2013. június 15., szombat

E.T.hree

Éééés ez is megvolt! Számomra sokkal kisebb füsttel, mint korábban, lévén a lényeget mindhárom konzolgyártó ellőtte már. A Wii U már rég kint van, a másik két gépet pedig megmutatták az expo előtt.

Ami felkeltette a figyelmemet:

A sokat tárgyalt drm témában megszólalt a korlátozást támogató oldalon CliffyB is, aztán gyorsan elküldte az anyjába a fél internet. Személy szerint teljesen egyetértek a Destructoid cikkével. Nem kellene automatikusan elfogadni, hogy az AAA játékokat készítők hősök, akik minket mentenek meg, mi meg őket. Vannak játékok, amiknek bukniuk kell, illetve amíg nem tudnak a gyártási költségeken csökkenteni, addig ne gondolkodjanak űrhajó építésben.

A játékvideók alapján első körben a 3rd party-k nyertek, a Metal Gear 5, Watchdogs, Destiny, Battlefield4 azok a játékok, amiket ki kell próbálnom, meglepetés befutó lehet még a Division. Még a végén újra multizásra adom majd a fejemet, feltéve persze, hogy lesz egy maréknyi valós ismerős, ugyanazon a platformon.

A DRM-et elutasító PS4 és most már EA mellett úgy néz ki, hogy nem kell tovább agyalmom a PC only generáción és benevezhetek a Sony gépére. A kötelező remote play híre és az egy PS aplus 3 gépet etet állapot pedig megadta a végső lökést a VITA vásárláshoz. Tegnap óta itt figyel, ajándék Sine Mora, Gravity Rush, Uncharted, Rayman Origins csomaggal. Nem pont ezeket akartam megszerezni rá, de nem panaszkodom. Elsősorban flipperezéshez és jrpg-khez használtam a PSP-t is, most sem lesz ez másképp. A Dragon's Crown mellet az Ys: Memories of Celceta-t szemeltem ki vásárlásra a japán tesztek alapján, de talán megvárom a szeptember végi lokalizációt. Tipikus, amnéziás srác lenyomja az elcserélt ikertestvérét sztori, de van benne felfedezni való terület, érintőképernyős kirakós, aktív harc és mindezek előtt igazi zene.

Az E3 alatt kaptam meg az emailt, amiben arról tájékoztattak, hogy az OUYA-m a logisztikai központban van, tegnap pedig postázták is. Remek, csak ne kelljen duplán kifizetni a vámosoknál.:)

 

7 megjegyzés:

  1. Mindenütt azt olvasom, hogy meggyőző volt az E3. Oké, azzal egyet értek, hogy csak a játékról szólt, bemutatták a PS4-et, tulajdonképpen évek óta a legjobb E3 volt. De engem őszintén semmi nem érdekelt. Alapból ilyen Killzone, Battlefield, Destiny, Infamous címek nulla érdeklődést keltenek bennem. Mindkét cég exkluzívai pontosan olyanok, mint ez az egész generáció, már ami megmaradt belőlük, legtöbb cím multiplatformba ment át. Film, co-op, online, script, QTE.
    Killer Instinct amilyen egyedi volt anno, a mostani gameplay alapján egy butított SF-t láttam. 90-es években gyerekként baromi jó volt, mostanra teljesen hidegen hagy a műfaj, még a nosztalgia sem indított be.
    FFXV mocskosul nem érdekel a FFXIII és a square utóbbi évek teljesítménye után. KH3 szintén.
    Nintendo ezzel a direct-el azt már simán elérte, hogy levegőnek nézzem a WiiU-t. 3rd party teljes hiánya, mi maradt? Zelda, Mario, Donkey Kong(ami már szerintem az N fanokat sem indítja be annyira), Kirby. Talán jön az életciklusa alatt egy komolyabb Metroid játék.

    Ellenben bazi jó címek jönnek még jelen generációra. GTA5, Rayman Legends, Tales of Xillia, Dark Souls 2 és remélem pár ígéretes HD remake is. Valamint a Watchdogs is elkezdett az E3 után érdekelni. A következő úgy egy év játékos szempontból mindenképpen a legerősebb lesz számomra. Hogy aztán mi lesz, azt nem tudom. Backlog, Wii vétel, aztán van egy olyan perverz gondolatom, hogy veszek egy 3DS-t. Még ezt a gépet tartom színtiszta hardcore-nak a korábbi DS címekkel egyetemben. De ez az egész nextgen egyáltalán nem hozott lázba. Kötelezőnek meg nem tartom a vételüket, azért mert ez a hobbim. Bőven tudom másra is fordítani az időmet, mintsem egy Tomb Raider-be öljek 10 órákat. Valószínűleg a jóval kevesebb, ám minőségibb arány fog életbe lépni nálam az elkövetkezendő években. Vagy új hobbi, esetleg több film + könyv kombó.

    Vita-ban én őszintén semmit nem látok, vagyis azt mindenképpen, hogy a sony egyfajta PS4 kiegészítőnek szánja.
    De komolyan ez a YS. :) Nem volt már az ilyenekből elég?

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon tetszenek az ys játékok. Előbb-utóbb neki is kezdek valamelyik steamen megjelent résznek. Jó zenék, pörgős harc, kemény bossfight-ok.

    VálaszTörlés
  3. Ugy lett volna igazan jo es izgalmas az E3, ha nem lett volna elotte ps3 es xo bemutato.
    Igy igazabol stresszes volt. Nekem arrol szolt, hogy lesz-e egyaltalan meg konzolom vagy sem.
    A Wii U nem versenyez, majd a ra egyedul erdeklo Xeno megjelenesekor kolcsonkerem vagy veszek egyet. A kameras online drm-et meg elvbol elutasitom.
    Sokan mondjak, hogy az emberek maskepp gondolkodnanak, ha PS4-en is lenne drm. Pontosan, en peldaul nem vennem meg azt sem.

    Ettol fuggetlenul keszen allok a kov. genre, meg akkor is, ha csak grafikaban javul.
    Grafika: egy csomo jateknal nem ereztem semmifele fejlodest, pld. Killer...
    De ahol volt, ott komoly a latvany.

    VálaszTörlés
  4. (a Dragon's Crown mellet kissé freudi) :D

    VálaszTörlés
  5. A PS4 ára barátságos, az Xbone-vásárlás mellett nem találok érvet, Wii U-t meg ráérek akkor venni, ha már a Bayonetta 2 és az X is a boltokban lesz. A legszimpatikusabb a Metal Gear Solid 5 extended trailere volt, első napos vétel lesz belőle. A nextgen-vásárlás abszolút nem sürgős, 3DS-re is annyi játék jelenik meg, hogy így sem tudom tartani velük a lépést.

    És a következő platform, amit venni fogok, az a... dopbergés... Google Nexus 7!

    Volt nálam egy, rövid próbaidőre, de nagyon megszerettem. Leszedtem egy torrentklienst, egy tömörítő programot, egy Total Commandert, egy SCUMMVM emulátort és a Full Throttle-t, amit hibátlanul tudtam futtatni. Ekkor azt mondtam, hogy oké, meggyőztek. Aztán kiderült, hogy USB-s floppy drive-ot, illetve egeret és billentyűzetet is tudok hozzá csatlakoztatni, és rádöbbentem, hogy ez lesz életem legjobb DOSBox-emulátora. Régi játékok + modern felhasználási lehetőségek = hetedik mennyország. Nekem.

    VálaszTörlés
  6. Láttam jó játékokat, de mostanában az egész videojáték iparba belefáradtam. Na nem a játékba, de az elüzletiesedés következményeibe: itt ez a játék, de gyorsan vedd meg, mert nemsokára érkezik a folytatás. Gyorsan multizz, mert pár hónap múlva konganak a szerverek az ürességtől, aztán lelövik őket. Nem akarjuk, hogy a játékos frusztrálva érezze magát, ezért ha rossz gombot nyomsz meg a QTE alatt, akkor is levágod az ellenfelet.
    Persze úgyis veszek egy konzolt, és az valószínűleg a PS4 lesz. Érdekes, hogy éppen azért szavazok rá, mert nem vezeti be azt a sok negatív dolgot, mint az MS. Igazából ezt nem előrelépésnek nevezném, csupán a One mellett örülni kell ennek is. A jelenlegi generációra még érkezik játék bőven (GTA V, Arkham Origins, Dark Souls II), de legkésőbb a Destiny vagy a Witcher 3 megjelenésekor szeretnék egy új konzolt. Egy PC is tervbe van véve. Mostanában üdítő leülni egy kisebb, de merészebb és kreatívabb játék elé. Ezek meg főként számítógépen elérhetők.

    VálaszTörlés
  7. Éreztem már így. De mivel közel egy évet kihagytam játékból és valamiért most elkezdett érdekelni kicsit az online multizás (talán épp azért, mert majd most több személyes ismerősöm is ugyanazt a gépet veszi és tudunk együt játszani), már nagyon várom a megjelenést.
    Elsősorban persze a Destinyt és a The Divisiont akarom kipróbálni multi játékok közül, de az elején ott lesz a BF4 is.
    Egy kis grafikai tuning is jöhet már, a Watchdogs és a Metal Gear 5 kiváló lesz ilyen élvezetekhez is.

    Most meg nyomom a Catherine-t és a Demons Soulst.
    Feltéve, hogy van erőm bármihez is a katlanná forrósodó panelban.

    VálaszTörlés