GANTZ - MANGA

Wow, végre rászántam magam és jó volt. Majdnem az egész. A vége szerintem eléggé összecsapott, mert még arra sem volt "idő", hogy bemutassák, mi lett a nagydarab Street Fighterrel és az örökbefogadott gyerekkel, a vámpírok kaptak egy képkockát, miért volt "felküldő" fegyver, stb. Ez persze nem vesz el az értékeiből, helyenként durván meglepő volt és végig izgalmas, mert egyedül Kurono volt az, akiről sejteni lehetett, hogy mindent túlél.

PLAYER 2017

Volt itt minden idén, főleg Despacito, Notino, migránsok és fidget spinner. Utána #metoo kinti és hazai változatban, ja meg Soros György plakátok, munkába menet vagy nyolc.
Hogy a játékok milyenek voltak? Elsőre az ugrik be, hogy nem valami érdekfeszítőek.

Mennyiségét tekintve kevés játékkal játszottam és abból kifolyólag, hogy kizárólag PC-n nyomom már, sokszor egy-egy hónap kihagyással két alkalom közt, sok nagy név hiányozni fog a listáról. Tekintve, hogy a Switch bizonyos szempontból szimpi (mint handheld), de sok szempontból riasztó (főleg az ára, amivel szemben ott van a karcolódás, deformálódás, a rá megjelent, de eddig sem izgató Nintendo franchise-ok és sok éves játékok átiratai), még nagyon nem látom azt, hogy mikor vennék egyet. Ja és persze idén még inkább előtérbe került a képregény és a rajz, ami sajnos sokszor sokkal izgalmasabb hobbi is volt, mint a modern játékok. Lássuk a 2017-es gaming history-mat, aminek jó része megunt, félbehagyott cím.

BLEACH MANGA

Eltartott vagy két hónapig, de végigolvastam a Bleachet, mind a hatszáznyolcvanvalahány részét...
Ami megdöbbentő volt, hogy a neten sokat szidott, feleslegesnek titulált utolsó, rajzfilmes verziót már nem kapott rész valójában mennyire jó és bevállalós. Persze a vége összecsapottnak hat, de a manga többi részéhez képest a szerző itt elég rendesen elengedte magát és felhúzta a teljesítményt csonkolásban, halálban és hát mellekben és fenekekben is...
Tény, hogy a végére már kicsit belefáradtam abba a tipikus, 'erősebb vagyok, mint te, mert ez a képességem, hopp most rájöttél az ellenszerére' formulába, de megérte végigolvasni.

LEGION

Korábban a Jessica Jones és a Daredevil 2. évada voltak a kedvenc Marvel szuperhősös sorozataim. Előbbiben a főgonosz volt kiemelkedő, utóbbi meg nagyjából hibátlan. Az azóta megjelentek, mint a Luke Cage (enyhén erőltetett SJW témája), Iron Fists (gyenge harcjelenetei miatt) kétségekkel árasztottak el és hát a Legion még csak nem is Netflixes sorozat.
De hihetetlen pozitív csalódás. Elsőre nem is szuperhős sztori, sokkal inkább agyjáték egy skizofrén szereplővel, akinél nem tudni mi a valóság és mi a képzelet. Ezt megtartják, de szerencsére már az első rész végén jönnek a "szuper" dolgok is. A történet egyik fő témája az őrület, amit csodálatosan ki is használtak képileg. Időnként hihetetlen megoldások, snittek kerülnek elő, arról nem is beszélve, hogy vizuális alapként a modern világ keveredik a '60-as évekkel, nagyon ízlésesen.

Összességében: ennyire gondolkodtató, odafigyelést igénylő és megháláló sorozattal ritkán van dolga az embernek, a képregény-adaptációk közt pedig ez az első ilyen számomra. Nem egyszer tekergettem vissza, néztem újra jeleneteket, mielőtt belekezdtem volna egy-egy új részbe.

Egyedül a sztori vége olyan, hogy na oké, ez folytatás nélkül kevés. De úgy néz ki, hogy azzal sem lesz baj és jön majd a második évad.

BACK TO BLACK(&WHITE)

Mostanában olyan is van, hogy be kell tolnom egy-egy csík kenőcsöt az orromba és utána szívogatni (kösszzz... arcüreggyulladás), ilyenkor jobb híján mangát olvasok. Az utóbbi napokban egyébként is bepótoltam két nagy elmaradásomat: a Berserk rajzfilmeket és a Bleach utolsó 20 részét. Mindkettőből el is kezdtem a képregényt, mert végülis csak az eredeti az igazi és hát mennyire igaz. Nagyon sokat cenzúráztak vagy vágtak ezekből a képregényekből, az animálás során. Harmadiknak hozzácsapom még a Claymore-t és idén már nem is kell mást csinálnom. (Bár pár GC játék már célba van véve...) Szerencsére a japán képregényeket még nem érte el az identitáspolitika és talán nem is fogja, mert ezek mégsem az USÁ-ban készülnek... :) Szép is lenne...

LOGAN

Karácsony óta konkértan úgy két-háromhetente beteg vagyok, el is értem lassan a mélypontot és múlt pénteken végre elmentem orvoshoz. Azóta is csak itthon szendergek, délután elalszom pár órára, mint valami nyugger, emellett meg csinálgatom amit kell: orrmosás sós vízzel, infralámpa, kenőcs, tea, stb.

Ilyen állapotban kifejezetten jólesett megnézni a Logant, amiben a főhős hasonlóan lestrapált. Majdnem megbántam mondjuk, mert mire a moziba értem, már feküdtem volna vissza legszívesebben, de aztán csak erőre kaptam valamelyest - vagy inkább felébresztett a film lendülete.

Ilyen durva akciófilmeket úgy jó húsz éve csinálhattak utoljára és végre a FOX is elengedte a készítők kezét, biztos vagyok benne, hogy meg fog térülni nekik, ahogy a Deadpoolnál is.

Külön tetszett, hogy a trailerek miatt azt hitte az ember, hogy köbö mindent tud a cselekményről, de azért bőven voltak meglepetések, köszönhetően annak, hogy a trailer rövid jelenetei is ügyesen, megtévesztően voltak összeollózva.

Na nem egy sékszpírdráma ez sem, de végre egy olyan Wolverine film, amiben nem csak jól játszik Jackman, hanem a karaktert is olyannak mutatják, amilyen a képregényben. Végig nagyon feszült és a véres jelenetek miatt, nem egyszer káromkodtam megdöbbenve vagy ujjongva.

Remélem lesz még egy ilyen és tényleg nem az utolsó volt Jackmantől.
(Aki szerintem most már végleg átvette a vezetést Bruce Willisszel szemben, a "ki vérzett össze több fehér atlétát" versenyben. : )

PLAYER 2016

Ez az év merőben más volt, mint a korábbiak. Először is idén már teljesen megutáltam az rpg-ket, másrészt végtelenül belefáradtam a – nem csak játékokat érintő – média és önkéntes szósöl dzsásztisz vórior hisztibe. Emellett még 2015 végén eladva a PS4-et, PC-re váltottam, de mindez egyszerű platformváltás helyett sokkal inkább a videojáték háttérbe szorulása/szorítása volt. Mobilon is alig játszottam, a PS Vitát is csak akkor vettem elő, amikor külföldre mentem nyaralni, de ott sem lett bekapcsolva. Rengeteget képregényeztem és rajzoltam, az elején még ide is posztolgatva, de aztán annyira megnőtt a mennyiség, főleg a két görög nyaralás során, hogy inkább a Facebookon nyitottam ennek külön mappát. Az év végére valamelyest visszatért a játékokhoz való kedvem, már csak idő meg energia kellett volna hozzá… Ezért sem lesz a lista túl komoly idén. Hiába van rajta sok cím, több nem is 2016-os és sokba bele sem merültem rendesen.

A GYILKOS TRÉFA

Ezt sem kellett volna megnéznem. A Killing Joke rajzfilmadaptáció nem jó. Tényleg klasszikus a képregényfüzet, itthon, magyarul ez volt az első Batman képregény és talán a mai napig a legszebb. Magában nem elég egy rajzfilmhez, ezért tettek hozzá még egy jó kis előzmény részt Batgirllel, amire azt mondták páran, hogy kár volt, kiemelve egy jelenetet, amit ellentmondásosnak éreznek a karakterek (Batman és Batgirl jellemével. Szerintem meg épp ez volt a legjobb része az egésznek, mert mutatott valami újat. De annyira elválik sajnos ez és a második fél, ami leköveti a képregényt, hogy jobban örültem volna valami lazább feldolgozásnak, még inkább egy teljesen új történetnek.

A Killing Joke résszel a következők a problémáim:
- a rajzfilmesítés során a képminőség, vagyis inkább részletesség - valahol érthetően, de  - nagyot esett
- ez a történet olvasva üt, animálva túl gyors, kapkodós, nem lehet úgy odafigyelni a mondandóra
- az első felén érezhető, hogy ezt rajzfilmnek szánták, a maradék pedig gúzsba kötött adaptáció.

A DC mindig is profi volt az animációs filmjeiben, erre most megint sorra tolják majd a remake-eket, a következő pont a Hush, lesz...

FLASHPOINT

Úgy két hete történt, hogy a DC képregényhősök világa kapott egy újabb resetet és Rebirth kódnév alatt újraindították a füzeteket. Nem akartam egyből belecsapni a lecsóba, mert pár éve volt már egy reboot, ami a New 52 cím alatt futott és teljesen lemaradtam róla.
Kis utánajárással kiderült, hogy a New 52 nem csak amolya indítsunk újra mindent alapon ment, hanem rendesen meg volt magyarázva: a Flashpoint suppercrossover vezeti fel.

A Flashpointot pedig ismertem, legalábbis a rajzfilm változatot, de arról nem tudtam, hogy eltér a képregényestől. Abban ugyanis Flash megmenti az anyját, ezzel újraírja az idővonalat, de minden rossz irányba megy, ő sem válik szuperhőssé, de a világ is fejére áll, ezért megpróbálja visszacsinálni a dolgot.
A képregény ennél sokkal monumentálisabb: már eleve azzal kezdődik, hogy Wonder Womanék és Aquamenék bemutatkoznak a világnak és háborúba kezdenek, amibe berántják az egész bolygót. A legjobb az egészben mégis az, ami a megváltozott idővonalon történik Batman családjával. A rajzfilm abból csak ízelítőt adott, a képregény legalább egy komoly tréfával többet. :)
Még nem vagyok a végén és utána még vár rám pár évnyi New 52 is, ami talán beletörhet a bicska, de eddig megérte.

THE STEAM MAN

Öt részes képregény, aminek már a borítójába beleszeret bárki, aki érzékeny a steampunkra, belül azonban valami más vár. Részben más, mert az első füzet még tényleg gőzgéppel a világok harca tripodjai ellen. De ezután elborul az egész és átmegy H.G. Wellsbe és a végén pedig ocsmány horrorba.

Szerencsére nálam mind fekszik és nagyon tetszett is, leszámítva talán a legvégét, amit túl egyszerűnek tartok befejezésként.

Amit érdemes még tudni a képregényről, hogy egy 1868-as amerikai novellát, a The Steam Man of the Prairiest veszi alapul, vagy inspirációs forrásnak. A prérik gőzgép-embere nem ugyanazt a történetet mondja el, abban még valami fiatal feltaláló húzatja a kocsiját egy gőzgép emberrel és így indul a barátaival vadnyugati, kincskereső útra, az indiánok lakta vidéken. A kritikák alapján nem egy élvezetes darab, inkább indiánokkal harcoló, semmint a gőzgépre fókuszáló a cselekmény, ezért inkább csak történelmi szempontból érdekes, mivel az első példa az irodalomban a mechanikus emberre. (ha minden igaz)

POLYÁK

Az a szép ebben az "újrakezdtem a Witchert, hátha" dologban, hogy egy idő után tényleg megszoktam a borzasztó unalmas harcrendszerét. (három fajta harcmodor van és ezekhez különböző ritmusban kell kattintani az egérrel, plusz időnként egy-egy potiont elfogyasztani)
Mindezt persze csak azért, mert tényleg nagyon élvezetes beszélgetések vannak benne.
Annyira, hogy egy idő után fogtam magam és rámentem a könyvekre, amikből már a második közepén járok, a játék meg úgy maradt...:)
Persze majd valamikor visszatérek hozzá, de a könyv... ...jobb.

PLAYER 2015

Vége 2015-nek is, nem tudom már tovább nyújtani...:) A legfontosabb esemény az volt, hogy a PS4 csak porosodott, aztán végül el is adtam. A szerepét eleinte döcögősen, majd teljesen átvette az új PC. Idén több "hullámvölgyem" is volt, vagyis olyan időszakaim, amikor nagyon keveset játszottam, de visszatekintve azért ez az esztendő sem volt lapos. Az is említésre méltó, hogy egy évvel korábban még a PS Vita volt a leginkább használt konzolom, 2015-ben viszont teljesen felszívódott, alig volt bekapcsolva.
Utoljára pedig tegyük hozzá, hogy nem sok idei játékkal játszottam, 2015 a pótlások és ismétlések éve volt.

STAR WARS: DARTH VADER

Minden J.J. "lenszfler" Abrams iránti ellenérzésem mellett is elért a Star Wars hype. Ez a VII. résszel kapcsolatos pletyka és találgatás videók megnézése mellett most abban csúcsosodik ki, hogy az új, akarom mondani idei, idén rebootolt Marvel féle képregényeket olvasom. Három füzet létezik, a "sima" STAR WARS, amiben ott van Luke, Leia, Han, Chewie és a droidok, illetve egy Princess Leia és egy Darth Vader alcímű, őket fókuszba helyező sorozat. Mindháromba beleolvastam, de Vader története az, amibe rögtön beleszerettem.

Megjegyzem, a három képregény párhuzamos és közvetlenül az első Halálcsillag felrobbantása után játszódik történetük. A Sith sztorija kiemelkedő, mert maga a karakter is kiemelkedő: egyszerre testesíti meg az eredeti trilógia gonoszát, de most láthatjuk azt is, amit korábban nem: riválisai vannak, időnként/egyre többször kell szembenéznie jedi múltjával is. Hihetetlen, de annak ellenére, hogy a jövője ismert a karakternek a filmekből, izgulni is lehet érte és a mellékszereplők is jól el lettek találva, főleg a protokoldroid, tolmács és kínzómester C-3PO utánzat.

December 16-ra van időzítve az Annual, azaz éves, gyűjteményes kiadás, annak a polcomon a helye.

PLAYER 2014

Az eltelt egy évre több dolog is rányomta bélyegét.

Az edzés és életmódváltás miatt sokkal kevesebb, játékra fordítható szabadidőm maradt.
A generáció eleje nincs tele jó játékokkal, sokszor fordultam régebbi címek felé.
A valóságtól elrugaszkodott játékárak miatt szintén gyakran mondtam azt, hogy oké, majd később, máskor, olcsóbban. Ez rendesen elintézte a naprakészségemet, de azért volt a kezemben kontroller, egér, handheld, mobil cucc idén is bőven.

HÚSRÁGÓ, HÍDVERŐ

Nem gondoltam, hogy az Avatar - Korra után sikerül még idén pótolni valami olyan rajzfilmet, ami nagyon fog tetszeni. Mindenféle elvárás nélkül ültem volna neki az Attack on Titannak, ha nem mondja be egy ismerős lány, hogy ez olyan, mint a Trónok harca: kezdesz megszeretni valakit és már hal is meg. Azért ez nem volt olyan. Na nem mintha ebben magasabb lenne az életben maradók száma, sőt... Ami igazán tetszett, az az utolsó harmadban lévő Survey Corp. kilovagolás és események. Meg már csak maga a zöld természet megjelenítése is. Most ki kell bírnom több, mint egy évet anélkül, hogy belenéznék a mangába. Remek... :) Mindenesetre visszaállította a hitemet a japán képregényben/rajzfilmben.

HAPPY END

KUVIRA

Amit nyerünk a réven azt sajnos elveszítjük a vámon. Az életben jobb lenne, ha nem így történne, a játékokban, de akár a képregényekben viszont szinte kötelező ez az elem.

Kuvira (ejtsd: kuvírá) a The Legend of Korra c. rajzfilmsorozat épp futó, negyedik és egyben befejező évadának főgonosza, a "nagy országegyesítő". Egy metalbender, azaz olyan kiemelkedő képességű, föld elemet kezelni képes harcos, aki a fémek manipulálását is elsajátította. Emellett katonai vezető, aki saját kézzel és egyre méretesebb hadsereggel rak rendet a királyságban.

Ami miatt igazán szeretem ezt a karaktert az, hogy sokkal játékosíthatóbbnak tűnik, mint a főhősnő, Korra. Kuvira több rétegű, lemezdarabokból épített páncélt visel, aminek darabjait Magneto módjára tudja formálni és mozgatni. Pengéket, bilincseket hajlít belőle az akaratával és ezeket közeli és távoli ellenfelek ellen használja. Persze minél tovább tart a harc, annál több páncéldarabot használ el és elméletben annál kevesebb a védelme. Csak azért elméletben, mert a rajzfilm eddigi két, komolyabb csatájában, amiben Kuvira szerepelt, sosem jutottak el addig, hogy ne maradjon páncélzat nélkül, sosem került kiszolgáltatott helyzetbe.
Pedig mennyire jó lenne, ha mérlegelnie kellene, olyasmi szituációkba kerülne, hogy védelmének felétől megválva bilincsbe kellene verjen egy tucat ellenfelet vagy eltorlaszolnia egy ajtót a mögötte lévő titokkal/akármivel, a maradék támadó ellen viszont plusz védelem nélkül lenne kénytelen felvenni a harcot.

Bayonetta valahol hasonló. Az ő páncélja és egyben fegyvere (a megvett pisztolyokon és kardokon, stb-n kívül) a haja. Ha szupertámadást indít, akkor a testét fedő, hajából készült ruha hiányossá válik és felfedi csupasz testét. Amennyire emlékszem az első részre ez nem több, mint vizuális ajándék nyalóka a játékosnak, Bayonetta nem sebződik nagyobbat, ha épp anyaszült meztelenül kap be egy támadást.

Húsz perces rajzfilm epizódokban nem feltétlenül van idő rámenni ilyesmire, de játékban talán ki lehetne domborítani a dologból valami érdekeset. Kár, hogy pont a Platinumnak adták a játékadaptációt, mert bármi jobb lett volna annál a játéknál. Egy rpg, egy taktikai rpg vagy futós játék, de még egy Street Fighter klón is.

D/K - THE LEGEND OF KORRA

Azt mondják a szerelmesek, hogy a Platinum Games csinálja Japánban a legjobb akciójátékokat. A okosok meg azt, hogy nem minden platina arany ami fénylik: volt ott valami középborzalmas Anarchy Reigns nevű játék is, a Mad Worldöt meg a nintendósokon kívül soha senki sem látta, az is lehet éppoly rossz.

Én meg csak vonogatom a vállamat a The Legend of Korra végigjátszása után.

Hát hogy képzelték ezt?!?!

Az előzmény Avatar - The Last Airbendert hozzácsapva, idén ez (TLoK) a kedvenc rajzfilmsorozatom, egy olyan női főszereplővel, amilyen Bayonetta sosem volt és sosem lesz, emellett telis-tele humorral, lélekkel és mondhatni adaptációért üvöltő steampunk háttérvilággal, amiben a videojátékok karakterei által is mindig végigjárt sivatag, hegyvidék, hóvilág, erdő és város területek mellett a videojátékok karakterei által - szintén - annyiszor elsütött tűz, víz, föld, levegő elemek is szerepet kapnak, mint harci eszköz. Ezen felül - figyeld a szóhasználatomat! - EPIC! bossokal van telepakolva minden évad, főleg a harmadik, amiben van szuper lávaidomár, amputált karú waterbender, tisztelet parancsoló robbantós nőci és egy levegőt uraló, igazi terrorista/szabadságharcos filozófus. Istenes a felhozatal mindkét (jó és rossz) oldalon.

A világ Japán  legjobb akciójáték cége pedig mit csinál? Egy N É G Y  P O N T O S játékot! Egy iPhone 4-en tökéletesen elfutni képes grafikájú, tökéletesen üres világ szinte tökéletesen üres folyosóin kell végigrohangálni és folyamatosan megküzdeni a piros, kék és zöld ruhás ekvalistákkal (ugyanazon sneci karatker variációival), a három fős vissza és visszatérő triáddal és a 'vasember páncélokkal'. Trükkös főnök harcok? Elárulom: van egy, a játék leges legvégén, egyetlen egy. A big boss.

Korra a játék elején - meglepetésként nem kezelhető módon - megfertőződik a Metroid-vírus helyi variánsával és elfelejti összes képességét, amiket persze menet közben meg tud majd nyitogatni, szép lassan.

De minek?

Hiába van felépítve a négy elemhez többféle technika, ha azoknak nincs célja, nincs oka az embernek használni őket, tehát nincsenek olyan ellenfelek, akik ellen egyik vagy a másik lenne hatékonyabb és attól sem kell félni, hogy ha mondjuk a tüzes képességből kifogy a nafta, akkor rá kell fanyalodni valamelyik másikra. Ennyire azért nincs kihegyezve a játék nehézsége, max az életerővel és ellenfelek számával játszanak. Ha baj van, elég felugrani és föld módban elnyomni egy charge-olt támadást. Gyorsabb ellenfeleknél meg ész nélkül nyomogatni a levegő atakkot... De egy gombnyomással bármikor lehet equipelni a gyógyitalokat, két meghalás közt meg vásárolni is lehet ilyeneket, szóval aggodalomra semmi ok, ha az ember fél a kihívástól.

Tehát van egy öt unalmas ellenfelet és egy érdekesebb bosst felsorakoztató játék, amit megrendelésre csinált a Platinum, csakúgy, mint a Metal Gear Risingot. Most viszont nem igazán erőltették meg magukat. Összedobták az alapot, ami egy csonkított, bayonettás 'időzítsd a védekezésed és kapsz helyette szuper támadási lehetőséget' rendszer, de nem gyártottak hozzá rendes tartalmat. Se valós kihívást nyújtó ellenfelet, se beleélést segítő világot, se előrehaladásra motiváló történetet.

A játék egyetlen kiemelkedőbb pontja a mobiltelósok közt jól ismert futós (helló Temple Run!) játékrész, amelyben Nagán (Korra jegesmedve-kutya hátasán) lovagolva kell beérni a célba. Ennek a visszatérő játékrésznek is az utolsó, már megnyitott képességekkel játszható, bossfightos (három benga, de ismert tankpáncélt szerepeltető) pályája igazán kiemelkedő, ez megérdemelt volna inkább egy teljes játékot. De legalábbis további pályákat, hogy ne az legyen, mint az elmúlt generációban oly sok más esetben: a tutoriallal, egyben az utolsó képesség megszerzésével véget ér a játék is. (Szerepel még a rajzfilmből ismert sportjáték, a pro-bending, de felejthető lett a megvalósítása ennek is)

Szóval azt mondják, hogy a Platinum kiváló akciójátékokat szokott letenni az asztalra, még ha az utóbbi időben bérmunkákat is végez. Üzenném nekik, meg a játékot magasabbra pontozóknak, hogy durvulni kell kurvulás helyett, mielőtt még végleg hiteltelenné teszik a játék elején felvillanó logót. Akkor is, ha ezt egy kisebb csapat, kisebb költségvetésből, a Bayonetta 2-vel párhuzamosan rakta össze. Kifogásokkal tele a padlás.

Egy dolog miatt érte meg végigjátszani: a játék stáblistája allatt a rajzfilm szereplői sorban elbúcsúznak és megköszönik a fáradozást.
(Vicces tény, hogy a jóképű Mako szinkronhangja az a srác, aki régen a Rém rendes családban játszotta a kis lúzer Bud Bundy-t. [David Faustino])

Ha valaki pénzt akar költeni Korrára, az vegye meg a blu-rayt, a képregényeket vagy az artbookot. Persze ha valaki annyira szereti Korrát, mint én, az úgyis lepöttyenti a PS Store-ról, ahogy én is tettem. De legalább egy leárazást várjon meg.

PUNK ROCK JESUS

A képen szereplők balról jobbra: Chris, Thomas és Gwen

Chris nem más, mint a J2 valóságshow főszereplője, a torinói lepelről vett DNS segítségével klónozott második Jézus. Thomas egy ex-IRA harcos, aki terminátorként vigyáz Chrisre és tizennyolc éves, a showban kiválasztott, szegény szűzlányból lett anyjára, aki egyben a tv-műsornak helyet adó sziget rabja, s részben emiatt depresszióval kevert alkoholproblémával küzd. A történetnek van még pár fontos szereplője: Sarah Epstein genetikus, aki azért vállalta a klónozást, hogy támogatást kapjon fő projektjéhez, amivel növelt mennyiségű oxigént termelő algákat fejlesztene, a bolygó lassú pusztulástól való megmentése érdekében, illetve Mr. Slate, a műsor kiagyalója, a J2 projekten belül történtek és kvázi végtelen mennyiségű pénz ura.

Ennyi talán elég is ahhoz, hogy felkeltse az ilyesmire fogékonyak figyelmét a Punk Rock Jesus iránt. Tényleg klónozták Jézust? Hogyan reagál erre a világ? Hogyan dolgozza fel ezt Chris maga? Tényleg punk rocker lesz belőle, ahogy a cím sugallja?

A Punk Rock Jesus Sean Murphy munkája. A szokásos amerikai író, ceruzás, tintázó és színező négyes csapat helyett egymaga alkotta a történetet és rajzolta a képregényt is. Mondhatni japán mangaka mintára egyedül és fekete-fehérben dolgozik, s nem az volt a célja, hogy hetente jelentessen meg egy éveken át futó képregényt részeit, hanem elmondott egy különleges történetet hatszor harminc oldalon.

















Punk Rock Jesus
Vertigo (DC Comics), 2012
Csak felnőtteknek (erőszak és nyelvezet)

...

A PRJ olvasása két másik képregényt juttatott eszembe: a Robotzsarut, annak is a társadalomkritikáját és mentességét a polkorrektségtől, illetve Otomo Katsuhiro Doumu-ját, ami az első komoly, fillerektől nem szenvedő manga volt, amit életemben olvastam. S bár Sean Murphy képregénye 2012-ben jelent meg, idén decemberben keménykötésben is kiadják. A helye már megvan a polcon és ennél jobb ajánló nem is kell egyéb művei kipróbálásához.
A történet közepén természetesen beindul a punk vonal is. Érdemes keresni hozzá egy punk rock classics cd-t vagy playlistet a youtube-on.
Born to Lose - Johnny Thunders @ The Heartbreakers