2013. március 13., szerda

COOL DOWN

A Rainfall - The Sojourn volt az a kickstarteres játék, aminél nem tudtam eldönteni, hogy mögé álljak-e vagy sem. Még épp csak elkezdtem komolyabban nézegetni a különféle projekteket és nagyon tetszett ez is, elsősorban a zene és a retro grafika. A harcrendszer leírása viszont kb. annyi volt, hogy akció-rpg, egyedi real-time harcokkal, kombózással. Nem mondhatnám, hogy a képek alapján pont erre tippeltem volna és kelemes emlékeim sincsenek nagyon az akció rpg-kkel.

Mindemellett ez egy kevésbé kickfinisher és inkább "szinte" tényleges kickstarter kezdeményezés volt: néhány kép, néhány rajz és inkább jelzőkből, semmint specifikációkból álló ígéretek.

Ezért aztán úgy döntöttem, hogy erre nem áldozok, ha nem szükséges. A Rainfall végül elérte a finanszírozási célt, nélkülem is.

A játék azóta készül, de bemutatható állapotban viszont még nincs. Ellenben e hónapban az egyik update-ben végre valami bíztatót olvashattam a harcrendszerrel kapcsolatos elképzelésekről.

A játék tervezésében arra törekednek, hogy a fluiditás folyamatos legyen, ezért elvetik a manapont használatot és a menükben kotorászást. Valóban, ahogy a játék dizájnere is írja, egy körökre osztott harcrendszernél működik a mana és tárgyhasználat, real-time viszont a játékos egyszerűen bespájzol és spammel, ha teheti. Az pedig nem igazán játék. Ezért is inkább a cool down mellett döntöttek, ami valóban sokkal szimpatikusabb. Érdemes elolvasni az egész bejegyzést a miértekkel / hogyanokkal kapcsolatban.

Nem kell mondanom, hogy teljesen visszahozta a bizalmamat a leírás, de még így is azt hiszem, hogy nagyon, de nagyon messze vannak attól, hogy ez a játék elkészüljön idén. Na és persze jó lenne olvasni valamit a harcon kívüli összetevőkről is. Bár, ha ezt összehozzák jól, akkor már-már mindegy a többi.

Mindemellett pedig bízom benne, hogy a tesztelők is el-elgondolkodnak majd ezeken a dolgokon időnként és nem csak ráhangolódnak, aztán egyszerűen "érzik" a játékokat. :)

3 megjegyzés:

  1. öhh..
    épp a szemem láttára pörögnek a dollárok a kickstarteren a Veronica Mars filmprojektbe.
    Épp elindult és már majdnem meg is van másfél millió a kívánt 2M-ból.
    http://www.kickstarter.com/projects/559914737/the-veronica-mars-movie-project?ref=home_popular

    VálaszTörlés
  2. Áhh... VÖLGARR
    http://www.youtube.com/watch?v=_VF4jq7H4js
    Na ez megjelenhetne most már...

    VálaszTörlés
  3. Ez kemény. Kicsit a Rastan Saga-t juttatja eszembe.

    VálaszTörlés