkba kerülne, hogy védelmének felétől megválva bilincsbe kellene verjen egy tucat ellenfelet vagy eltorlaszolnia egy ajtót a mögötte lévő titokkal/akármivel, a maradék támadó ellen viszont plusz védelem nélkül lenne kénytelen felvenni a harcot.

Bayonetta valahol hasonló. Az ő páncélja és egyben fegyvere (a megvett pisztolyokon és kardokon, stb-n kívül) a haja. Ha szupertámadást indít, akkor a testét fedő, hajából készült ruha hiányossá válik és felfedi csupasz testét. Amennyire emlékszem az első részre ez nem több, mint vizuális ajándék nyalóka a játékosnak, Bayonetta nem sebződik nagyobbat, ha épp anyaszült meztelenül kap be egy támadást.
Húsz perces rajzfilm epizódokban nem feltétlenül van idő rámenni ilyesmire, de játékban talán ki lehetne domborítani a dologból valami érdekeset. Kár, hogy pont a Platinumnak adták a játékadaptációt, mert bármi jobb lett volna annál a játéknál. Egy rpg, egy taktikai rpg vagy futós játék, de még egy Street Fighter klón is.

2014. november 24., hétfő

D/K - THE LEGEND OF KORRA

Azt mondják a szerelmesek, hogy a Platinum Games csinálja Japánban a legjobb akciójátékokat. A okosok meg azt, hogy nem minden platina arany ami fénylik: volt ott valami középborzalmas Anarchy Reigns nevű játék is, a Mad Worldöt meg a nintendósokon kívül soha senki sem látta, az is lehet éppoly rossz.
Én meg csak vonogatom a vállamat a The Legend of Korra végigjátszása után.

Hát hogy képzelték ezt?!?!

Az előzmény Avatar - The Last Airbendert hozzácsapva, idén ez (TLoK) a kedvenc rajzfilmsorozatom, egy olyan női főszereplővel, amilyen Bayonetta sosem volt és sosem lesz, emellett telis-tele humorral, lélekkel és mondhatni adaptációért üvöltő steampunk háttérvilággal, amiben a videojátékok karakterei által is mindig végigjárt sivatag, hegyvidék, hóvilág, erdő és város területek mellett a videojátékok karakterei által - szintén - annyiszor elsütött tűz, víz, föld, levegő elemek is szerepet kapnak, mint harci eszköz. Ezen felül - figyeld a szóhasználatomat! - EPIC! bossokal van telepakolva minden évad, főleg a harmadik, amiben van szuper lávaidomár, amputált karú waterbender, tisztelet parancsoló robbantós nőci és egy levegőt uraló, igazi terrorista/szabadságharcos filozófus. Istenes a felhozatal mindkét (jó és rossz) oldalon.

A világ Japán  legjobb akciójáték cége pedig mit csinál? Egy N É G Y  P O N T O S játékot! Egy iPhone 4-en tökéletesen elfutni képes grafikájú, tökéletesen üres világ szinte tökéletesen üres folyosóin kell végigrohangálni és folyamatosan megküzdeni a piros, kék és zöld ruhás ekvalistákkal (ugyanazon sneci karatker variációival), a három fős vissza és visszatérő triáddal és a 'vasember páncélokkal'. Trükkös főnök harcok? Elárulom: van egy, a játék leges legvégén, egyetlen egy. A big boss.

Korra a játék elején - meglepetésként nem kezelhető módon - megfertőződik a Metroid-vírus helyi variánsával és elfelejti összes képességét, amiket persze menet közben meg tud majd nyitogatni, szép lassan.

De minek?

Hiába van felépítve a négy elemhez többféle technika, ha azoknak nincs célja, nincs oka az embernek használni őket, tehát nincsenek olyan ellenfelek, akik ellen egyik vagy a másik lenne hatékonyabb és attól sem kell félni, hogy ha mondjuk a tüzes képességből kifogy a nafta, akkor rá kell fanyalodni valamelyik másikra. Ennyire azért nincs kihegyezve a játék nehézsége, max az életerővel és ellenfelek számával játszanak. Ha baj van, elég felugrani és föld módban elnyomni egy charge-olt támadást. Gyorsabb ellenfeleknél meg ész nélkül nyomogatni a levegő atakkot... De egy gombnyomással bármikor lehet equipelni a gyógyitalokat, két meghalás közt meg vásárolni is lehet ilyeneket, szóval aggodalomra semmi ok, ha az ember fél a kihívástól.

Tehát van egy öt unalmas ellenfelet és egy érdekesebb bosst felsorakoztató játék, amit megrendelésre csinált a Platinum, csakúgy, mint a Metal Gear Risingot. Most viszont nem igazán erőltették meg magukat. Összedobták az alapot, ami egy csonkított, bayonettás 'időzítsd a védekezésed és kapsz helyette szuper támadási lehetőséget' rendszer, de nem gyártottak hozzá rendes tartalmat. Se valós kihívást nyújtó ellenfelet, se beleélést segítő világot, se előrehaladásra motiváló történetet.

A játék egyetlen kiemelkedőbb pontja a mobiltelósok közt jól ismert futós (helló Temple Run!) játékrész, amelyben Nagán (Korra jegesmedve-kutya hátasán) lovagolva kell beérni a célba. Ennek a visszatérő játékrésznek is az utolsó, már megnyitott képességekkel játszható, bossfightos (három benga, de ismert tankpáncélt szerepeltető) pályája igazán kiemelkedő, ez megérdemelt volna inkább egy teljes játékot. De legalábbis további pályákat, hogy ne az legyen, mint az elmúlt generációban oly sok más esetben: a tutoriallal, egyben az utolsó képesség megszerzésével véget ér a játék is. (Szerepel még a rajzfilmből ismert sportjáték, a pro-bending, de felejthető lett a megvalósítása ennek is)

Szóval azt mondják, hogy a Platinum kiváló akciójátékokat szokott letenni az asztalra, még ha az utóbbi időben bérmunkákat is végez. Üzenném nekik, meg a játékot magasabbra pontozóknak, hogy durvulni kell kurvulás helyett, mielőtt még végleg hiteltelenné teszik a játék elején felvillanó logót. Akkor is, ha ezt egy kisebb csapat, kisebb költségvetésből, a Bayonetta 2-vel párhuzamosan rakta össze. Kifogásokkal tele a padlás.

Egy dolog miatt érte meg végigjátszani: a játék stáblistája allatt a rajzfilm szereplői sorban elbúcsúznak és megköszönik a fáradozást.
(Vicces tény, hogy a jóképű Mako szinkronhangja az a srác, aki régen a Rém rendes családban játszotta a kis lúzer Bud Bundy-t. [David Faustino])

Ha valaki pénzt akar költeni Korrára, az vegye meg a blu-rayt, a képregényeket vagy az artbookot. Persze ha valaki annyira szereti Korrát, mint én, az úgyis lepöttyenti a PS Store-ról, ahogy én is tettem. De legalább egy leárazást várjon meg.

KÖLTŐI KÉRDÉS


- Hogy van az, hogy az új videojáték magazint egyre többen vesézik ki, cikkről cikkre haladva, mind tartalmilag és stílusában, az online játékteszteket meg szinte sosem?

2014. november 20., csütörtök

MY MISS TAKE


Ahh... Ez annyira szép, de annyira unalmasnak tűnik..! Könyörgöm, mutassanak többet belőle, mint a tutorial szinteket, mert ennek így semmi értelme, legalábbis nem több, mint egy nickelodeonos browser játéknak. (Mondjuk most veszem csak észre a poszteren, hogy 'coming soon to pc and mobile'. Ez nem jó jel...:(
Hihetetlenül buta őrök vannak benne és ehhez folyamatosan kapja a figyelmük elterelését egyre inkább megkönnyítő képességeket és eszöközöket a játékos a lenti videóban.
Kár. Pedig teljesen bele vagyok zúgva, végre nem a komor kommandós lopakodja végig a bázist. GoG-on most jött ki, szóval megvárom a demót, ha lesz olyan, vagy az árcsökkentést vagy valami további, remélhetően rendes kihívást is bemutató videót, amely kihívásnál kifejezetten nem arra gondolok, hogy 10 másodperccel gyorsabban kellene megcsinálni a szintet, hanem arra, hogy okoskodni és ügyeskedni is kell sikerhez.


2014. november 19., szerda

IZSÁK FELÁLDOZÁSA

Minden nap előkerül, még a végén ez lesz a kedvenc játékom idén... :)
Egyszerűen minden újraindításnál meg tud újulni és még a legrosszabb részeken is szinte mindig csak magamat okolhatom, ha jön a game over. Ezt tetézi a sötét humor és az a csodálatos szimbolizmus és újraértelmezés, akár a power upok szintjén...
Vadiúj személyes kedvenc.

The Binding of Isaac: Rebirth

2014. november 9., vasárnap

PUNK ROCK JESUS

A képen szereplők balról jobbra: Chris, Thomas és Gwen
Chris nem más, mint a J2 valóságshow főszereplője, a torinói lepelről vett DNS segítségével klónozott második Jézus. Thomas egy ex-IRA harcos, aki terminátorként vigyáz Chrisre és tizennyolc éves, a showban kiválasztott, szegény szűzlányból lett anyjára, aki egyben a tv-műsornak helyet adó sziget rabja, s részben emiatt depresszióval kevert alkoholproblémával küzd. A történetnek van még pár fontos szereplője: Sarah Epstein genetikus, aki azért vállalta a klónozást, hogy támogatást kapjon fő projektjéhez, amivel növelt mennyiségű oxigént termelő algákat fejlesztene, a bolygó lassú pusztulástól való megmentése érdekében, illetve Mr. Slate, a műsor kiagyalója, a J2 projekten belül történtek és kvázi végtelen mennyiségű pénz ura.

Ennyi talán elég is ahhoz, hogy felkeltse az ilyesmire fogékonyak figyelmét a Punk Rock Jesus iránt. Tényleg klónozták Jézust? Hogyan reagál erre a világ? Hogyan dolgozza fel ezt Chris maga? Tényleg punk rocker lesz belőle, ahogy a cím sugallja?

A Punk Rock Jesus Sean Murphy munkája. A szokásos amerikai író, ceruzás, tintázó és színező négyes csapat helyett egymaga alkotta a történetet és rajzolta a képregényt is. Mondhatni japán mangaka mintára egyedül és fekete-fehérben dolgozik, s nem az volt a célja, hogy hetente jelentessen meg egy éveken át futó képregényt részeit, hanem elmondott egy különleges történetet hatszor harminc oldalon.

















Punk Rock Jesus
Vertigo (DC Comics), 2012
Csak felnőtteknek (erőszak és nyelvezet)

...

A PRJ olvasása két másik képregényt juttatott eszembe: a Robotzsarut, annak is a társadalomkritikáját és mentességét a polkorrektségtől, illetve Otomo Katsuhiro Doumu-ját, ami az első komoly, fillerektől nem szenvedő manga volt, amit életemben olvastam. S bár Sean Murphy képregénye 2012-ben jelent meg, idén decemberben keménykötésben is kiadják. A helye már megvan a polcon és ennél jobb ajánló nem is kell egyéb művei kipróbálásához.
A történet közepén természetesen beindul a punk vonal is. Érdemes keresni hozzá egy punk rock classics cd-t vagy playlistet a youtube-on.
Born to Lose - Johnny Thunders @ The Heartbreakers