2016. november 15., kedd

OWLBOY

Érdekes kis barlang shooter/platformer/puzzler ez a játék, de
- rövid,
- könnyű, könnyű, túl könnyű,
- egyes mechanikák (ugrálás, "repülőgépes" repkedés) elvétve jönnek csak elő a játékban,
- néha mintha jrpg-nek képzelné magát a beszélgetéseivel.

Egyébként szépen ki van csiszolva a pixelgrafika és élvezetes tud lenni, csak ha már egyszer felvették ezt a shoot 'em up dolgot magukra a platform (ügyességi) részek mellé, akkor mindkettőből adhatnának többet és töményebbet.
Platformer rész alig van, a vízeséses pályákon nem lehet repülni például, oda elfért volna még ilyesmi, a shooterkedés meg jó a váltható fegyverekkel (váltható társakkal), de ilyen kevés fajta és ilyen kevés ellenféllel szemben kb, érintésre kéne a game over képernyőt bedobni és még úgy sem lenne nehéz, erre meg van egy hosszú életerőcsíkja a karakternek.

Egyszeri élménynek jó, de nem késztet többre. Hiába gyönyörűséges és aranyos, mi több, ötletes, ennyi kihívással egyszerűen nem érdemli meg azokat a 9 pontokat, amiket szórnak rá mindenfelé.
Ilyen grafikával megnéznék pár régi játék remake-et, de ameddig ezt is rajzolgatták, teljesen esélytelen.

2016. november 11., péntek

OVERCOOKED

A négy napos hétvége lezárásaként tartottunk egy kisebb játékbulit, ahol a prímet az Overcooked vitte el négy fős coop módjával.
Ennyit már rég üvöltöttünk és ilyesmit még soha, nem tudom, mit gondolhattak a szomszédok, amikor négy 35-40 körüli férfiember sürgeti egymást azzal, hogy szeletelje már a zöldséget, mosogasson már vagy szervírozzon hagymalevest.

A játéknak a lényege az, hogy megtaláljuk az ideális szerepkör felosztást a konyhában: ki készítsen elő alapanyagokat, ki rakosgassa össze őket, ki mosogasson, stb. De ez persze minden pályán más és más kombinációt kíván és mindig kicsit többet kell csinálni, alkalmanként dinamikusan kell igazodni az új helyzetekhez.

Ezeket a pályák kialakítása is szolgáltatni tudja: egy hajó konyhájában balra-jobbra dülöngél a szoba és átrendeződnek az asztalok, futószalagon kell/lehet átadni dolgokat egymásnak, mozgó teherautók platói közt kell közlekedni, stb.

Egy idő után már nagyon nehéz megszerezni a három csillagos értékeléseket, de kiváló játék, ha megvan hozzá a 3-4 játékos.

RISE OF THE TOMB RAIDER

Ha röviden szeretném jellemezni a játékot, akkor ez egy gyűjtögetős Uncharted játék, opcionális Tomb Raider tartalommal.

A Tomb Raider tartalom pedig nem más, mint a legtöbbször tényleg csak sztori részen kívüli sírfosztogatások, barlang bejárások során talált logikai/ügyességi feladványok. Ezeknek nagy része csodálatos és visszahozza az igazi Tomb Raider érzést, szemben a sztori szállal, ami megint egy rohangálás a kommandósok között 2.0.

Igazából a rendszer ehhez is elég jó, lehet bújni a bozótosban, figyelmet elterelni mindenféle eszközzel, alulról-felülről támadni és még jobb is, mint egy Assassin's Creed.
Csak ez nem Tomb Raider és ritkán van hozzáadva elég nehézség. Akarom mondani, ezzel a motorral egy egész jó lopakodós játékot lehetne csinálni, csak ez a játék egyszerre annyi minden más is akar lenni.

A nagy területek/pályarészek kialakítása is nagyon jó, tele vannak olyan helyekkel, amikkel kapcsolatban nagyon nem világos, hogyan lehet azokhoz eljutni, de ezek is csak szorgalmi feladatok a játékban.

Mindenesetre benne vannak és örülök neki, hogy a modern TR mellé becsempésztek ezt-azt a klasszikus TR-ekből, még akkor is, ha motorozni meg varázstárgyakat használni nem engednek.

Ha már egymás után játszottam velük, akkor elmondhatom, hogy ez a játék jobban tetszett, mint az Uncharted 4.
Mindkettőben vannak hasonló lehetőségek, mint az ugrás utáni csákánnyal mászás és ezekben a RotTR jobb. Lényegében az U4-ben szinte csak bevezetik ezeket az eszközöket és lehetőségeket, aztán szinte teljesen elfelejtődnek, a RotTR-ben viszont vannak helyek, amikor aktívan használni is kell őket. Na nem olyan sok, messze van az ideálistól, de összehasonlítva több ilyen van, köszönhetően az ide-oda lerakott kincsek elérését megnehezítő ötleteknek.

A felszedhető cuccokban is nyert Lara, mert a sztorifoszlányok magnókazettákon/naplóbejegyzésekben és a felszedett tárgyakhoz fűzött kommentárok érdekesek, adnak valami jutalom érzést.

Amit utáltam, azok a szkriptelt sztori részek, amikor oda kell menni kötelezően valakihez beszélgetni és persze a szkriptelt menj a folyosón és harcolj etapok. A történet maga felütését tekintve érdekes, de azért nem egy nagy cucc, csak a szokásos, meg kell keresni valami mesebeli lófaszt, amihez előbb meg kell keresni egy másik mesebeli lófaszt és ahhoz még egyet. Persze a végére kiderül, hogy mindez tök felesleges lett volna, ha XY kinyitja a száját. :)
Ja és ezt a fejlődési rendszert is teljesen el kéne felejteni. Ez is csak azért van, hogy egyre könnyebb legyen a játék. Remélem a következő részben nem kell újra megtanulni a magasból való földre érkezés utáni kigurulást meg hasonlókat.

Messze nem lesz ez sem a kedvenc játékom, nem is fog előkerülni újra soha, de valamit már vissza tudott csempészni a régi Larából, amiért hálás vagyok.

A GYILKOS TRÉFA

Ezt sem kellett volna megnéznem. A Killing Joke rajzfilmadaptáció nem jó. Tényleg klasszikus a képregényfüzet, itthon, magyarul ez volt az első Batman képregény és talán a mai napig a legszebb. Magában nem elég egy rajzfilmhez, ezért tettek hozzá még egy jó kis előzmény részt Batgirllel, amire azt mondták páran, hogy kár volt, kiemelve egy jelenetet, amit ellentmondásosnak éreznek a karakterek (Batman és Batgirl jellemével. Szerintem meg épp ez volt a legjobb része az egésznek, mert mutatott valami újat. De annyira elválik sajnos ez és a második fél, ami leköveti a képregényt, hogy jobban örültem volna valami lazább feldolgozásnak, még inkább egy teljesen új történetnek.

A Killing Joke résszel a következők a problémáim:
- a rajzfilmesítés során a képminőség, vagyis inkább részletesség - valahol érthetően, de  - nagyot esett
- ez a történet olvasva üt, animálva túl gyors, kapkodós, nem lehet úgy odafigyelni a mondandóra
- az első felén érezhető, hogy ezt rajzfilmnek szánták, a maradék pedig gúzsba kötött adaptáció.

A DC mindig is profi volt az animációs filmjeiben, erre most megint sorra tolják majd a remake-eket, a következő pont a Hush, lesz...

UNCHARTED 4

Augusztus elején nyomtam végig, kölcsön kapva egy PS4-gyel együtt.
Szó szerint ledaráltam az egészet. A grafika és a karakterek természetesen nagyon jók, a harcolós részek pedig már-már olyanok, mint a predator pályák az Arkham Asylumban, tehát nagyon élvezetesek.
Azonban az ilyenek közti sztori részekhez már öreg vagyok. Nekem az már űrutazás, az unalmas fajtából.
Nem igazán érdekel, hogy Drake meg a Tesója mit csináltak gyerekként és hiába a nagy, nyitott terepek, ahol autózni lehet, az sem. A legtöbb pályán is csak átfutottam, kar előre + ugrás nyomogatással.

Szóval amire leginkább emlékszem az U4-ből:
- az emlékezetes helyszínek, mint az elveszett város és a végén a kalózhajó,
- hogy Elena végre gyönyörű, nem csak elvileg az [szegény kék csaj (Liara) volt mindig ilyen a Mass Effectben],
- hogy Drake sokkal jobban és sssssokkkalll gyorsabban rajzol, mint én, de lenyúltam a rajzolós útinapló ötletét és én is csináltam idén ilyet,
- hogy már megint "feladványok" vannak a játékban,
- hogy jó volt osonni a fűben és lengedezni a kötélen (predator pályák),
- "No! No! No! Oh God! No! Shit!" :D
- Crash Bandicoot,
- a kislány a végén.

Ezek alapján könnyen kijelenthetem, hogy nem ez volt életem legjobb játéka és még a közelében sincs, sajnos. :D

XCOM 2

Nagyon jót játszottam év elején az XCOM: Enemy Unknownnal, de a végére azért leesett az, ami miatt a második részt elég hamar sikerült feladni:
Úgy kell táncolni, ahogy a designerek fütyülnek, különben meggyengülnek az alapok és elkezd látszani a kanyarban a game over.

Legalábbis folyamatosan ezt az érzetet kelti a játék és én inkább újrajátszottam a pályákat többször, de nem mertem hagyni, hogy a sokat fejlesztgetett jó katonáim meghaljanak, hogy utána dominó módra dőljön be az egész ellenállás.
Pedig nyilván az lenne a lényeg, hogy ők elveszthetők és pótolhatók, de annyira dübörög az inváziós visszaszámláló, hogy inkább átmegy (nálam legalábbis) trial errorba és quick save/loadba az egész.
Így meg már betanulós puzzle, nem taktikázás.

Sok időt fektettem bele, de egy idő után inkább félbehagytam és feladtam. Pedig látom, hogy mások hardcore módban is végigcsinálják... Mit mondjak, a nula kontroller támogatás is hozzásegített a döntéshez egy picit. :)