MISFITS 4.

Úgy látszik mégis van kiút. Az eredeti szereplőgárda teljes kivágása és a helyenként gyötrelmes 3. évad után is tud jó lenni a Misfits. Rudy végre kilépett a Nathan-pótlék árnyékból, s bár eléggé elmentek a képességektől az egyszerűbb kapcsolat bemutatás és a vicces-trágár-gusztustalan irányba, kifejezetten jó volt az új évad. Valójában Rudy volt az egyetlen, akinek ért valamit a képessége a történetek szempontjából. Jess, Finn, Curtis és Abbey gyakorlatilag nem is volt használva ilyen szempontból.
Nem egy feledhetetlen jelenet volt ebben is, például a lenti képen látható jelenet. Várom az ötödiket.

2012 JÁTÉKAI

Ez az évem nem igazán a játékokról szólt.
Május után növelt óraszámban dolgoztam egy ideig, ami eleve elvett a lehetőségekből, aztán rengeteg időt felemésztett a régi játékok újraélélése/bepótlása (Tomb Raiderek, Half-life-ok, Skyrim), az iPad játékok (számtalan) és a paywall (szamárság) megismerése, nem beszélve arról, hogy nyolc évadnyi 24 mennyi szabadidőt képes lefedni.

Ezért rendhagyó módon inkább a szokásos kedvencek helyett egy kihagytam, de szívesen bepótolnám valamikor listát állítottam össze elsőre. Nem mintha olyan nagyon nagyon kihagyhatatlanok lennének ezek a játékok...

PRIMORDIA

Kalandjátékok! Ha!
Már nem is emlékeztem, hogy miért nem voltam oda értük sosem!

A Primordia viszont beleverte a fejembe, hogy talán jobb, ha a jövőben is tartom a tisztes távolságot...

Mert hát mi is a Primordia, ha nem egy egyébként teljesen klasszikus módon működő kalandjáték, ami miatt az ember legtöbbször a fejét verné az asztalba?

A játéknak nagyon jó retro sci-fi hangulata van. Ezért a képi világ és a karakterek felelősek (ahogy viselkednek, amilyen problémáik vannak).
De a történetet nem tudom magasztalni. Az a része, amit háttértörténetnek vehetünk, elbeszélésekből megismerhetünk: nagyon jó. Az a része, ami a cselekmény kellene legyen, viszont egyszerűen nem létezik.
Semmi más dolgunk nincs, mint akadályokon átküzdeni magunkat, egyiken a másik után.
Nincsenek fontos döntések, ami miatt úgy érezné a játékos, hogy tőle függ, mi történik. Csak az van, hogy van-e kulcsod az ajtóhoz (van-e elemed a zseblámpához, stb.). Ha nincs, keresgesd párbeszédekben vagy pixeleken.
És ez még akkor is elszomorító, ha szinte minden kalandjáték ilyen.
A legrosszabb példák egyike, hogy a játék elején elrepülő rongydarab ugyanolyan fontos a továbbjutáshoz, mint bármely egyéb tárgy. Viszont a neten kellett rákeresnem, hogy mi van vele... Amiatt, mert egyszerűen logikátlan irányban volt a hozzá vezető út. (Jobbra repül el, mégis balra találom a helyszínt az űrhajó mögött?!)

Összesen kétszer álltam meg a játék során döntéshozatalnál (nem puzzle-nél, hanem döntésnél) gondolkodni. Ebből az egyik a játék utolsó percében történt, a másikról meg kiderült, hogy mindenképp az A választási lehetőség fog megvalósulni, akárhogy vergődöm.

Ami tetszett:
- Szetting (Na ezt hogy mondjuk magyarul? Az emberiség utáni robotvilág, a maga lepukkant bájával és filozófiájával. Ahogy nevezik magukat a robotok, a felbomlott AI, stb.)
- A humoros párbeszédek. (Ilyen van azért sok.)
- Horatio hangszíne. (Nem tudtam eldönteni, hogy most Batmant hallom a rajzfilmből, vagy Snake hangjára hasonlított-e a hang. Utánajárva kiderült, még sosem hallottam korábban Logan Cunningham hangját, de hamarosan fogom a Bastionben.)
Ami nem tetszett:
- Hogy csak egy végignézhető történet, nulla ráhatás lehetőségével, aminek utolsó percében dől el, hogy a fél tucatnyi befejezés közül melyiket láthatom.
- Hogy sokszor fél órákra tanácstalanná válok, mert egy pixelnyivel nem mozdítottam arréb a kurzort korábban.

Sajnos a tetszik oldalon egy játékelem sincs.
Persze mondhatnám, hogy jól lehet kombinálni a tárgyakat, de 2012 végén járunk. Már nem igazán izgalmas megtalálni az egyetlen rongyot és belemártani az egyetlen olajtócsába, hogy aztán tovább haladhasson a történet.

Talán ki kellene próbálnom a sokak által emlegetett Broken Sword-öt... Vagy csak visszatérni az akciójátékokhoz. Mert hiába nagyon jó fej Horatio és Crispin, gyakorlatilag egy nem hosszú, de sok türelmet igénylő végigjátszás során mindent láttam, amit a játék nyújthat. Leszámítva az alternatív befejezéseket, amihez elég egy visszatöltés. (Meg talán még pár apró titkot... Mi lett azzal a buszra váró robottal...?)

ELMEBETEG JÓ

Rolmival filmet néztünk. Persze ezt csak egy nappal később tudtuk meg, amikor a fórumon kiderült, hogy ugyanazon a napon, ugyanabban a moziban voltunk.

A hét pszichopata és a si-cu annak a Martin McDonaghnak az új filmje, akinek az In Brugest (azaz Erőszakikat) is köszönheti a világ. Ez a második nagy filmje, a kettő közt pedig négy év telt el.
Remélem, a következő ennél kicsit hamarabb jön majd. Mert a karakterei bár pszichopaták, bármikor beülnék közéjük.

Megtanultam a filmből, hogy a "p.ny." gyűjtőfogalomba tartozó ölebeknek van egy sícú nevü alkasztja is, meg azt, hogy a hardcore keresztényeket quakereknek hívják. (vajon miért...) Fel is nevettem amikor Marty (a filmben Farrell által játszott író) egy amish (általam csak hardcore zsidónak titulált) pszichopata karaktert kezd el tervezni, majd lehúzza és átírja quakerre.
Messze nem ez volt persze a film egyetlen vagy leghumorosabb mozzanata.

Los Angeles ellenére annyira európai ez a film, hogy öröm nézni.
A franciáknak ott a sajt, de az íreknek mi jut? A pia.
És mi jut az amerikaiaknak? A    t o l e r a n c i a....

Erőszakossága miatt ugyan nem kezdtem el beleüvölteni minden munkatársam fülébe, hogy rohanjon megnézni, pedig kellene, olyan kevesen voltunk a teremben.

Ami igazán tetszett és SPOILEREZÉS nélkül nem lehet elmondani...
NE MENJ TOVÁBB, HA NEM LÁTTAD

PIXELNAPLÓ 02 - NYUGATI COWBOY

Lényegi változás egyelőre csak a formában van. Ez mégis európaibb valahogy... (persze a cowboyok amerikaiak, na mindegy)
Tanulságok:
-Jobb egy vázrajzzal kezdeni, csakúgy, mint papíron, nem pedig azonnali karikatúra körvonallal.
-A grayscale bekapcsolása nagyon kellemes, elvonka a figyelmet a túl rikító, nem végleges színekről.
-Még mindig lusta vagyok készrerajzolni színezés nélkül a figurát, ami baj. Legalább a kontúrt ki kellene egyengetni, egyenvastagra.
-Azért kellene valami talaj árnyékot is adni az egészhez, mielőtt kirakom ide az amúgy is félkész karaktert...:D
-Pierrot Nekem senki nem hegedül c. albuma olyan jól megy a pixelezés alá, hogy esküszöm, egyszer kap majd egy tribute sprite-ot. :) (ha már eléggé belejövök egyszer ebbe az egészbe...)

PIXELNAPLÓ 01 - KELETI COWBOY

A terv az volt, hogy ma végre játszani is fogok...
De nem, nem megy, valahogy nem akarózik. Főleg nem úgy, hogy annyi minden mást is lehet csinálni, mondjuk sprite rajzoló programmal próbálkozni. Teljes egészében kezdő vagyok a témában, gyakorlatilag ez lehet a negyedik sprite, amit életemben rajzolni kezdtem, nem számítva persze azokat a pár pixelből álló izéket, amiket még C64-en csináltunk.
Azt hiszem végre egy egész normális szoftvert (GraphicsGale) sikerült találni - a neten mindenki a photoshoppal meg painttel jön -, pár óra alatt nagyjából sikerült is az alapokat megismerni.
Sokkal több időt vesz el az, hogy a rajz egy paintes skicc után olyan formát nyerjen, ami már-már tetszik is. Gondolok itt elsősorban az arányokra. A magyar agy - mint az enyém - más formákat és méreteket hoz létre elsőre, mint amilyeneket látni szeretnék. Ellenben hihetetlen jó szórakozás egyszerűsítgetni és variálgatni a vonalakat, pixeleket. Nyilván rengeteget kell még csinálni, a tutorialok olvasgatása után még nem lesz az ember grafikus. Még ha tudom is, milyen sorrendben kell végezni a rajzolást (illett volna színezés előtt a vonalakat egy pixelnyire simítani a görbéket kijavítgatni), egyszerűen még csapongok, mindent egyszerre szeretnék kipróbálni.
Arról nem is beszélve, hogy csak sprite-okkal próbálkozom, háttér építőkocka tile-okkal nem. Az valami teljesen más dimenziónak tűnik...
Mindenesetre most végre elterveztem, hogy ezt a figurát be is fogom fejezni és megpróbálok valami mozgásanimációt is adni hozzá. (Valószínűleg úgy 50x nagyobb kihívás lesz, mint először készre munkálni..)

Miért pont egy élőhalott cowboy?
Valamelyik nap beugrott egy játékötlet. A vadnyugathoz ugyan semmi köze, de az egyik szereplője lehetne akár valami ilyesmi figura is. Először szörnyszájat akartam neki, de olyan lett volna, mint Venom, a kis (128x128) felbontás miatt pedig a fogsor igencsak elveszett részletté vált volna.

PAYWALL 2 - BRUTAL STREET

Tegnap este akadtam bele a Brutal Street c. iOS játékba. Ideiglenesen ingyenes, ezért rá is ugrottam és kipróbáltam, de pár óra múlva újra tapasztalnom kellett a rosszul (demotiválóan) kialakított fizetési modellt.

A játék egy verekedős játék, amiben egyszerre 3, később 4 karaktert lehet egyszerre irányítani. Megérintve és irányba húzva lehet kijelölni, hogy hová menjenek, s ha a célban van valaki, akkor azt támadják, támogató karakter esetén pedig gyógyítják, stb.

Gyakorlatilag egy tower defense játék, amiben lehet mozgatni a tornyokat.
Van boxoló feka, gógyító pultoslány, elmebeteg lövész, szintén elmebeteg japán iskoláslány szamurákarddal, kung-fu őrült, stb., stb.

Rendkívül addiktív és humorossá teszi az elnagyolt erőszak, még akkor is, ha ismétli önmagát a játék és többnyire arra kell odafigyelni, hogy a gyenge gyógyító/lövész karaktereket távol tartsuk a balhétól a dobálós/lövős ellenfeleket pedig egyből leszedjük valami speckó támadással.
A pályák teljesítéséért a játék pénzt és power up pontokat ad, melyekért felszerelést és képességeket lehet venni.

A felszereléssel nincs is gond, mert ami a boltban van, azt elejtik többnyire a pályákon is az ellenfelek. A karakterfejlődés viszont lassú.
Emiatt és azért, mert a negyedik karakter csak akkor lehet a csapatban, ha ezt 2500 játékpénzért megvásároljuk, rengetegszer kell újra és újra végigmenni a pályákon.
Addig, amíg ki nem fejlesztjük a karaktereket arra a szintre, hogy az adott rész főnökét le tudják nyomni, nincs is baj.
Az akkor van, amikor ez már nem sikerül és nagyon kellene az a negyedik karakter a csapatba.

Jelenleg ott tartok, hogy mindenkin jó felszerelés van, jók a képességeik, de hiányzik a fránya 4- slot a csapathoz. Van 1400 creditem, de 2500 kellene.
Mivel egy komolyabb pálya kiváló teljesítéséért jár nagyjából 40 credit, olyan 27 meccset kellene lenyomnom, hogy elérjem a célt.
Az nagyon sok meló, s miután a karaktereim már nem fejlődnek elég gyorsan (az új képességekhez nagyon sok PWR UP pont kell és ezekből meccsenként talán ha 10-12-k kapok) gyakorlatilag vagy bevállalom az unalmas órákat (nem akarom) vagy rákényszerülök, hogy játékon belüli vásárlással vegyek magamnak crediteket (szintén nem akarom).

Ezért a játékért szívesen kifizettem volna pár Eurót, de tartok tőle, hogy ha egyszer el is érem a 4 fős csapatot, azután is kínszenvedés lesz a fejlesztés. Ami azt jelenti, hogy üzleti stratégia áldozatává válhatok. Persze egy-egy alkalommal kiadhatnék 220 Ft-ot, nem halnék bele. De pénzen venni képességeket és utána azokkal nyerni meg a harcokat, már nem ad sikerélményt.

Sokkal jobb lett volna, ha néhány karaktert fizetőssé tesznek (mondjuk az utolsó kettőt, a Bruce Lee féle nunchakust és a punk csajt) vagy ha alapból egy teljes játékot vehetek, amiben nem arra utaznak, hogy negatív érzelmekkel ingereljem magam vásárlásra.
Mert hát pont az ellenkezőjét váltják ki ezzel annak, amit szeretnének: elfordulok a játéktól.

Felvet mindez egy fontos kérdést: sikeresek lennének az ilyen in-app purchase stratégiák vagy még csak most tapasztalgatják a módszereket a fejlesztők?
Az pedig végképp fura, hogy a néhány játékteszt, amit átfutottam, sehol sem említi a paywallt. Tényleg annyira felületesek lennének a tesztelők, hogy pár menet alapján ítélkeznek, mielőtt még eljütnának a fizetni kell küszöbig??? Ha ez a trend marad a jövőben is és tényleg beköszönt a f2p ideje, akkor sok olvasó fog majd nagyon nézni...

INDiEPENDENCE DAY

Csokorba szedtem azokat az indie játékprojekteket, amelyek kifejezetten érdekelnek, függetlenül attól, hogy a játék OUYA-ra megjelenik-e. Mondhatni az összes cím elsősorban PC-re készül, de egyre többnél látható az OUYA átiratra is a hajlandóság. De minek is az, ha ott van az asztalon a számítógép? Ha más miatt nem is kell: az OUYA tenyérnyi mérete miatt könnyedén hordozható, tévére csapható bárhol, amiből manapság több van a családokban, mint PC-ből. Mellesleg "öléggé" olcsó...
A listából ki fog derülni, hogy sokkal inkább vonzódom a pixel/sprite grafika és a klasszikus offline játékmenet iránt ezeknél a projekteknél, mint a poligonokból szépen összerakott, 3D-s, esetenként online multi játékokért.
Külön öröm látni, hogy tényleg olyan játékfajták jelennek meg az indie projektekben, amelyek mára teljesen kihaltnak tűnnek konzolon, s ilyen szempontból ugyanazt a sokszínűséget hozzák vissza, amit kölyökként megszokott az ember a C64-es időkben, s mostanában mobil eszközök online üzleteiben élhet újra, de mégsem ugyanúgy. Hiába, csak kellenek a gombok.
Ami a Kickstartert nézegetve mindenesetre szöget ütött a fejembe, az az árazás. Vagyis inkább "árazás", mert nem tudni, hogy mennyibe fognak kerülni a játékok azok számára, akik nem támogatták őket. A legtöbb esetben 10$ az összeg, amivel megtámogatva a fejlesztést már meg is kaphatja a játékot a kicker. Néhány cím viszont láthatóan indulni szeretne az iOS felhozatalban is és oda esetenként ez soknak tűnik. Vagy megfordítva: 10$-nál többe fognak kerülni ezek hivatalosan? Van olyan, amelyik megéri, van amelyik nem. De jöjjön az a pár játék, ami elsőre megtetszett, mindenféle fontossági sorrend nélkül:

VARÁZSLAT

Egyhuzamban sikerült lenyomni a The River első négy részét. Már jó rég kaptam az ajánlást (köszi, Ádám!), de csak tegnap bányásztam elő a mobilom jegyzetfüzetéből a címét. Eddig hiába kérdeztem másokat, nem is hallottak az Amazonas mentén játszódó természetfelettiben gazdag sorozatról, pedig instant győztesként jött ki a tegnapi nagy sorozat quest versenyemből. (Ami nem másból állt, mint kerestem az imdb-n egy tv-sorozat top listát, a szimpatikusabbaknak megszereztem az első részét és gyorsan beléjük lestem.) Eddig a 3. rész vitte a prímet. Már a történet elején megmutatják az egyik szereplő gyenge pontját, ami a történetírás szabályai szerint szerepet is kap nem sokkal később: a barlang fóbia miatt (nem megy be) sikerül elkerülnie egy negatív hatást. De az epizód végén ezt megfejelték még egy próbatétellel is, ahol szembe kellett néznie félelmével. Adtam is egy csillagos ötöst erre a jelenetre.

A másik - tovább nézésre egyelőre alkalmasnak tűnő - sorozat címe: The Secret Circle. Ami így elsőre tini románc és mágia keveréke. Egy részt néztem, ami nem volt rossz, de sokat dobott rajta a sok helyes kis tinicsaj. Bármennyire pedofil hangzata van is ennek... A főszereplő szöszi sem rossz, de a Diana nevű lány jobb. (Tessék megtekinteni a linkelt képet, ha ez gyerek, akkor tényleg perverz vagyok:) Mondjuk előre félek, hogy átmegy valami nyálas Twilight baromságba az egész, de egy rész még biztosan belefér. Tényleg, hány évesek ezek a lányok? Mert mintha gimisek lennének, mégis kocsival járnak suliba. Nekem akkoriban még képregényre is alig futotta... Nem mellesleg a szüleik meg olyanok, mintha az én évfolyamtársaim lennének. Mondjuk ha 18 évesen összehoztam volna én is egy gyereket, akkor talán már annak is lehetne jogsija... Oké, öreg vagyok, mint az országút...:)

GAMECUBE 2

Most, hogy az új Nintendo konzol hazai megjelenése itt van a küszöbön, úgy döntöttem én is, hogy ideje megrendelnem az új Gamecube-ot.

2013. április a leszállítás időpontja, tévesen azt hittem, hogy március, de az csak a kickstarteres támogatók számára érvényes. Annyi baj legyen, majd márciusra betervezek valami külföldi utat figyelemelterelő műveletként.

Az előbb olvastam, hogy a Médiában 110 lesz a fekete Wii U. Az már egy jó PC ára, monitor nélkül... Talán felébe sem fog kerülni, mire megjelenik rá valami, ami érdekel. A 3DS árváltozása alapján nem lehetetlen.

EMBER FELETT

Az utóbbi hetekben néztem meg több ajánlás után az új Tökéletes katona filmet (Universal Soldier: Day of Reckoning). Összességében egy a sorozatból kitűnően jó és érdekes hangvételű film. Sokan Terminátor-klónnak tartják, ami érthető is, hisz' a film jelentős hányadában egy férfi és egy nő menekül egy elpusztíthatatlannak tűnő és emberfeletti erejű katona elől. Az akciójelentek közti rész leginkább fájdalmasan  lassúra és ezáltal picit hatásvadász módon művészire vett jelenetekből áll, de mindezt én annak tudom be, hogy nem volt nagy költségvetése a filmnek, s így nem lehetett több lerombolható és látványos helyszínt szerezni a forgatáshoz. Ami miatt mindenképp érdemes megnézni, az a végső összecsapás a főszereplő Scott Adkins és ezúttal "főgonosz" Jean-Claude Van Damme és az előtte sorban következő kisebb karakterek (többek közt Lundgren) között.
A küzdelmek ebben a filmben végre nem csak egyszerű adok-kapok, hanem igazi szuperkatonák harca. Kaptam két mellkas lövést? Nem baj, felkelek egy harmadikért! Kiáll egy kés a hátamból? Tök jó, van egy új fegyverem!

Ez a jó benne. Ha már egyszer elhitetik a nézőkkel, hogy ezeket a katonákat megérte kigénkezelni és visszahozni a halálból, akkor viselkedjenek is úgy.

Ez az, ami sok szuperhős játékból hiányzik, vagy rosszul jelenik meg azokban.
Jó példa a Marvel Ultimate Alliance, de akár a soron következő Injustice vagy a régi árkád X-Men is, melyekben a teljesen eltérő képességű és erejű hősöket egy szintre balanszolták a játék érdekében. Nyilvánvaló, hogy jobb az, amikor a játékot találják ki előbb és ahhoz igazítják a karaktereket, de világos, hogy a képregényhősök játékokba helyezése kifizetődő üzlet, s így hiába is panaszkodom, hogy miért kell Rozsomáknak vagy Kolosszusnak épp annyiszor pofán vágnia egy hétköznapi ellenfelet, mint Küklopsznak? Rózsi egy csapással kettévágná, a ruszki meg péppé zúzná, ha minden a képregények szerint működne. Az meg milyen már, hogy Küklopsz, akinek vissza kell tartania "szemlézerét" csak akkor lőhet, amikor feltöltődött a szuper csíkja?!
(Ha még mélyebben belemennék, akkor visszajutnék a hihető és nem hihető fantasztikumhoz, amivel kapcsolatban már voltak fárasztó vitáim. Elég csak arra gondolni, hogy vannak karakterek akik csatajelenetben házakat bontanak, aztán egy egyszerű stukkertől megijednek..)

Természetes, hogy játszhatatlanul unalmas lenne egy olyan verekedős játék, amiben elég egyszer megütni az ellenfelet ahhoz, hogy meghaljon. Az Injustice sem lesz más, még akkor sem, ha a NetherRealm szimpatikusan legalább szuperpáncélt adott Batmanre és kriptonitot a kezébe a Superman elleni harchoz. Mindettől függetlenül magam is nagyon várom és élvezni fogom a játék, minden bizonnyal.

Azonban régóta dédelgetett vágyam, hogy kapjak egyszer egy olyan szereplőgárdájú címet, amiben jobban odafigyeltek az eredeti képességekre. Ha másképp nem, akkor egy egyjátékos módú, sztorira építő játékban, ahol Árnyék a lopakodó és teleportáló képességeit kihasználva nyomoz az egyik pályán. Kolosszus tankként harcol és védelmez a másikon. Vagy alternatívaként egy X-Mennel házasított, Archon-klónban, amiben már ezer éve jól működött és fontos taktikai elem is volt az eltérő tulajdonságok ütköztetése.

FÉLIG NÉMÁN

A oldalszéli friss kommentek gadget bedöglött. A Blogger egyelőre annyit csinált, hogy most már nem engedi használni sem. Legalább valami támpontot adhatnának, hogy mikor lesz újra jó, ha már másnapra nem javították ki...

Amíg nincs, addig marad az rss-ből bányászott friss hozzászólás feed.

Fapados, de a semminél jobb...

BEN SKYWALKER

Az év talán legnagyobb durranása volt a bejelentés, miszerint lesznek új Star Wars filmek. A hírekből már tudjuk, hogy nem a híres és népszerű Thrawn trilógia kerül feldolgozásra, hanem teljesen új történetekkel áll elő a Disney. Az pedig egyre gyanúsabb, hogy valamilyen módon szerepelni fognak a régi színészek is. Személy szerint annak örülnék a legjobban, ha újraosztanák a szerepeket és onnan folytatódna az egész, ahol abbamaradt, mert újra látni akarom a kedvenc karaktereket, a Falcont, az X-szárnyút és a lépegetőket. Nem újradizájnolva, hanem eredetiben. Rengeteg oldal lehozta már saját szubjektív szereposztását, melyek alapján tényleg nem tűnik nehéz feladatnak új Luke Skywalkert és Han Solot találni. A régi széria után ennyi idővel - csakúgy, mint a Star Trek - a Csillagok háborúja is túlélne egy ilyen esetet.
A hír után mindenesetre elkezdtem spontán újraélni gyerekkoromat. Megnéztem újra a régi részeket és közben elkezdtem olvasni Zahn - A birodalom örökösei c. könyvét. Mindebből már képregény is született, de belelesve néhány részbe, a könyv sokkal jobb, főleg úgy, hogy az ember iPaden bármikor felugorhat a wookiepediára és ott megnézheti, hogy az adott karakter, szörny, űrhajó miként is néz ki.

Talán megemberelem magamat és végre megírom azt az eredetileg még 576 Konzol Cool-túra rovatba szánt cikket, amiven a kelta mitológia és a Star Wars közti furcsa áthallásokra szerettem volna felhívni a nagyérdemű figyelmét...

SOROZATVETŐ

Van élet a 24 után. Felvehettem volna a fonalat a Dexter új évadával vagy visszatérhettem volna a jól induló, de második évadra vissza nem hozott Awakehez, vagy esetleg a Magic Cityhez is. Ehelyett kipróbáltam a Beauty and the Beast felújított változtatát. A szépség és a szörny sajnos nem az igazi. Kristin Kreuk gyönyörű. Lemászik a képernyőről, bele az agyamba, de emiatt is túl hiteltelen egy kemény nyomozónő szerepre. Talán Karácsony után szokta elérni az 50kg-t, amihez hiába van párosítva bármilyen küzdősport, nem tudom elhinni, hogy legyőzheti a saját méretének/tömegének duplájával rendelkező, képzett ügynököket.
Nagyobb gond az, hogy öt rész után még mindig nem erős a fő sztorivonal. Az epizódok szinte teljesen különálló (unalmas) esetekkel foglalkozó nyomozások. Ehelyett pörgetni kellene Vincent háttértörténetét és a tragikus-romantikus szálat. Ez utóbbi - v é é é g r e e e - az ötödik részben megtörtént és varázsütésre a film működni kezdett.
Csak akkor, ha neked is nagyon tetszik Kristin Kreuk.


Nem akartam szándékosan játszani a szavakkal, de az Arrow igazi telitalálat.
A sorozat első része olyan volt, mint amilyennek mindig is képzeltem egy Batman filmet. (Green Arrow karaktere nem ismert annyira itthon, mint a Denevéremberé, de érdemes tudni róla, hogy ő is milliomos playboy és nincsenek emberfeletti képességei).
Tehát nem csak az álruhás hős ismerhető meg, hanem a valójában álcaként használt gazdag szépfiú imidzs is és az ebből esetenként adódó hátrányok. (A küldetését sikeresen teljesítgeti Arrow, de a magánélete megy rá lépésről lépésre.)
Ezen felül a karakter is modernizált, nincs Robin Hood szakálla és testi adottságai alapján hihető is, hogy sikeresen jön ki a közelharcokból. A nyilazás  nincs széterőltetve, az íjjal verekedni is lehet látványosan, a sorozat eddigi pár részében látott kézitusák pedig jobban koreografáltak, mint amihez az ember a moziban mostanában hozzászokott. (A Nolan Batman vagy az Expendables egyik fájó pontja volt számomra a bunyó)
Hab a tortán, hogy emlékezetese módon szerepletették már Slade Wilsont/Deathstroke-ot és a  következő részben behozzák Huntresst is a képbe.
Szuperhős rajongók számára hibátlan választás.

Kevés olyan sorozat van, ami olyan hosszan jó tudott maradni, mint a Dexter. Volt ugyan egy lejtmenet a sorozatgyilkos szériában, de a hetedik évad újra üt.
Tetszik, hogy végre nem hasonszőrű (élvezetből ölő) a főgonosz, hanem egy kemény bandavezér, akit a War Zone-os Punishert is alakító Ray Stevenson hoz jól. A női vonalon pedig bekeményítettek Yvonne Strahovski karakterével, aki élőben sokkal jobb, mint Amandaként, kockafejjel a Mass Effect 2-ben.
Néha már-már olyan húrokat pendítenek meg, ami alapján azt hiszem, hogy ez lesz az utolsó évad.Az mindenesetre nagyon jót tesz az egésznek, hogy vannak visszautalások előző évados eseményekre és szereplőkre, azaz feltételezik, hogy nem most csöppent bele a néző Dex életének követésébe.
Még mindig jól működik formula.

JACK OFF

Nagyjából két hónapig az - annak idején teljesen kihagyott - 24 jelentette az első számú időtöltést számomra.
Teljesen kiesett a tévé, a politika és a mozifilm az életemből. Azt hiszem, hogy csak az újraindított Pókember csúszott be, de bár kihagytam volna. Mert közel Amerika Kapitány szintű hulladék az egész, függetlenül attól, hogy a szereplők szebbek.
A videojátékozáshoz pedig hiába jött meg a kedvem szeptemberben, az első (24) rész után jócskán megcsappant az erre fordított/fordítható szabadidőm.

Végigmentem a sok sebből vérző, Tomb Raider Legenden, aztán az ahhoz képest, de önmagában is baromi jó Anniversary-n.

Belevetettem magam nem egy iPades címbe is.

Talán megérdemel majd egyszer még egy egész bejegyzést, de a szépsége okán sokat hájpolt Lili valami borzasztó egyszerű és unalmas. Olyannyira, hogy kétszer el sem indítottam. Majd akkor, ha nagyon, de nagyon unatkozom.

Három fejezetet teljesítettem egy nekifutásra a Descend nevű, mobil eszközökre egyszerűsített/áramvonalasított, mégis kissé hc dungeon crawlerben.

Sajnos elhagytam valahol egy kulcsot, s órákig kutatva utána annyi felesleges harcba keveredtem, hogy elhasználtam a jó kis gyógyital-gyűjteményemet. Ennek mindenképp nekimegyek még egyszer és várom a fejlesztő következő, komolyabb játékát, a Coldfire Keepet. A Grimrock után jó látni, hogy van még mivel játszani.

Ezután jöttek a lapozgatós könyv játékok.
Az An Assassin in Orlandes visszahozta a régi Kaland, Játék, Kockázat hangulatot, ellenben Ian Livingstone új könyve a Blood of the Zombies (iPad játék formájában próbáltam) több alkalommal is csalódást okozott. Remekül van megírva, de a harc egyszerűbb lett mint volt(!) és sajnálatos módon, sokszor teljesen esélytelenül megy bele az ember egy harcba, ha az előzőben nem volt szerencsés.
Mindezt tetézte, hogy még mindig van a könyvben olyan elágazás, amin az egyik - szerencsétlen - irányba forudulva elkerülhetetlen a halál.
A legrosszabb viszont az volt, hogy a játék végén szükség van a továbbjutáshoz egy tárgyra, amivel nem rendelkeztem. Egy kötélcsigára. Utam során mindenhová benéztem, ahová tudtam. Értelemszerűen csak azokba a szobákba, amelyekhez eljutottam a balra és jobbra folyosók egyikét választva. A játék legelején persze meg lehetett volna venni, de másra költöttem. Ha papíron játszanék, akkor csalva továbblapoznék és megnézném, hogy mi a játék vége. De digitális formában teljesen elölről kellene kezdenem a játékot... egyelőre inkább kösz, de nem.

Épp most játszom androidon egy ingyenes szöveges kalandjátékkal, a Wizard's Choice-szal, ami egyszerűsége ellenére kifejezetten humoros tud lenni és külön pozitívuma, hogy a "harc" be van építve a történetbe. 444 Ft-ot talán nem fognak megérni a folytatásai. (Attól is függ, hogy milyen hosszú egy-egy epizód)

Mondhatni ennyire futotta szeptember közepe és ma hajnal közt, amikor befejeződött Jack Bauer története. A mai sorozatokhoz viszonyítva kiemelkedően jó élmény volt, még a kisebb lejtmeneteivel együtt is. Gyors fejszámolással kiderül, hogy két 100 órás jrpg-t is végignyomhattam volna a 24 helyett, de egy mai jrpg már pehelysúly kategória belefektetett munka / kapott élmény szinten, így esély sem lett volna ilyesmire.

Hosszú út volt, de tartalmas. A döntések súlya és a helyenként teljesen nyílt kritika Amerika külpolitikájával szemben végig a képernyő elé tudott szegezni. Most pedig mint aki hibernációból tért vissza, csak pislogok, hogy mi minden történt időközben. Emberek jöttek rá arra, hogy a Resident Evil 6 nem csak a trailerekben és játszható demóban volt rossz, hanem valójában is. Vannak akik már az Assassin's Creed III-nál is észreveszik. (Meg olyanok, akik aztán mindezt egyszerűen annak tudják be, hogy rég volt a generáció eleje...:)
Ja és mi van? A Disney megvette a Star Warst? Whoa... Ideje lesz végre elolvasni azokat a regényeket, amik az első trilógia után jöttek ki.
Ja és megy az új Bond film a moziban? Komolyan... Nyolc évadnyi Jack Bauer után nem tudom, hogy merjek-e reménykedni a modernizált Bondban.

PAYWALL

Ha játékoldal szerkesztő lennék, talán elérkezettnek látnám az időt arra, hogy kis kutatómunka után írjak egy cikket arról, hogyan működik az ún. fizetési fal a f2p játékoknál. Azért, mert már az Ubisoft is azzal példálózik, hogy minden játékuk rendelkezni fog a következő generációban valamiféle free to play megoldással, s talán nem árt lélekben felkészíteni erre az eddig kizárólag 50$-ért kapok egy teljes csomagot jellegű folyamathoz szokott játékosokat.

Ha nem lenne világos, előrebocsátom: nem mélyedtem el a témában.

Feltételezem, hogy nem találkoztam még a paywall minden válfajával. Sőt, a fejlesztők is mintha csak kóstolgatnák, tesztelgetnék még a lehetőségeket. Így biztosra veszem, hogy lesznek még új megoldások. Eddigi, pár hónapnyi mobiljátékos életem során az alábbi modellekkel találkoztam.

POZITÍV PAYWALL
P1. Ideadják a játékot, amiből jó sokat játszhatok, majd ha úgy gondolom, hogy érdekel a teljes élmény, akkor átváltok lite-ról full verzióra. Vagyis a pozitív tapasztalatom mellett némi jóhiszeműségre is számítanak. Arra, hogy elhiszem, hogy a játék hátralévő része is jó minőségű. (Gamebook Adventures)
P2. Akár végig is játszhatom a játékot, s ha érdekel egy másik karakterrel, más megközelítésben, akkor kifizetem azt az egy vagy két jól megérdemelt dollárt a fejlesztőnek. Szinte teljesen átvilágítva kapom a játékot, hiszen végigmehetek rajta. A rizikófaktor alacsonyabb, mint az előzőnél. (100 Rogues)
P3. Ne adj isten minden ingyen van és eldönthetem utólag, hogy küldenék-e tetszőleges összegű pénzt a fejlesztőnek. Ez nem is paywall, de érdemes megemlíteni. (Ilyennel eddig csak PC-n, indie fejlesztéseknél találkoztam)

NEGATÍV PAYWALL
N1. A játék ingyenesen végigjátszható, de folyamatosan vagy váratlanul reklámokkal zavarja az élményt. (LogoQuiz, számtalan egyéb játék)
N2. A játék ingyenesen játszható, de árkád játék módjára nehéz, s a továbbjutáshoz pénz költést igényel. Baromi idegesítő, egy idő után átverésnek érzi az ember. (Tiny Troopers, Rune Raiders)
N3. A játék ingyenesen játszható, de limitterek vannak benne. Például x csata után elfogyó "harci energia", ami csak egy óra vagy nap alatt töltődik fel magától, vagy akkor, ha a játékos költ rá egy kis pénzt. Ahogy az előző módszer, úgy ez is a játékos nyomás alá helyezésére helyezi a hangsúlyt. Aki nem akar stresszelni, az fizessen! (Jewel Dragon, Guardian Cross)

A különbség nem más, mint az, hogy pozitív vagy negatív élmény az, amivel fizetésre próbálnak ösztönözni.

Egyértelmű, hogy az előző megoldás a kellemesebb és hozománya lehet az is, hogy a játékos a jövőben odafigyel a fejlesztő új munkáira. Az utóbbi pedig kétség kívül ellenérzéseket fog kiváltani a játékosból vagy akár egyfajta "csak azért sem fizetek" viselkedést.

Mindezt tetézi az, hogy amíg a különféle free to play / paywall modellek közül több fajta is létezik, addig mindig érdemesebb lesz azokkal a játékokkal játszani, melyek a pozitív/kellemes oldalon kívánják elnyerni a játékosok kegyeit. Sőt, ez a jelenség ugyanúgy elvonhatja a hétköznapi, előre fizetős játékok közönségének vásárlási kedvét is.
A tényleges adatokat nem ismerem, nem tudom, hogy melyik modell mennyire sikeres. El tudom képzelni, hogy népszerű franchise-oknál a negatív paywall akár több pénzt hozhat a konyhára, mint a pozitív. De hosszú távon marad-e esélye a győzelemre?

Eltávolodva az egésztől, kicsit szomorú, hogy ennyire átment a játékkészítés üzletelésbe. A lemezes játékok első napos megvételéhez, letöltőkódokhoz kötött teljes vagy teljesebb élménye ugyanúgy a negatív fizet(tet)ési modellekhez tartozik, mint a reklámokkal teleszórás.
S bár örvendetes, hogy a mobiljáték piac szó szerint felpofozza az eddig berögzült játékárazási szokásokat (nintendo ds?) a free to playre sem lehet azt mondani, hogy egyértelműen a vevőért lenne. Markánsan jelen vannak azok is, akik kiverni próbálják a játékosból annak pénzét, nem kiérdemelni azt.

Most beugrott, hogy évekkel ezelőtt olyan kijelentésekre, hogy a játékokkal foglalkozó újságírónak nevelnie/okosítania kellene a játékosokat ostobaság. Pedig ezentúl - ha valóban beindul konzolokon is a f2p úthenger - kénytelenek lesznek a tesztelők még egy igen kényes tényezőre (a fizetési modellre is) odafigyelni, ha szubjektív helyett a megbízható információforrás szerepét kívánják betölteni.

100 ROGUES

Ismét bebizonyosodott, hogy a játékokkal kapcsolatos lexikális ismereteim csak kétéltű seggek alulról történő csókolgatására valók.
A 100 Rogues ugyanis egy 'roguelike' játék. Ez valami olyasmit jelent, mint a Doom-klón. Az eredeti Rogue még 1980-ban íródott, a rogulike játékok fő jellemzői pedig a random elrendezésű dungeonök, az elhalálozással járó game over és a körökre osztott haladás. (Ilyet persze már látott mindenki, én is, utoljára valamelyik DS-es Mana játékban, de nem tudtam, hogy roguelike kategória).
A 100 Rogues ugyanez érintőképernyővel, humorral, sok-sok újrakezdéssel. Gyakorlatilag igazi árkád játék, amiben az az érdekes, hogy egy nekifutással milyen messzire sikerül eljutni. (Olyan 25 próbálkozásba került, mire eljutottam a 8. szinten lévő, második bossig és sikerült is lenyomni.)

Visszanézve a játék árváltozás történetét, úgy havonta egyszer ingyenessé válik, de egyébként is olyan 79 eurocent, amiért két teljesen eltérő módszert igénylő karaktert adnak (kereszteslovag és tündér varázsló), aprópénzért vehető még egy alakváltó gyíkember és egy csontváz harcos is. Sőt, a játékban történő előrehaladás során meg lehet nyitni a legyőzött szörnyek és ellenfelek egy részét (a cigány varázslónőket nem, pedig ilyenek is vannak a játékban...:) próbálták volna honosítani..:D), akik nem tudnak fegyvert és páncélt variálni, de ugyanúgy kitanulható képességekkel telerakott fejlődésrendszerük van, mint a normál karaktereknek.

Ez a kínálat meg is adja a bőséges variációs lehetőséget ahhoz, hogy újra és újra kezdje az ember. Az pedig pluszban érdekessé teszi a játékot, hogy időnként előkerül egy tárolószekrény a játékban, s az abban elhelyezett tárgyakat később másik karakterrel is ki lehet venni. (Ha a tündér talál egy jó varázskardot, azt érdemes berakni, hogy késpbb a lovag dolgát megkönnyítse majd..)

A játék kegyetlen, de újra és újrakezdeni való. A játék aranyos, telis tele kedves sprite karakterekkel. A játék zenéje pedig jó, kellemes Castlevania és FF Tactics koppintás.

A játék olyan szempontból is érdekes, hogy ott lesz az OUYA kezdőkínálatában, s ez alapján jogosan lehet számítani arra, hogy tényleg portolásra kerülnek rá hasonló játékok. Akár az a rengeteg kontrollerre kitalált is, ami iOS-en és androidon van. S ezek folytatásai, fejlesztőik új játékai pedig már közvetlenül íródhatnak a konzolra.

NEUROMANCER

Hogy mikre nem képes a benzináremelés!

Csütörtökön már 443 Forintért csurgattam a kocsiba, ami közel duplája annak az árnak, amit akkor kértek el üzemanyagért, amikor úgy öt éve vezetni kezdtem. Végeztem is egy gyors számítást, amiből kiderült, hogy egy oda-vissza menet békés megyei szüleimhez - 6 literes fogyasztással és az új, min. 10 napos matricával - 16e Ft körül cirkál. A vonatjegy ára ennek pont a fele, ami arra sarkallt, hogy ha már úgyis egyedül utaznék, sokkal inkább megéri vasúton, feltéve, hogy sikerül kifogni egy komolyabb késéstől mentes járatot. Már az is jó benne, hogy nem kell vezetni (Budapesttől Békéscsabáig a nyílegyenes utat csak a kecskeméti lehajtó és pár körforgalom zavarja meg), iPad tulajként pedig akár pozitívba is átcsaphat az élmény.

Így sikerült újra vonatra szállva folytatni és végül befejezni a Neuromancer újraolvasását.

Amikor csak lehet, szándékosan kerülöm a Neurománc szó használatát. Nem tetszik a regény és folytatásai címének fordítása.

Neurománc, Számláló nullára, Mona Lisa Overdrive (ez utóbbi nincs is fordítva)

Az eredeti Neuromancer, Count Zero és a Mona Lisa Overdrive mind játék valamelyik fontos szereplő nevével.

Neuromancer az idegi nekromanta, a holtak személyiségét és emlékeit kibertérbe mentő mesterséges intelligencia. Count Zero - Zéró báró a második könyv szereplője. A harmadik pedig a Mona álnéven futó Lisa nevű csaj kábszerrel történő túladagolására utal. Már amennyire emlékszem, ezeket majd csak most olvasom újra.

Sokkoló volt t apasztalni, hogy először, 1992-3 tájékán mennyire éretlen voltam a Neuromancerhez. Talán nem is csoda. 16 évesen, abban a világban, internet nélkül, épp áttérve Commodore-ról pc-re, azt sem tudván mit karattyolnak a raszták Babilonról, na és azzal a rengeteg idegen kifejezéssel...

Csak a felszín maradt meg: a kibertér, a dugás a kapszulaszállóban, Molly szemei, karmai, meg az, hogy ez nagyon menő. Pedig a regény akkor már majdnem 10 éves volt. Gibson már akkor "bent volt" a kibertérben, amikor én még arról ábrándoztam, hogy vajon mikor játszhatnék újra a Ramboval C64-en. Már akkor feltette a kérdést a digitális túlvilágról, amikor még évekre voltam könyve elolvasásától, hát még felfogásától.

Kerülőúton, késve jutottam el oda, ahol már jártam egyszer a '90-es évek első felében.

Pedig ha jobban emlékeztem volna, akkor sokkal szembetűnőbb lett volna az, hogy mennyire gyenge lenyomata a Mátrix (a film) a Neuromancernek.

De vajon mi lejet a mai tinikkel? Eljut hozzájuk is Wintermute vagy mivel már senki sem olvas könyvet meg kell várniuk a kétségesnek tűnő film adaptációt?

Hülye kérdés.

Aki akarja megtalálja, a zöldségek meg zöldségek maradnak.

POSZTHUMÁN TRANSZ - TRANSZHUMÁN POSZT
A regény olvasása során egyszer, félreértelmezve a leírtakat, úgy képzeltem el a Tessier-Ashpool családot, mint akik nem egyszerűen hibernálgatják magukat, hanem képesek személyiségüket feltölteni a kibertérbe, majd onnan vissza klón testekbe. Elérve ezzel egyfajta halhatatlanságot. S bár hiába olvastam rengeteg sci-fit, (efféle) poszthumán történetekkel eddig nem nagyon találkoztam. Pedig érdekes gondolat - amit minden hívő káromlásként élne meg - az, hogy milyen lenne az a világ, amiben a hitetlen ember megteremti magának a túlvilágot. Akár azzal, hogy olyan virtuális világot hoz létre, amiben ez létezik, akár azzal, hogy magát helyezi át egy ilyenbe. S ezek a világok akár rétegződhetnek is. Létrejönne a mágia, az alternatív univerzumok, gyakorlatilag bármi. A másik kérdés, hogy mire ítéltetett az ember? Arra, hogy elpusztítsa magát a bolygó folyamatos szipolyozásával? Arra, hogy visszataláljon és harmóniában éljen a természettel? Vagy arra, hogy megismerje a teljes univerzumot? Utóbbi esetében nem elkerülhetetlen dolog-e a halhatatlanná válás?
S ha ez megtörténne, hogyan fogadná a társadalom azt, hogy ezentúl vannak a felhőből le és felhőbe feltöltődő személyek, meg maga a "húsbár", a hardver az újfajta ember számára? Meddig bírná az emberi elme, ami nem erre van kitalálva?

Aki tud ajánljon valami poszthumán sci-fit. Vagy választok egyet találomra a netről.:)

Posted with Blogsy

SAVE ME, BARRY!

Hogy lehetett elengedni Nathant?!?!?!

Hogy lehetett elengedni Barry-t?!?!?!? :D

Azért belenézek majd a negyedik évadba is, melonfuckers...

A MISFITS ELSŐ KÉT ÉVADA MEGTARTANI VALÓ

a harmadikban már a zenék sem az igaziak

U&ME

A minap munkavédelmi oktatást kellett tolmácsolnom egy japán dolgozó számára. Az irodai munka során is számos dolog fenyeget, többnyire lassú egészségkárosító hatással.

Benne van ebben a hőmérséklet, a sok ülés, a megfelelő légcserélés, stb.

A látáskárosodás kifejezetten gyakori. Sokat számít a megfelelő szög, a nem tükröződő felületek, a rendszeres szünetek tartása. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy aki gyakran végez adatbevitelt, vagyis papírról olvasott adatokat gépel be számítógépre, az szerezzen olyan irattartó állványt, amivel a képernyő mellé, bal vagy jobb oldalra teheti a forrásszöveget.

Ha nem tesz így, akkor a folyamatos oda-vissza fókuszálástól könnyen elfáradhatnak, kifáradhatnak szemei és tönkrevághatja látását. (más távolságra van a szemtől a képernyő és az íróasztalon a papír)

Aznap nem, csak most ugrott be, hogy a Wii U esetén pontosan erre lesz kényszerítve a játékos...

Megjegyzés: Nem sok irodai munkahelyet láttam eddig, ahol rendesen be lennének tartva a munkavédelmi előírások, de biztos, hogy nem véletlenül találták ki ezeket.

A Wii U felemás érzéseket vált ki belőlem.

Végre itt egy nintendo gép, ami már teljesíti azokat a kondíciókat, ahonnan érdemes HDTV-re kötni. Még gombok is vannak rajta. A márkahű játékosoknak már a Mario is elég és 100$-ral többért is vinnék. Számomra a kezdeti játékkínálat szokás szerint nem valami meggyőző és most grafikai ugrásról sem beszélhetünk. A mozgásérzékelés bizonyítottan nem vonzó már, a két képernyő szintúgy (NDS tapasztalatok). Furcsán hangzik, Jó lett volna pár HD-ra felhúzott Wii játék, mondjuk egy Xenoblade U a kezdőkínálatba. Biztos sokan mondtak nemet a Wii-re ebben az elnyúlt generációban, akiknek így ez a pár jó játék kimaradt.

Szóval várom az árcsökkentést, a csábító(bb) exkluzívokat és a jövő évi E3-at.

Posted with Blogsy

NINJA SPRITE

Az utóbbi napok felfedezése és rögtön kedvenc iPad appjaim egyikévé vált a Sprite Something rajzprogram. Mindig is érdekelt a sprite rajzolgatás és azóta hiányzik, hogy C64-en/Videotonon utoljára programot írtam, de a windowsos Paintben tett próbálkozásaim mindig kudarccal végződtek. Egyszerűen idegesít, hogy egérrel kell rajzolni, de talán azért van mindez, mert bal kezes vagyok, az agyam rajzolásnál erre állt rá, az egerek meg jobbról vannak.

Az alkalmazásra visszatérve, kezdő amatőrként nem tudom megmondani, hogy mennyire jó. Van egy felső határa annak, hogy bizonyos méretű sprite-ból összesen mennyi lehet a sprite sheeten és fogalmam sincs, hogy ez elég nagy méret-e. Magával a sprite sheet fogalommal is most ismerkedtem meg, a fenti kis nindzsa kép is gyakorlatilag a második próbálkozás a programmal.
Jól látszik azon, hogy maga a sprite méret sokkal nagyobb, mint a figura.
Megcsináltam a fejét, aztán gyorsan összedobtam neki valami testet. Közben elolvastam pár tutorialt, de már nem foglalkoztam az árnyékolással, idő híján.

Ettől függetlenül a Sprite Somethingot használni számomra élmény. Bárhol, bármilyen testhelyzetben, útközben is működik, na és az iPad képernyője nem is bántja a szememet úgy, mint a monitoré. Ezért az árért (3,99€) telitalálat. Nem mellesleg univerzális, akinek telefonja vagy iPodja is van, azokon is tudja használni.

Meglátjuk mit sikerül kihozni belőle, amikor rendberakom a színeket és megpróbálom majd animálni.
Az biztos, hogy jó sokat lehet tanulni közben... Példaául azt, hogy már eleve külön el kellett volna menteni a fejét, a testét, a karjait és felsőtestét, hogy a szokásos "szuszogós" alapanimációhoz ne utólag kelljen majd szöszmötölni.

Posted with Blogsy

WE COULD LIVE FOREVER

A freeblog hosszú ideig szolgált felületként a blogomhoz, de az utóbbi idők történései, mint a rendszeres elérhetetlenség, ill. az a bizonyos adatvesztési ügy végül csak arra sarkalltak, hogy térjek át egy biztonságosabb szolgáltatóhoz.

A blog neve marad Player2 (vagy ez majd még eldől), de az url-ben biztosan nem fog megjelenni, mert már foglalt. Csakúgy, ahogy az antaru.blogspot.com is: azt még magam regisztráltam az Xbox365-ös időkben. A jelszó azonban az évek során elveszett és a hozzá tartozó email címem sem él már. Úgyhogy jobb híján a vr shangrila mellett döntöttem.

Nem csak úgy a levegőből jött, Billy Idol Cyberpunk c. albumán van egy dal (Shangrila), ami a virtuális valóságról szól, arról ahogy az érzékelés-tudomány és a virtuális valóság technológiájának fejlődése elvezet a képzeletbeli Shangri-La nem valóságos, de ahhoz már közelebbi (virtuális) létrejöttéhez.

Rendkívül érdekes téma, hogy mihez lehetne kezdeni azzal a technológiával, ami közvetlenül, tökéletesen csapja be az érzékelést és esetleg fordítva, a tudatból vett jelekből mi állhatna össze egy olyan "Földön", ahol minden lehetséges. Ide kapcsolható az a remek ötlet, ami megjelent a Caprica c. sorozatban is, vagyis az, hogy egy vallási csoport létrehozott magának egy virtuális mennyországot, ahová haláluk pillanatában áttöltötték tudatuk és emlékeik másolatát, személyiségüket.

Valójában nem kerültek oda, csak egy tökéletes másolat kezdett el létezni abban a virtuális térben, de a végeredmény ettől függetlenül az, hogy létrejött egy digitális lélekvilág, a holtak birodalma, ahol az ember halála után létezik (még akkor is ha csak a másolata, de tökéletes másolat, hiszen a halála pillanatáig vele történtekkel tisztában van). Na és ha kell tudnak kommunikálni az életben lévő rokonaikkal.

Kár, hogy a film sok más, unalmasabb témákkal is foglalkozott és nem jutottak messzire ezzel a gondolattal.

Magam nem vagyok rajongója a virtuális álomvilágban történő életnek, de a témát kifejezetten szeretem.

Másrészt - kicsiben, primitív formában - a blog írás sem más, mint a személyiség feltöltése a virtuális térbe.

Ennyi az url története.

we could live forever

omm