D/K - THE LEGEND OF KORRA

Azt mondják a szerelmesek, hogy a Platinum Games csinálja Japánban a legjobb akciójátékokat. A okosok meg azt, hogy nem minden platina arany ami fénylik: volt ott valami középborzalmas Anarchy Reigns nevű játék is, a Mad Worldöt meg a nintendósokon kívül soha senki sem látta, az is lehet éppoly rossz.

Én meg csak vonogatom a vállamat a The Legend of Korra végigjátszása után.

Hát hogy képzelték ezt?!?!

Az előzmény Avatar - The Last Airbendert hozzácsapva, idén ez (TLoK) a kedvenc rajzfilmsorozatom, egy olyan női főszereplővel, amilyen Bayonetta sosem volt és sosem lesz, emellett telis-tele humorral, lélekkel és mondhatni adaptációért üvöltő steampunk háttérvilággal, amiben a videojátékok karakterei által is mindig végigjárt sivatag, hegyvidék, hóvilág, erdő és város területek mellett a videojátékok karakterei által - szintén - annyiszor elsütött tűz, víz, föld, levegő elemek is szerepet kapnak, mint harci eszköz. Ezen felül - figyeld a szóhasználatomat! - EPIC! bossokal van telepakolva minden évad, főleg a harmadik, amiben van szuper lávaidomár, amputált karú waterbender, tisztelet parancsoló robbantós nőci és egy levegőt uraló, igazi terrorista/szabadságharcos filozófus. Istenes a felhozatal mindkét (jó és rossz) oldalon.

A világ Japán  legjobb akciójáték cége pedig mit csinál? Egy N É G Y  P O N T O S játékot! Egy iPhone 4-en tökéletesen elfutni képes grafikájú, tökéletesen üres világ szinte tökéletesen üres folyosóin kell végigrohangálni és folyamatosan megküzdeni a piros, kék és zöld ruhás ekvalistákkal (ugyanazon sneci karatker variációival), a három fős vissza és visszatérő triáddal és a 'vasember páncélokkal'. Trükkös főnök harcok? Elárulom: van egy, a játék leges legvégén, egyetlen egy. A big boss.

Korra a játék elején - meglepetésként nem kezelhető módon - megfertőződik a Metroid-vírus helyi variánsával és elfelejti összes képességét, amiket persze menet közben meg tud majd nyitogatni, szép lassan.

De minek?

Hiába van felépítve a négy elemhez többféle technika, ha azoknak nincs célja, nincs oka az embernek használni őket, tehát nincsenek olyan ellenfelek, akik ellen egyik vagy a másik lenne hatékonyabb és attól sem kell félni, hogy ha mondjuk a tüzes képességből kifogy a nafta, akkor rá kell fanyalodni valamelyik másikra. Ennyire azért nincs kihegyezve a játék nehézsége, max az életerővel és ellenfelek számával játszanak. Ha baj van, elég felugrani és föld módban elnyomni egy charge-olt támadást. Gyorsabb ellenfeleknél meg ész nélkül nyomogatni a levegő atakkot... De egy gombnyomással bármikor lehet equipelni a gyógyitalokat, két meghalás közt meg vásárolni is lehet ilyeneket, szóval aggodalomra semmi ok, ha az ember fél a kihívástól.

Tehát van egy öt unalmas ellenfelet és egy érdekesebb bosst felsorakoztató játék, amit megrendelésre csinált a Platinum, csakúgy, mint a Metal Gear Risingot. Most viszont nem igazán erőltették meg magukat. Összedobták az alapot, ami egy csonkított, bayonettás 'időzítsd a védekezésed és kapsz helyette szuper támadási lehetőséget' rendszer, de nem gyártottak hozzá rendes tartalmat. Se valós kihívást nyújtó ellenfelet, se beleélést segítő világot, se előrehaladásra motiváló történetet.

A játék egyetlen kiemelkedőbb pontja a mobiltelósok közt jól ismert futós (helló Temple Run!) játékrész, amelyben Nagán (Korra jegesmedve-kutya hátasán) lovagolva kell beérni a célba. Ennek a visszatérő játékrésznek is az utolsó, már megnyitott képességekkel játszható, bossfightos (három benga, de ismert tankpáncélt szerepeltető) pályája igazán kiemelkedő, ez megérdemelt volna inkább egy teljes játékot. De legalábbis további pályákat, hogy ne az legyen, mint az elmúlt generációban oly sok más esetben: a tutoriallal, egyben az utolsó képesség megszerzésével véget ér a játék is. (Szerepel még a rajzfilmből ismert sportjáték, a pro-bending, de felejthető lett a megvalósítása ennek is)

Szóval azt mondják, hogy a Platinum kiváló akciójátékokat szokott letenni az asztalra, még ha az utóbbi időben bérmunkákat is végez. Üzenném nekik, meg a játékot magasabbra pontozóknak, hogy durvulni kell kurvulás helyett, mielőtt még végleg hiteltelenné teszik a játék elején felvillanó logót. Akkor is, ha ezt egy kisebb csapat, kisebb költségvetésből, a Bayonetta 2-vel párhuzamosan rakta össze. Kifogásokkal tele a padlás.

Egy dolog miatt érte meg végigjátszani: a játék stáblistája allatt a rajzfilm szereplői sorban elbúcsúznak és megköszönik a fáradozást.
(Vicces tény, hogy a jóképű Mako szinkronhangja az a srác, aki régen a Rém rendes családban játszotta a kis lúzer Bud Bundy-t. [David Faustino])

Ha valaki pénzt akar költeni Korrára, az vegye meg a blu-rayt, a képregényeket vagy az artbookot. Persze ha valaki annyira szereti Korrát, mint én, az úgyis lepöttyenti a PS Store-ról, ahogy én is tettem. De legalább egy leárazást várjon meg.