2014. november 26., szerda

KUVIRA

Amit nyerünk a réven azt sajnos elveszítjük a vámon. Az életben jobb lenne, ha nem így történne, a játékokban, de akár a képregényekben viszont szinte kötelező ez az elem.

Kuvira (ejtsd: kuvírá) a The Legend of Korra c. rajzfilmsorozat épp futó, negyedik és egyben befejező évadának főgonosza, a "nagy országegyesítő". Egy metalbender, azaz olyan kiemelkedő képességű, föld elemet kezelni képes harcos, aki a fémek manipulálását is elsajátította. Emellett katonai vezető, aki saját kézzel és egyre méretesebb hadsereggel rak rendet a királyságban.

Ami miatt igazán szeretem ezt a karaktert az, hogy sokkal játékosíthatóbbnak tűnik, mint a főhősnő, Korra. Kuvira több rétegű, lemezdarabokból épített páncélt visel, aminek darabjait Magneto módjára tudja formálni és mozgatni. Pengéket, bilincseket hajlít belőle az akaratával és ezeket közeli és távoli ellenfelek ellen használja. Persze minél tovább tart a harc, annál több páncéldarabot használ el és elméletben annál kevesebb a védelme. Csak azért elméletben, mert a rajzfilm eddigi két, komolyabb csatájában, amiben Kuvira szerepelt, sosem jutottak el addig, hogy ne maradjon páncélzat nélkül, sosem került kiszolgáltatott helyzetbe.
Pedig mennyire jó lenne, ha mérlegelnie kellene, olyasmi szituációkba kerülne, hogy védelmének felétől megválva bilincsbe kellene verjen egy tucat ellenfelet vagy eltorlaszolnia egy ajtót a mögötte lévő titokkal/akármivel, a maradék támadó ellen viszont plusz védelem nélkül lenne kénytelen felvenni a harcot.

Bayonetta valahol hasonló. Az ő páncélja és egyben fegyvere (a megvett pisztolyokon és kardokon, stb-n kívül) a haja. Ha szupertámadást indít, akkor a testét fedő, hajából készült ruha hiányossá válik és felfedi csupasz testét. Amennyire emlékszem az első részre ez nem több, mint vizuális ajándék nyalóka a játékosnak, Bayonetta nem sebződik nagyobbat, ha épp anyaszült meztelenül kap be egy támadást.
Húsz perces rajzfilm epizódokban nem feltétlenül van idő rámenni ilyesmire, de játékban talán ki lehetne domborítani a dologból valami érdekeset. Kár, hogy pont a Platinumnak adták a játékadaptációt, mert bármi jobb lett volna annál a játéknál. Egy rpg, egy taktikai rpg vagy futós játék, de még egy Street Fighter klón is.

22 megjegyzés:

  1. Jó ötlet. Én inkább 2D verekedős játékként tudnám elképzelni. Én is nézem a Korrát, szerintem az elődje, a Last Airbender kategóriájának legjobb sorozata volt.

    VálaszTörlés
  2. Igen, az Airbender iszonyat jó volt, sosem gondoltam volna előtte. Korrából hol tartasz? Számomra az első éved 8. része körül vált igazán jóvá, a második és harmadik évadok pedig elképesztőek. A másodikban van egyfajta múltbéli szál, annál néha azt hittem, hogy az Okamit látom. :D

    VálaszTörlés
  3. Most minden eddig megjelent részt láttam, a legutóbbi a recap epizód volt. A második évadbeli múltmesélős rész tetszett eddig legjobban az egészből. :D

    A első sorozatban milyen koreográfiák voltak már: https://www.youtube.com/watch?v=oCXHi0kFucc

    VálaszTörlés
  4. Hát igen, főleg a végére nagyon bekeményítettek. Kicsit félek, hogy a Korra utolsó évada nem lesz annyira jó, bár az első hármat ebből is imádtam.
    Jut eszembe, most kell legyen egy újabb rész! Szombatonként nézem, mióta én is utolértem a tévét.

    VálaszTörlés
  5. Igen, van új rész a Korrából. :)

    A Ginga Eiyuu Densetsu-t nézem, 42 rész után még mindig tökjó. Űrcsaták, politika, társadalomfilozófia, merényletek, összeesküvés, van itt minden. :D

    VálaszTörlés
  6. Áh, az új Korra jó volt. Zaheert nagyon csipázom, valahogy mindig így voltam a terrorista okostojás karakterekkel. :D
    De ez, hogy mindig egy hetet kell várni az új részre, nagyon nem fekszik. Most már nem hiszem, hogy kibekkelem az utolsó részig és megnézem egyben, de ez akkor sem járja. Jobb utólag, egyben "befalni" a sorozatokat.

    Erről a Gingáról most hallottam először...

    VálaszTörlés
  7. Én is jobban szeretem, ha nem kell várni a részekre. :) Néhány rész van már csak hátra.

    Legend of the Galactic Heroes : http://anidb.net/perl-bin/animedb.pl?show=anime&aid=584

    Idén bejelentettek egy új feldolgozást is: http://blog.esuteru.com/archives/7544334.html

    56 részt láttam eddig, szerintem jó.

    VálaszTörlés
  8. - METAL GEAR?!?! IT CAN'T BE!!
    XDDDDD

    VálaszTörlés
  9. Nem néztem meg az utóbbi két részt, lehet, hogy megvárom a végét.

    VálaszTörlés
  10. Az eheti kifejezetten erős lett. :) A múlt heti nem annyira.

    VálaszTörlés
  11. A Biomega mangát olvastad? Két köteten vagyok túl, eddig nagyon bejön.

    VálaszTörlés
  12. Este megnézem az utolsó négy részt a Korrából. :D

    VálaszTörlés
  13. Ebből ma az uccsó jön? Ne már... Ez az évadzárás nem volt úgy felvezetve, mint a többi, Korráról meg nem is igazán szólt. Mindenesetre megadom a módját és kirakom a tévére. :)

    VálaszTörlés
  14. Na megvolt. Kár, hogy vége, remélem lesz tőlük valami új. :)

    VálaszTörlés
  15. Nem tudták olyan jól kikerekíteni a végét szerintem. A Korra féle szerelmi szál lezáratlansága, az Asami jelenet a szerelmi háromszög megoldása helyett derült égből jött.
    A látvány/zene végig nagyon tetszett. Kuvira harcjelenetei kimagaslóan jók voltak.

    VálaszTörlés
  16. A shingeki no bahamut 10. epizódjában hihetetlenül gyönyörű animáció van. :) Komolyan, nem szoktam ilyet csinálni, de mindjárt megnézem csak ezért még egyszer. Mégis megérte elszenvedni idáig. :D

    VálaszTörlés
  17. Azt sem ismerem. Azt hiszem, hogy az Attack on Titanra fogok most rámenni, hátha.
    Sokan dícsérik.

    VálaszTörlés
  18. A titan nem igazán tetszett, nem néztem végig. A bahamut se az igazi, de az a grafika nagyon ott van. Mondjuk ez mostanában sok rajzfilmre igaz, pl psycho pass. Ami tetszett mostanában, az az aldnoah zero, egyszerű történet, nem erőltették meg magukat, de az akciójelenetek nagyon élvezetesek, és ezért nem untam. Meg a Nihei Tsutomu mangájából készült shidonia no kishi is érdekes 3d-s számítógépanimáció, ez is szép (a mangaka nagyon jól rajzol szerintem), de sztoriban ez se erős annyira. :)
    Guilty pleasure a cross ange, az alapszitu érdekes lehetett volna, ha nem a cicisbugyis fanszőrvíz megvalósítás mellett döntöttek volna (grafka itt is látványos nagyon). :)

    VálaszTörlés
  19. Hát, ránézek ezekre, de előbb a Titanra. Emellett nagyon gyanús, hogy újranézem a Claymore-t. Az is olyan volt, hogy pár borzasztóan szar/unalmas rész után meghálálta a kitartást és a végére elképesztő lett. Végig is nézem újra, aztán nekimegyek a képregénynek, mert az tovább is tartott.

    VálaszTörlés
  20. A Claymore képregényt lehet, hogy én is megnézem. Azt vettem észre, hogy a mangák után a rajzfilmek lassúnak és vontatottnak tűnnek, nem beszélve a kényesebb jelenetek kivágásáról. A Titant is lehet, hogy megpróbálom még egyszer.

    VálaszTörlés
  21. Igen, ez mindig igy van. De a mangakban neha nem tudok ertelmezni kepeket.
    Pld. Narutoban az a resz, amikor Sasuka nyom egy Amaterasu-t. Azt rajzfilmen meg szeretnem nezni, mert fekete feherben egy nagy wtf volt.:)
    Eeees betaraztam egy klasszikust a Ruroni Kenshint vagy mit.:D

    VálaszTörlés
  22. A Kenshint én is láttam, jó volt. Humoros, kedvelhető szereplőkkel. A közepe táján van kb. egy tucat rész, amiben csak harcolnak, persze shounenhez méltóan jókat beszélgetnek közben. (" - Látom, jól kitanultad a titkos mittomémilyen jutsu-t. - Akkor még nem láttál mindent!")
    De ha ezt túléli az ember, megint jó lesz. :D

    Igen, a mangák néha tökjól működnek színek nélkül, de vannak olyan részek, amik üvöltenek a színezésért. Pl a Sidonia no Kishi-ben, amikor felrobbantanak egy nagyobb meteort. Azt megcsinálták a rajzfilmben is, és hát össze se lehet hasonlítani élményre a kettőt, a színezett változat sokkal jobb. (ugyanazt a képet használták fel ami a mangában van)

    VálaszTörlés