2012. szeptember 16., vasárnap

U&ME

A minap munkavédelmi oktatást kellett tolmácsolnom egy japán dolgozó számára. Az irodai munka során is számos dolog fenyeget, többnyire lassú egészségkárosító hatással.

Benne van ebben a hőmérséklet, a sok ülés, a megfelelő légcserélés, stb.

A látáskárosodás kifejezetten gyakori. Sokat számít a megfelelő szög, a nem tükröződő felületek, a rendszeres szünetek tartása. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy aki gyakran végez adatbevitelt, vagyis papírról olvasott adatokat gépel be számítógépre, az szerezzen olyan irattartó állványt, amivel a képernyő mellé, bal vagy jobb oldalra teheti a forrásszöveget.

Ha nem tesz így, akkor a folyamatos oda-vissza fókuszálástól könnyen elfáradhatnak, kifáradhatnak szemei és tönkrevághatja látását. (más távolságra van a szemtől a képernyő és az íróasztalon a papír)

Aznap nem, csak most ugrott be, hogy a Wii U esetén pontosan erre lesz kényszerítve a játékos...

Megjegyzés: Nem sok irodai munkahelyet láttam eddig, ahol rendesen be lennének tartva a munkavédelmi előírások, de biztos, hogy nem véletlenül találták ki ezeket.

A Wii U felemás érzéseket vált ki belőlem.

Végre itt egy nintendo gép, ami már teljesíti azokat a kondíciókat, ahonnan érdemes HDTV-re kötni. Még gombok is vannak rajta. A márkahű játékosoknak már a Mario is elég és 100$-ral többért is vinnék. Számomra a kezdeti játékkínálat szokás szerint nem valami meggyőző és most grafikai ugrásról sem beszélhetünk. A mozgásérzékelés bizonyítottan nem vonzó már, a két képernyő szintúgy (NDS tapasztalatok). Furcsán hangzik, Jó lett volna pár HD-ra felhúzott Wii játék, mondjuk egy Xenoblade U a kezdőkínálatba. Biztos sokan mondtak nemet a Wii-re ebben az elnyúlt generációban, akiknek így ez a pár jó játék kimaradt.

Szóval várom az árcsökkentést, a csábító(bb) exkluzívokat és a jövő évi E3-at.



6 megjegyzés:

  1. Azt hallottam valahol, hogy ha sokszor kell különböző távolságokra fókuszálni, az jó a szemnek. Akkor lehet, hogy eddig szándékosan rontottam a szemem?

    Xenóhoz: az emulátoros közösség már készíti a nagyfelbontású textúrákat:
    http://forums.dolphin-emulator.com/showthread.php?tid=24608
    (Nyilván nem lesz olyan jó, mintha a Monolithsoft megcsinálná a játékot HD-ben)

    Apropó, az IGN kitett a héten egy RPG top 100-as listát:
    http://www.ign.com/top/rpgs

    VálaszTörlés
  2. Gondolom létezik ilyen szemtorna. A tippem az, hogy más az, ha órákon át csinálja az ember. De azert majd rakerdezek a munkavedelmisnel. :) Mindenesetre ezt adta elo, torvenyekre hivatkozva.

    VálaszTörlés
  3. Épp ma hallottam valakiről, aki úgy visz be szöveget, hogy egyáltalán nem néz a monitorra, csak a beírandó szöveget nézi a gép mellett.
    A másik valami olyasmi volt, hogy ha fárad a szemed, nézz ki az ablakon valami távoli dologra, az ellazítja. Nem tudom, hogy mennyire működhet...

    A WiiU-val pont úgy vagyok, mint bármilyen új konzollal: meglátom, milyen játékok lesznek rá. Ha lesz rá sok jó játék, akkor majd elgondolkozok rajta. :D

    VálaszTörlés
  4. Ezert egy nintendos forumon megolnenek, de felteszem a koltoi kerdest:
    Mi a Wii U az erintokepernyos buzisag es a launch Mario jatek nelkul?
    Egy tularazott Xbox, jatekok nelkul.

    Nagyon ugy tunik, hogy a gep erdekes ujitasat egyelore ket dolog hasznalja.
    A ZombiU es a "Shuriken". Ezek es Mario a system sellerek.

    Erdekes lesz ez az utolso:) konzolgeneracio.

    VálaszTörlés
  5. A buzisagot idezojelek koze kellett volna tennem..
    Mpndjuk ettol meg eleg skizo megoldasnak tunik es nem hoszek abban, hogy latok majd ra jo megoldasolat.

    A wiinel vartam, nem jott. A kinectnel nem vartam, nem jott. A movenal vartam, csak a pingpong jott.
    Az ipadnal nem vartam, de jott.
    A wiiunal ugyanigy johetne, csak akkor minek a tv...

    Az Aliens mondjuk jo, de erre a brandre mar reg nem izgulnak annyira a nepek.

    VálaszTörlés
  6. Ma dolgom volt az Árkádban, beugrottam a Mediaba és kezembe fogtam a kontrollert.
    Súlyra és fogásra hibátlan volt, a ravaszok furák, a jobb kar és akciógombok felcserélése pedig iszonyat zavaró. Legalábbis az, hogy lejjebb kerültek maguk a gombok.
    Az érintőképernyő meg...
    Napi szinten használva az iPadet, botrány béna volt a lejátszott videó keresősávjában a csúszka húzogatása vagy az ikonok lapozása.

    Azt sem értem, miért Raymannel demózzák, ez nem egy 2D játékgép lesz.
    Az ára ki sem volt rakva (gondolom kifogytak) és nem is állt körülötte semmi hülyegyerek (azok épp Xboxoztak).

    VálaszTörlés