Igaz a mondás, hogy jobb, ha az ember nem kezd el játékteszteket írni anélkül, hogy legalább végig nem nyomja egyszer a szóban forgó címet. Egy ilyen végtelenített roguelike-nál ez persze esélytelen, de azt hiszem, hogy megtettem, amit lehetett.
A 86. szintig mentem le és innen már tényleg nem tud újat mutatni a Dungelot.
 |
| Dungelot 2 a hegesztőműhelyből |
Gyakorlatilag ugyanez történik a kártyajátékokban is. Az ember megismeri a szabályokat, öszötönös valószínűségszámítással képessé válik annak eldöntésére, hogy melyik szituációban melyik lépés a legkifizetődőbb és onnan vége. Ez a helyzet a Magic the Gatheringgel és a pókerrel is. Csak ezeket befolyásolja az emberi tényező. Az ellenfél rakhat össze érdekes paklit és máris van változatosság vagy próbálhatja kiismerni ellenfeleit.
A Dungelotban viszont nem lehet keverni a lapokat és blöffölni.
Egyszer termő epreskert érzés. Nagyon finom volt, amíg le nem szüreteltem az összes gyümölcsöt, de legközelebb majd "jövő nyáron", a következő résznél találkozunk.
(Mert hát jön a folytatás:)
Hozzáteszem, közel sem bántam meg a megvételét. Ezeknek az olcsó mobilcímeknek meg tudom bocsátani, hogy nem szórakoztatnak örökké, mint mondjuk egy reflexekre (is) építő Pac-Man Deluxe vagy Ski Safari. Baj inkább akkor van, amikor érzem, hogy ha akarnák tehetnék. Gondolok itt az imént említett Pitfall!-ra, mert a Dungelot a lapkafordítgatós, egyszerű rendszere miatt túlságosan is támaszkodik taktika helyett a szerencsére.
Jöhet a folytatás, de több taktikai lehetőséggel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése