2013. január 10., csütörtök

BD

Ismét bővül a gyűjteményem három filmmel.

Wong Kar Wai bukott angyalkái, vagyis a Fallen Angels már régóta hiányzott a Chungking Express mellől. Dvd-n ugyan már megvolt, annak kiadásához képest sokat késett a HD verzió. Mostanra viszont már az ára is lecsökkent annyira, hogy kihagyhatatlan legyen, vagy még inkább arra sikerüljön felhasználni az árkülönbözetet, hogy a Happy Togetherrel kiegészülő BD kombót vegyem meg. A Happy Together olyan szempontból érdekes és furcsa, hogy ezt a filmjét még nem láttam a rendezőnek, illetve ez az a filmje, ami ehh.... meleg szerelemről (is?) szól. Ki tudja, talán ez lesz a legőszintébb alkotása...:) Annyit azért tudok a róla, hogy a Wong által leginkább használt színész (Tony Leung) számára sem volt elárulva az, hogy meleg jeleneteket kell forgatnia, amíg ki nem utaztak a munka helyszínére, Argentínába. Majd max kikapcsolom, ha nagyon elkapatják magukat..:) Elvileg létezik magyar verzió is a filmből Édes2kettes címen (minek a címbe a szám..?), de fellelhetetlen és nyilván nem HD.

Automatikus viszolygásom ellenére láttam már jól megcsinált (tehát heteroként is simán fogyasztható, de mégis) meleg témájú filmet, a Titokzatos Bőrt (Mysterious Skin). Igazán nyers film, de a homokozósdi inkább csak tulajdonság benne, nem akarnak rábeszélni senkit a kipróbálására. Annyira ütött, amikor láttam, hogy rákerestem a rendezőjére és kipróbálom más műveit is, kezdetnek a KABOOM címűt. (update: Belenéztem, ez is buzis, de vicces és brutál képi világa van) Blu-rayen nem létezik, mindössze a neten találhatóü belőle valami tévés hd-rip, azt hiszem. Kifejezetten ajánlott megnézni.


A harmadik gyűjteménybe lépő pedig a tavaly oly nagyon várt DREDD, amit már megnéztem előre. A film képregényrajongóknak hibátlan, várhatóan kult alkotássá előlépő, budget akció orgia. Másoknak talán valami unalmas hülyeség. Jó látni, ahogy egymást biztatják az emberek a vásárlásra, csak azért, hogy legalább a lemezes eladások segítségével nullszaldóssá váljon. Rajtam nem múlt, betettem a kosárba a BD-t, amin rajta van a 3D-s, 2D-s verzió és az iTunes változat letöltőkódja. Amit azonban nem értek, hogy miért van rommá akciózva és olcsóvá (19.99$) téve. Dobtam volna még rá 5 dolcsit, ha kell.

A gyűjtemény biztos belépője még a január végi megjelenésű Seven Psychopats (A hét pszichopata és a si-cu), amit már kétszer is megnéztem moziban. Ennél a filmnél kellett rádöbbennem újra arra, hogy a blu-ray hiába kezdett végre előtérbe kerülni, még nagyon gyerekcipőben ár. Itthon legalábbis arra van esélye az embernek, hogy a boltok polcairól levegyen egy-egy filmet. De ha felmegy a netre és rákeres valamire, amit meg szeretne venni, vagy esetleg már meg is vett külföldről, akkor aligha talál magyar nyelvű (legyen szó csak feliratról, akár) változatot. A távolság íze, Erőszaki vagy mondjuk az A Bolondok aranya olyan, hogy DVD van BD nincs. Egyelőre olyan oldalt sem sikerült találnom, ami felhívná a figyelmet arra, hogy melyik európai kiadvány volt hajlandó legalább magyar feliratot tenni a lemezekre. Emiatt marad a külföldi rendelés és elmarad a csaladi blu-rayezés.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése