2013. február 18., hétfő

VALÓS HALÁL

Először is köszönöm azoknak, akik a Valós halált ajánlották olvasásra.
Személyes élménybeszámoló a spoiler után.






 

SPOILER








Kezdjük azzal, hogy végtelen módon élveztem a regényt annak témája és hangvétele miatt. Rengeteg kérdésem (melyekkel kapcsolatban nem feltétlenül baj, hogy nyitva vannak) maradt persze a végére, ezek közül következik pár.


Takeshi Kovacs igazán kellemes karakter. De Nem túl korán lesz az?
Kovacs nem a Case (Neuromancer) fajta antiszociális drogaddikt vagy egyéb elmebeteg, pedig talán az lett volna a cél. Vagyis az, hogy a könyv elején még brutális, csak önmagával törődő, bűnözőnek állt személyiséget elhitesse az író az olvasóval, hogy a végére annál megkapóbb legyen a befejezés.
De mégsem így alakult.
Kevés volt Kovacs negatívumainak bemutatása, s mondhatni a korai újraburkolás után szinte azonnal rém szimpatikus figurává válik közvetlen kommunikációjával az őt körülvevő, természetfeletti módon gazdag és idegennek ható "matuk" közt.
Vagyis a történet végére tényleg nem érezni, hogy emberibbé válna a főszereplő, sőt itt-ott sokkal inkább, váratlan módon emberi volt ahhoz képest, amit az ember egy Küldöttel kapcsolatban felételezne. (gondolok itt arra, ahogy a Louis nevű prostival történtek mennyire mélyen érintik vagy akár arra, hogy lemond az Ortegával folytatott kapcsolatról).
Persze mondhatjuk, hogy a másik "vonalat" kell figyelni, amin a szegénylegény csak azért is elintézi a gazdag földesurat,
Szóval ez a dolog egész furcsa volt, de ennek ellenére Kovács olyan antihős, akivel egy antihős rajongó azonnal azonosulni tud. Jó példa erre az, ahogy szívbaj nélkül küldi valós halálba azokat a bűnözőket, akikre amúgy "csak" párszáz év tároló várna.

Ez a könyv második olyan pontja, amivel kapcsolatban szívesen olvastam volna még. Mi a büntetés abban, hogy valakit tárolóba raknak 20, 30 vagy 150 évre?
Gyakorlatilag szubjektív időben már a következő pillanatban újra életre kel. Tény, hogy egy normális ember számára hatalmas büntetés egy rövidebb idejű tárolás. Nem látja a gyerekeit felnőni, újraburkolás után újra el kell fogadja a család. (Lásd: fekete családhoz fehér testben visszatérő apa vagy ahogy Irene Eliott úgy érzi, megcsalták egymást férjével, mert magas szőke helyett törékeny ázsaia testben érkezett haza és így estek egymásnak azonnal)
De mi a helyzet egy már visszaeső bűnözővel, mondjuk egy drogdílerrel? Eltelik 20 év és a banda (ha még létezik) talán simán visszafogadja. Vagy az ilyen söpredék marad a tárolóban, ha elkobozták a vagyonát? Végtére is egyszerűbb és olcsóbb egy új tagot felvenni az utcáról, mint újraburkoltatni egy régit, aki egyszer már kudarcot vallott.
De mégis miért változna meg a bűnöző a tárolóban? Utólag, amikor mázlija van és szabadon engedése mellett még test is vár rá, miért változna meg? Neki nem telt el idő. Persze ha kiosztanak neki egy gyenge szintetikus testet, már az büntetés vagy esetleg lehúzhatna valamennyit virtuális javítóban is, de ennek ellent mond Kovacs esete. (Persze lehet, hogy ez különleges eset, mégiscsak Küldött volt, sokat nem segít rajta a pszichiáter...) 

Valójában ez a kérdés inkább pozitív hozománya a regénynek, mert anélkül foglalkoztatja utólag az olvasót, hogy hibaként róná fel a megmagyarázatlanságát.

Ilyenből pedig számos merül még fel a végigolvasás során.
Hogyan bírkózik meg az ember a nemcserével? Ugyanúgy adoptálódik-e hozzá, mint ahogy a külsőhöz (ezt a virtuális térben megjelenő önkép testhez igazodásával magyarázza az író a Fércember/Kadmin vallatásakor) vagy éppenséggel megmarad érdeklődésének tárgya az, ami korábban is volt. Mit mondana erre Reileen Kawahara, aki Marco testét is használja vagy mit mondana maga Kadmin, aki önmagát duplán burkolva férfi és nő párost alkot önmagával?

Hogyan alakul át az emberi lény önképe a megszülető, felnövő és meghaló emberi lét utáni létben? Mert mi Bancroft? Mennyire viseli meg saját nem valós halála? Trepp sok szempontból hasonlít, de láthatóan félvállról veszi a problémát és szerencsétlen tévedésként tekint csak arra, ha egyszer-egyszer fűbe harap.

A Valós halált azonban nem csak ezek a kérdések teszik élvezetessé, hanem az is, ahogy a különböző elemeket egymásba szövi az író. Nagyon szép váza van az egésznek, millió ponton kapcsolódnak egymásba az elemek, ami sokat számít a hihetőségnél. Egy gyors filmes példát említve, a legutóbbi Mission Impossible-ben van egy rendkívül látványos üldözési jelenet, homokviharban, futva és autókkal. A főszereplőnek azonban pont egy cabrio jut és esélye sem lenne, ha nem lenne nála egy védőszemüveg. Az a védőszemüveg, amit egy jóval korábbi jelenetben volt "kénytelen" magához venni, amikor a csupa üveg felhőkarcolót mássza meg. Ott még csak egyszerű kiegészítő, amit megvillanatanak, később létfontosságú eszköz.
A Valós halál tele van ezekkel a bevillantott majd visszatérő elemekkel. Amikor Kovács először eljut a nyomozás során az arénába és ott szó van alázóharcról, megmutatják a két harci klónt, az nem más, mint a jóval későbbi jelenetek előkészítése. Kovacs fog részt venni az alázóharcban és még később a parlagon hagyott Khumalo vegyideggel szerelt ázsiai testet is ő kaparintja meg. Ezek csak kiragadott példák, de a könyv nagyon szépen végig van szőve hasonlókkal.
Ezért is furcsa az, ha egy-egy ilyen előkészítés végül nem nyílik ki teljesen. Egy ilyen példám van csak, ami pont az említett szuperharcos testre vonatkozik: nem kap igazi, felsőbbrendűségét prezentáló harci jelenetet.


Két dolog még, amiről azt hittem, hogy meg fog történni, de nem történt meg:
- Kovács összejön Treppel, ha másképp nem hát valami munkapartnerség kialakul,
- A könyv végén Saraht újraburkolják egy Miriam Bancroft klónban, akár ellensúlyozandó Kovacs gesztusát, ami miatt nem kerül Miriam bíróság elé.

A regény összességében friss és felejthetetlen. Haladok is tovább a folytatással. Illetve súlyos kétségekkel várom a filmadaptációt.

12 megjegyzés:

  1. "De mégis miért változna meg a bűnöző a tárolóban?"

    Miért változna meg egy bűnöző akár a börtönben, még ha ebben az esetben telik is az idő? Nincs igazi átnevelő hatása az elzárásnak, legalábbis az esetek nagyobbik részében. Az igazi célja a 'büntetésnek', hogy nyugtassa a közösséget, ne engedje csökkenni a biztonságérzetet.

    Nagyobb a gond az újraburkolással. Szerintem az ember annyira 'hozzá van nőve a testéhez', hogy igazán durva traumaként jelentkezhet, ha hirtelen egy másik testben találja magát. Talán hosszabb terápia után lehetne csak visszaengedni valakit a társadalomba... Még hajlok arra is, hogy a tudat nem is választható el teljesen a testtől, talán kivétel, ha valakit egészen kis kora óta erre kondicionálnak.

    VálaszTörlés
  2. Erről volt szó benne érintőlegesen. Nem mindenkinek megy olyan könnyen, mint neki és ő is szívott vele.
    Szerintem amúgy "elválasztható". Olvastam olyan kísérletekről, amikor átverik a tudatot. Majd rákeresek, de arról van szó, hogy rákötnek egy kamerát egy báb fejére meg egy szemüveget, amin látja a képet a kísérleti alanyra.
    Aztán elkezdeik vévigsimítani a báb kezét valamivel, amit fps-ben lát, közben pedig valaki végigsimítja az övét. Egy idő után pedig már reagál dolgokra, mondjuk amikor a báb felé közelítenek késsel, stb.
    Volt kézfogásos teszt két ember, kamerával a fejükön, mindegyik a másik szemszögéből lát. Olyan is, amikor férfit és nőt cseréltek, ami a nők számára volt kiakasztó.
    Valahol elmentettem ezeket, talán valami svéd csapat kutatta.

    Amire ki akartam lyukadni vele, hogy szerintem tudna adoptálódni az új testhez a tudat. Nyilván egy hasonló emberihez könnyen, egy robotzsaru 2-es testhez meg annyira nehezen, hogy talán bele is őrülne rögtön.
    Feltéve, hogy ott van a örökre bezártság képzete.
    Teljesen más lehet az, amikor csak játék szinten, be-bepillanthat, kipróbálgathat valamit, mondjuk repülést madár módra. Jó kérdés, hogy deformálódna az agy és mondjuk a próba után újra kellene tanulnia a kéz használatát az embernek. :D

    VálaszTörlés
  3. Oké, most már biztos, hogy a közeljövőben újra elolvasom. :D (De lehet, hogy inkább most már eredeti nyelven, ha már egyszer megtanultam...)

    Mondjuk az érzékszerveket tényleg be lehet csapni. De vajon hol helyezkedik el a "tudat" a testben, és ha le is másolható, az nem biztos hogy elég ahhoz, hogy az eredeti tesből ki is törlődjön, lehet, hogy az agy fizikai felépítése is (mert nincs két teljesen egyforma agy) beleszámít a személyiségbe. Vagy lehet, hogy újraburkolás után egy más termlszetű ember leszek, csak a saját emlékeimmel?

    VálaszTörlés
  4. Szerintem a tudat nem helyezkedik el a testben. Mármint fizikailag semmiképp, mert nem fizikai. Ellenben úgy "elhelyezkedik", hogy a test formálja a tudatot. Gondolok itt arra, hogy a test, de a fizikai és szellemi tapasztalatok is formálják azt, mint egy öntőforma. Bár jobb is lesz talán tudat helyett önképnek nevezni.
    Az önkép pedig szerintem mindig kiegészül valami ideállal.
    Egy kövér embernek sem az az önképe, hogy kövér, ha volt valaha sportosabb.
    Egy idős ember nem magát látja a képen, amin ráncos, de azután már igen, hogyphotoshoppolták.
    Ez valamiféle reakció, talán a gyógyuláshoz vagy örökítéshez kell, hogy az ember a jó állapotára emlékezzen.

    Szerintem az, ha átrakják az embert egy másik testbe lehet pozitív és negatív élmény is, attól függően mennyire messze van az adott személy eszményképétől.

    De ki tudja, nem lehet tesztelni. :) MÉg.

    VálaszTörlés
  5. "Szerintem a tudat nem helyezkedik el a testben."

    Hmmm. Akkor hogy kell elképzelni? (Szigorúan véleményem szerint: az agyban van, sejtekben tárolódik, információként, és szoftverként (az os a dns), úgy gondolom, hogy egyfajta biológiai robotok vagyunk) (nem túl romantikus :D)

    VálaszTörlés
  6. Persze, az agyban, de az nem tudat.
    A tudat inkább csak az összessége lehet az egésznek, egy eredmény.
    Mint ahogy egy program összetevői is a memóriarészekben vannak, adatok itt, leírt viselkedésnormák ott, határértékek, triggerek, stb-k amott, felülíró szabályok jobbra, spontenaitás, lázongás balra, receptorok feldolgozó egységei körben.
    Ezek vannak ott, melyek működése során az eredmény a tudatnak gondolt valami.
    Szerintem csak önamgát itt-ott újraírni képes, rém bonyolultnak tűnő feltétel és reakciórendszer az egész.

    De én nem értek a biológiához, ez csak analógia.

    VálaszTörlés
  7. Az még érdekes szerintem, hogy a tudat mennyire nem alapkiszerelése az embernek.
    Meg kell tanulnia gondolkodni, telepítenie kell a beszéd-szoftvert, stb-t.
    Nyilván ez azért is jó, mert update-elhető az ember.
    A felnőtt, intelligens társadalom új, jobb dolgokra taníthatja a gyereket. (na persze nem ez történik)
    Nyilván az alap szoftver mellett, ami a sejtekből jön vagy amit a test miatt magába szív a tudat (mint mondjuk egy törpénél az önütálatot, de ahogy azt is felülírhatja az ember).

    Ezért, visszakanyarodva a Valós Halálhoz, szerintem az újraburkolás megint csak felnőtt testbe mehet, ami már tudja használni a képességeit, mint a járást, edzett a memóriája, tud beszélni, stb.
    Persze elképzelhető az is, hogy nem csak az emlékek vannak tárolva, hanem minden. Azok a sejtkapcsolatok is, amik minden egyebet leírtak az első, eredeti test agyában.

    De mi van az új testben szerzett élményekkel? Rögtön a tudattokba íródnak a dolgok?
    Előbújt néha Takeshiből is Ryker egy-egy mozdulata, reagált Ortega szagára, stb.
    Mi van, miután Ryker visszakapja a testét?
    Nem kellene a testnek is emlékezni (agy csak van benne) azokra a dolgokra, amit Kovács tett?

    Mondjuk nincs túlbonyolítva a tudattok leírás, ami talán nem is baj. Már most félek, hogy túlgondolkodom az egészet. :)

    VálaszTörlés
  8. "Mondjuk nincs túlbonyolítva a tudattok leírás, ami talán nem is baj. Már most félek, hogy túlgondolkodom az egészet. :)"

    Nem gondolod túlságosan túl, teljesen rendben van, hogy foglalkoztat a kérdés, de szerintem ez a része a könyvnek fantasy.

    Ha a fizikailag létező (mert a memória, ahol a szoftver tárolódik is egy megfogható valami, gondolj a dns-re) program eredménye a tudat, akkor nem vonható ki a testből. Legfeljebb lemásolható. (valahogy kiolvasható)

    "Nem kellene a testnek is emlékezni (agy csak van benne) azokra a dolgokra, amit Kovács tett?"

    De, ezt mondom :) (egyébként az író nagyon hihetően írja le a dolgot, az egyetlen, amit el kell fogadni, az a tok, szóval érezni, hogy rendesen átgondolta)

    VálaszTörlés
  9. Múltkor belenéztem ebbe a könyvbe, majd valamikor ezt is sorra kerítem. :)

    VálaszTörlés
  10. A masolas eddig is vilagos volt.
    Gyakorlatilag az elso utan, azutan, hogy a tudat szoftver, mar mindegy is.
    Nem veletlenul tiltjak a dupla burkolast a konyvben.
    De jo lett volna olvasni valamit arrol, hogy mikor es miert dontottek ugy, hogy minden ujszulott kap egyet.

    VálaszTörlés
  11. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!
    Ezt hogy a francba felejthettem el!
    Volt már "Valós halál" Morgan előtt is!!!

    Még tinédzser éveim végén láttam vhs-en kölcsönözve ezt a filmet:
    Memory Run 1995
    http://www.traileraddict.com/trailer/memory-run/trailer
    Baromi rossz, a trailer maga ezerszer jobb és benne van szinte minden a filmből, kivéve a végén a slusszpoént.

    Talán nem gáz, ha elSPOILERezem:







    Gyakorlatilag átteszik egy férfi tudatát egy nő testébe egy kísérlet során, aztán próbál szabadulni a fogságból.
    Közben van 1000 unalmas jelenet ugyanzon az utcasarkon.
    A kísérlet célja a halhatatlanság, az öreg milliárdos tudatát mindig újabb és újabb testbe pakolni át.

    A slusszpoén annak, aki nem nézné meg





    SZUPERSPOILER!!!!!!!!!!














    A főszereplő tudatát annak a nőnek a testébe rakják át, akivel elfogása előtt szexelt. A film végére kiderül, hogy teherbe is esett, így gyakorlatilag önmagától.
    Ja és a végén döntéskényszer is van: a milliárdosnál is sikerül a tudat átültetés, viszont pont a főhős fiatal férfi (eredeti) testébe.
    Gyakorlatliag a főszereplő önmagát lövi le és után kénytelen nőként élni és világra hozni saját gyerekét. Komolyabb költségvetéssel és egy jobb forgatókönyvvel/rendezővel baromi nagy film lehetett volna.

    VálaszTörlés
  12. Pár éve a Sugár könyvesboltjában(?) ki volt rakva a dvd és meg is vettem...:D

    VálaszTörlés