DUNGELOT

Mi mindent terveztem erre a hétvégére... Pff.... :)
Dead Space 2 újra, Breath of Fire emuzás, Ghost in the Shell, stb...

Erre ahogy az lenni szokott olyan estéken, amit nem otthon töltök, előkerült az iPad és azon a már korábban letöltött, de félrerakott játék.

DIÓHÉJ ON
Ez alkalommal a Dungelot, ami egy Desktop Dungeons féle, önmagát casual roguelike-ként hirdető játék. Adott egy négyzetrácsos pálya (szint), amin böködéssel lehet megfordítani a fedőlapokat. Ezek alatt pedig vagy ellenfelek vagy segítők, kincsek, varázslatok, egyebek vannak (vagy semmi). Az ellenfelekkel nem muszáj harcolni, de amíg élnek, addig a körülöttük lévő négyzeteket nem lehet megnézni. A cél megtalálni a kulcsot a következő szinthez (bizonyos idő után mindig egy-egy szörnynél van) és taktikusan játszva egyre erősebbé válni ahhoz, hogy minél mélyebbre jusson a játékos.
Összehasonlítva a 100 Rogues-szal annyival jobb a helyzet, hogy ebben a játékban az elhalálozás helyére újra eljutva hatalmas HP és pénz bónuszt kap a játékos és ezzel együtt esélyt arra, hogy tovább juthasson. Mindent segíti az, hogy a játékban a pénz nem vész el, halálozás után a maradék elkölthető karakter fejlesztésekre.
DIÓHÉJ OFF

Eleinte az taszított el az egésztől, hogy az iPad képernyője nagy, nem lehet egy kézzel játszani, csak bizonyos testhelyzetekben. Rögtön arra gondoltam, hogy telefonon kellene folytatni (ami majd ezután történik meg, hisz' csak kifizettem érte valahogy androidon azt kemény 224 Ft-ot.

Olyannyira magához ragaszt, hogy két napom szinte csak ezzel ment el. Rangsorban most valahol tizenhétezereakárhanyadik vagyok a több, mint HETVENEZERBŐL. (Összehasonlítva egy másik mobil kedvenccel, a War of Eclipse-szel, azt csak négyezren.)

Tény, hogy ez nem kétszázezer, meg nem egymillió, de nem is 50$-ba kerül. Ilyen adatok mellett mondja még nekem valaki, hogy az indie meg a mobiljáték felesleges vagy figyelmen kívül hagyható...

VALÓS HALÁL

Először is köszönöm azoknak, akik a Valós halált ajánlották olvasásra.
Személyes élménybeszámoló a spoiler után.






 

SPOILER

FAR CRY 3

=KEDVES CITRA=
SAJNALOM HOGY CSAK UTOLAG KOZLOM VELED DE HAZAUTAZTAM ROOK ISLANDROL MERT MAR NEM BIRTAM TOVABB AZON AZ ELMEBETEG SZIGETEN AHOL MINDENKI AZZAL VAN ELFOGLALVA HOGY KABSZERT KEVERJEN AZ ITALOMBA= AZ ELETBEN MARADT BARATAIM HAZAERTEK A HALOTTAKERT PEDIG BOSSZUT ALLTAM=A DROGBAROVAL FOGLALKOZZATOK INKABB TI DE HA GONDOLOD GYERE UTANAM= P.S. AZT HISZEM ELKAPTAM TOLED VALAMIT=        =JASON BRODY=

22 óra után csak sikerült eljutni arra a pontra, ahonnan nincs tovább: a játék kifújt.
A meg nem nyitott képességek már másodlagosan sem fontosak (még egy picit gyorsabb tárazás, még egy kicsit több életerő, még egy kicsit hosszabb sprintelés, stb.), a történethez kapcsolt küldetések baromi unalmasak (mert nem engedi a játék szabadon megoldani őket, aztán jön még egy kis láma qte. Az igazán jó részek, mint az észrevétlen orgyilkosság vagy település felszabadítás élmény volt, de már teljesen önismétlő ennyi gyakorlás után. Lényegében utóbbi nem más, mint egy grafikailag felturbózott Tenchu: a kavics dobálás helyettesíti a mérgezett rizst, a fejlövés a shurikent, a taposóakna pedig a (khm) taposóaknát. Igazán élveztem eddig, de remélem azt senki sem gondolta komolyan, hogy majd begyűjtöm a térképen jelölt összes kincset, levelet és relikviát.
Az olyan lenne, mintha folyamatosan ugyanazt a dolgot próbálnám újra és újra és újra, ahogy az a játék legfontosabb idézetében is szerepel.

Az viszont biztos, hogy ennyire szép játékkal eddig nem találkoztam. Persze szép volt az Uncharted meg sok minden más is. Na és sosem játszottam olyasmikkel, mint a Crisisok, de amilyen színeket időnként produkált az FC3 - gondolok itt sokszor a vízre - az tiszteletreméltó.

SKILL LIMITER: ON

Sosem tartottam magam a sandbox játékok rajongójának.
A GTA nem kötött le soha. A Vice Cityvel egyszer játszottam egyhuzamban olyan 8 órát, de a küldetések nem tetszettek és soha többé nem vettem elő. A folytatás a fekete gengszter szereplő miatt nem vonzott, a GTAV-re meg már hozzászoktam, hogy ez nem nekem való.

Pedig játszottam más sandboxokkal. A Pókember különböző, de menet közben unalomba fulladó részeivel, a két inFamous-szal, amik azért annyira élvezetesek voltak, hogy a végüket is lássam.
Az Oblivion rém béna volt, a Skyrim már javult, de még mindig nem éri el a Fallout 3-at. (A Skyrim sztoriját nagyon befolyásolni nem lehet, a F3-ban meg már az elején núkolhatja az ember Megatont, stb.)

A Far Cry 2 szintén megvan, de valamit jól elnézhettem benne, mert emlékeim szerint pár óra után nem tudtam rájönni, hogy merre van a következő sztori küldetés és nem is tudtam, hogy ki kivel, merre van és mit akar. Mea culpa.

A harmadik rész viszont visz magával előre.
Kb. hetente egyszer tudok játszani mostanában, de az egy ebéd utántól éjfélig tartó Far Cry 3 menet. Egyszerűen imádom a települések felszabadításával járó izgalmakat. Megtalálni a legjobb behatolási pontokat, elcsalogatni pár őrt, rájuk szabadítani a vadállatokat. Az első ilyen esetem nem is a tutorial által szájbarágott módszerrel történt (lődd meg a ketrec ajtaját és elszabadul a tigris), hanem egy fogva tartott állattól mentes helyen. A közelben morgott egy tigris és néhány jól irányzott kaviccsal felkeltve az érdeklődését betereltem az ellenséges bázisra. Valamelyik idétlen katona véletlenül szétlőtt egy tartályt is, a káoszban pedig hátulról, hangtompítossal leszedegettem a maradék zsoldost.

Így szerettem volna érezni magam egy új Tenchu játékban is végre. Amikor már nem a falhoz lapulva kell lopakodni, csigalassúsággal, hanem fizikailag kihasználva a teljes terepet.
Sőt, bárcsak tudna olyan vadászat élményt nyújtani az Assassin"s Creed, mint ez a játék.

Még pókerezni is jó ebben a játékban...

Messze van még a játék vége (valahol 13-4 óránál tarthatok) és biztos lesznek negatív tapasztalatok, mint a sztori küldetések linearitása vagy a skill rendszer.
Bár utóbbinál még nem tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Adott egy rakat jó kis képesség, amelyek szintlépésenként (minden szint 1000xp) egyenként nyithatók meg. Azonban egy idő után nem vehető új képesség addig, amíg a fő sztorivonalon nem halad előre az ember.
Olyan szempontból jó, hogy vissza-visszarángat a fő csapásra (nem úgy, mint a többi sandbox, melyekben a mellékküldetések kiélvezése után már nem vonz a történet teljesítése) és megmarad az a fajta újdonságérzet a játék végéig, amit az új képességek hasznosítása nyújt.

Tipikusan jó példa erre a jrpg-k eleje, amikor még rendszeresen, ütemesen jönnek egymás után a speckó képességek, mint pld. a különböző limit break technikák az FFVII-ben. Az ember alig várja, hogy bejöjjön egy újabb és újabb. Aztán ahogy az ezek közti idő egyre inkább megnyúlik, s mindemellett a világtérkép megnyílásával a a lehetőségek száma megnő, a játék kénytelen más tartalmi ponttal fenntartani az érdeklődést. (új városok, minijátékok, titkos karakterek, varázslatok megszerzése, stb.)
Ha nincs ilyen egyéb tennivaló, akkor könnyű ráunni az egészre.
(Valahol taán ez (megszakad a fejlődés a 30.(?) szinten, a harc maga meg nem egy nagy élmény) okozta azt is, hogy még az oly szeretett Fallout3-nak sem jutottam el a végéig.) 

Ezért sem tudom, hogy támadjam vagy védjem ezt a skill limitert a Far Cry 3-ban.

De bántani semmiképp sem fogom.
Már most több intenzív játékórát nyújtott számomra, mint a szokásos 3rd person akció címek és a francia/kanadai poénok is nagyon jól állnak neki.:)

HIBERNÁCIÓ

Volt már szó korábban transzhumán sci-firől és arról, hogy digitalizálható-e a tudat, s ha igen, az elfogadható-e valós tudatként.
Elfogadható a nézet, hogy az ember több, mint adat és feltételrendszer, de jó kérdés, hogy mi van a lélekkel.
A Valós halál olvasása közben merült fel a kérdés (vagyis teszi fel maga az író), hogy a (könyvben szereplő, jövőbeli) keresztények ágálnak ugyan a tudattárolás és letöltés ellen, s azt mondják, hogy az ember meghal, amikor meghal.
De mi van a hibernációval?

Ha sikerülne megoldani és az ember lefagyasztható, kiolvasztható lenne, tehát biológiailag maradna az az élőlény, ami mindig is volt, akkor mi történne a lélekkel az "alvás" során?
A lélek "lefagy" a testtel együtt? Be tudna számolni testen kívüli élményekről a hibernációból felébresztett személy, mintha csak mesterséges kómában lett volna egy műtőasztalon?

CHERRY BOMB

Még nincs egy hónapja, hogy szinte megszállottjává váltam Joan Jett zenéjének.

Korábban is hallottam már egy-két számát, de a klipek teljesen kimaradtak. Aztán a youtube-on bóklászva belebotlottam az I Hate Myself for Loving You-ba, s onnan jött a lavina a Crimson and Cloverrel, Do You Wanna Touch Me-vel, stb-vel.

Aztán csak fogtam a fejemet... Hogy lehet, hogy évekig éltem MTV-n kölyökként, mégis sikerült valahogy elkerülnünk egymást..?

Már első pillanatra lejött a nőről, hogy minimum biszex, de utánaolvasva roppant szimpatikus, ahogyan a témát kezelte az évek során az interjúkban, munkájában: mindig vigyázva arra, hogy sose ezzel azonosítsák a zene helyett, ami bármi másnál fontosabb az életében.
Ez egy rocker nő (gyakorlatilag a rock istennője) akinek a magánéletében szerepeltek férfiak és nők is. Egy-egy számából lehet erre következtetni, de nincs az ember arcába tolva.

Az ellenpélda jól ismert. Amikor valaki a homoszexualitás reklámozásához használja az adott csatornát. Legyen az zene vagy éppen az Andrássy út Budapesten.

A Star Wars Old Republicba beépülő "meleg bolygó" most már végérvényesen szivárvány harcos fejlesztővé teszi a Bioware-t.
Én csak remélem, hogy megtanulnak egyszer Joan Jetthez hasonlóan bánni a témával, nem úgy, mint mondjuk azt a Mass Effect 2-ben tették: mert abban folyamatosan attól kellett rettegni, hogy ha kb. háromnál többször nem paraszt a játékos a küldetésközi beszélgetésekben valakivel, akkor az rögtön rágyógyul az emberre, nemtől függetlenül. Még a jó öreg, Garrus is, aki bajtárs volt az első részben.
Ugyanez történt a Fable 3-ban is. Az ember beáll lantozni a város főterének közepére és még az utolsó szál férfi is képes ráhangolódni a meleg házasságra pár perc után.

Ezeknek a játékoknak inkább a sci-fi és fantasy témában, illetve játékmechanikában, területi szabadságban kellene virítani valami komolyabbat és nem beállni a béna randi-szimulátorok sorának végére.

BD

Ismét bővül a gyűjteményem három filmmel.

Wong Kar Wai bukott angyalkái, vagyis a Fallen Angels már régóta hiányzott a Chungking Express mellől. Dvd-n ugyan már megvolt, annak kiadásához képest sokat késett a HD verzió. Mostanra viszont már az ára is lecsökkent annyira, hogy kihagyhatatlan legyen, vagy még inkább arra sikerüljön felhasználni az árkülönbözetet, hogy a Happy Togetherrel kiegészülő BD kombót vegyem meg. A Happy Together olyan szempontból érdekes és furcsa, hogy ezt a filmjét még nem láttam a rendezőnek, illetve ez az a filmje, ami ehh.... meleg szerelemről (is?) szól. Ki tudja, talán ez lesz a legőszintébb alkotása...:) Annyit azért tudok a róla, hogy a Wong által leginkább használt színész (Tony Leung) számára sem volt elárulva az, hogy meleg jeleneteket kell forgatnia, amíg ki nem utaztak a munka helyszínére, Argentínába. Majd max kikapcsolom, ha nagyon elkapatják magukat..:) Elvileg létezik magyar verzió is a filmből Édes2kettes címen (minek a címbe a szám..?), de fellelhetetlen és nyilván nem HD.

Automatikus viszolygásom ellenére láttam már jól megcsinált (tehát heteroként is simán fogyasztható, de mégis) meleg témájú filmet, a Titokzatos Bőrt (Mysterious Skin). Igazán nyers film, de a homokozósdi inkább csak tulajdonság benne, nem akarnak rábeszélni senkit a kipróbálására. Annyira ütött, amikor láttam, hogy rákerestem a rendezőjére és kipróbálom más műveit is, kezdetnek a KABOOM címűt. (update: Belenéztem, ez is buzis, de vicces és brutál képi világa van) Blu-rayen nem létezik, mindössze a neten találhatóü belőle valami tévés hd-rip, azt hiszem. Kifejezetten ajánlott megnézni.

A harmadik gyűjteménybe lépő pedig a tavaly oly nagyon várt DREDD, amit már megnéztem előre. A film képregényrajongóknak hibátlan, várhatóan kult alkotássá előlépő, budget akció orgia. Másoknak talán valami unalmas hülyeség. Jó látni, ahogy egymást biztatják az emberek a vásárlásra, csak azért, hogy legalább a lemezes eladások segítségével nullszaldóssá váljon. Rajtam nem múlt, betettem a kosárba a BD-t, amin rajta van a 3D-s, 2D-s verzió és az iTunes változat letöltőkódja. Amit azonban nem értek, hogy miért van rommá akciózva és olcsóvá (19.99$) téve. Dobtam volna még rá 5 dolcsit, ha kell.

A gyűjtemény biztos belépője még a január végi megjelenésű Seven Psychopats (A hét pszichopata és a si-cu), amit már kétszer is megnéztem moziban. Ennél a filmnél kellett rádöbbennem újra arra, hogy a blu-ray hiába kezdett végre előtérbe kerülni, még nagyon gyerekcipőben ár. Itthon legalábbis arra van esélye az embernek, hogy a boltok polcairól levegyen egy-egy filmet. De ha felmegy a netre és rákeres valamire, amit meg szeretne venni, vagy esetleg már meg is vett külföldről, akkor aligha talál magyar nyelvű (legyen szó csak feliratról, akár) változatot. A távolság íze, Erőszaki vagy mondjuk az A Bolondok aranya olyan, hogy DVD van BD nincs. Egyelőre olyan oldalt sem sikerült találnom, ami felhívná a figyelmet arra, hogy melyik európai kiadvány volt hajlandó legalább magyar feliratot tenni a lemezekre. Emiatt marad a külföldi rendelés és elmarad a csaladi blu-rayezés.