Bejön. A Might & Magic X - Legacy királyság.
Elfelejtettem, eszembe jutott, nekimentem.
Amitől féltem, azzal nincs is baj, tehát a formáció hiánya nem hat ki negatívan a játékra, mert lehet a gyengébb karaktereket védeni más karakterekkel és a "harc közben nem lehet mozogni" dolog sem probléma, mert lehet, kivéve akkor, ha már egymás mellett áll a csapat az ellenféllel.
Még csak egy fejezeten vagyok túl (asszem 9-10. szintűek a karakterek), de egész taktikus a játék és tetszenek a kasztok is.
Lényegében meg lehet állítgatni fagyasztással az ellenfeleket távol és szétnyilazni őket, szálvarázzsal hátra lehet lökni őket, az ork vadász meg magához tudja rántani őket lándzsával. Van itt minden.
Kérdés persze, hogy egy és két kategóriával később lesz-e új, alkalmazható taktika az új képességeknek és varázslatoknak hála.
Ami keserű szájízt hagy, az felfoghatatlan maszlag háttértörténet valami sárkányistenekkel meg angyalokkal. Szerencsére a játék elég jó ahhoz, hogy eszembe se jusson a háttérsztorival foglalkozni. Ja meg ráfért volna még némi variáció karakter art szinten. (pc és npc egyaránt)
Összehasonlítva a Grimrockkal: ez a játék más, kevesebb benne a puzzle és jóval egyszerűbb a világ felépítése. A Grimrock 2-t legalábbis csak elölről kezdeni tudom majd, folytatni már nem, annyi mindent kellett volna megjegyezni benne. A nehézség épp jó, tápolásra nincs lehetőség, legalábbis úgy vettem észre, hogy a "kitakarított" területeken nincs újratermelődés. Még nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem, mert egyelőre normál (Adventurer Mode) nehézségen tolom. Nehézre állítva még lehetnek majd bajok.
2015. augusztus 3., hétfő
2015. július 13., hétfő
CIPHER WATCHES ALL
Most már biztos, hogy mazochista vagyok. Az egy dolog, hogy a Dark Souls bossfightjaival kínzom magam anélkül, hogy egyből megnézném youtube-on, mit kell csinálni velük. (Sajnos a kitapasztalásuk 3-4 vagy több nekiveselkedést is megkíván, ami a pályák kötelező újrajátszogatása miatt elég időigényes. De ez még nem igazi önsanyargatás.
Az igazi az, amikor a Phantom Pain érdekében úgy döntöttem, hogy bepótolom a Metal Gear Solid: Peace Walkert.
A HD verziót választottam, mert abban ugye már lehet rendesen mozgatni a kamerát meg van elég gomb is. De arra nem készültem fel, hogy ennyire unalmas lesz. 5 fejezete van a játéknak, abból az első kettő világvége szar. Rövidke pályaszakaszok, 0-4 ellenfél, akik sokszor egy lépésről nem képesek eltalálni, rém egyszerű őket kikerülni, de egyébként bármikor földhöz vághatók. Le van korlátozva az eszköztár is, nincs például mászás, lapulás. A pályák mérete miatt lehet az is, hogy az ellenfelek nem végeznek riadónál túl komoly kutatómunkát. Nincs sok hely elbújni, ha mindenhol körbeszimatolnának, sosem lenne vége a riadónak.
Emellett kifejezetten utáltam azt, hogy bevezették ezt az rpg hülyeséget a fegyverek kifejlesztésével. Azt szeretem, ha rendelkezésemre áll minden és megválaszthatom vagy meg kell találnom a legjobb megoldást.
Az, hogy mondjuk a pályára belépve kiderül, hogy mi a pálya és utána újra kell töltenem, hogy másfajta fegyvereket vigyek magammal... Nem jó...
A fejlesztésekhez pedig XP kell, akarom mondani katonák toborzása a bázisra. Na ahhoz, hogy toborozzunk, rögtön el lehet felejteni azt, hogy az ember csak úgy átlopakodja magát az egész játékon. mindenkit harcképtelenné kell tenni és hazafultonozni, hogy fejlődjön a bázis.
Muszáj. Mert ha nem teszed, sosem lesz például RANK 3-as rakétavetőd, anélkül pedig esélytelen leszel a 4. epizód végén a Peace Walker ellen, de legalább is órákig fog tartani, mire lerongyolod a páncélzatát.
Szóval az első két fejezet rossz, a következő kettőben már vannak itt-ott élvezetes részek, de azért nem szabad túl nagy dolgokat várni. Meglepően jól beolvadnak a mesterlövészek a környezetbe, de az éjjellátó megoldja a problémát. Plusz úgy vannak elhelyezve, hogy könnyen el lehessen mögöttük osonni.
Az ornitológus lányt meg konkrétan azért rakták a játékba, hogy legyen a játékban (mint minden folytatásban) korábbi részeket idéző mozzanat. Tőle nyúlnak le egy kódkártyát és ő elmondja, hogy hol lehet megtalálni. Egy olyan katonánál van, aki ott található, ahol a quezacotl madár hangja szól. Ez eddig oké is. De hozzá kellett tenni, hogy narancssárga dzsekije van!?!? Nem mondhatnám, hogy túl nagy feladat volt megtalálni az egyetlen narancssárga dzsekit a dzsungelben.
Az MGS1-ben ez sokkal jobb volt, ott Merylt kellett felismerni arról, ahogy riszálja a seggét. Arról nem is beszélve, hogy a Ground Zeroesban Chico hangfelvétele alapján kell megtalálni Pazt. (Ez annyira jó, hogy az Assassin's Creedekben is ilyesmit kellett volna bevezetni.)
Mindegy a játék viszonylag tűrhetővé válik, a bossfightok meg hozzák nagyjából a régiek színvonalát.
A Mother Base volt a halálom. Hazaküldöm a katonákat és még nekem kell egyenként berakni őket az öt részleg valamelyikébe. A feladat az, hogy megnézi az ember az adatlapjukat, amin látszik, hogy hová valók és az alapján kiválasztja hogy, terep, kantin, elsősegély, R&D vagy hírszerzés...
Nooooooo... A csapatok harcba küldése is hasonlóan izgalmas, de ebbe már bele sem mennék.
Összességében a játék maga nagyon gyenge, még akkor is, ha a vége felé megszokja az ember és az akció részek (főleg PSP színvonalon) nem olyan rosszak.
Szemben ezzel elképesztő, hogy mennyire élvezetes megint a hidegháborús vonal, nagyon jó a visszatérés The Boss és Snake történetéhez, illetve az, hogy akkor ezt most még érthetőbben is elmondják. Nagyon jók a magnófelvételek is. Tehát minden, ami nem magával a lebutított játékmenettel kapcsolatos...
Az ötödik fejezet egy ráadás. Nagyon furcsa, mert a negyedik végén lemegy a stáblista, az ötödikben pedig mellékküldetéseket kell nyomni ahhoz, hogy megnyitogassa az ember a főküldetések közt egymás után hatszor(!) ugyanazt a Zadornov szökése címűt, amiben valamelyik korábbi pályán rejtőzik és meg kell találni. A legvégén viszont jön egy nagy csavar a történetben, ami nélkül konkrétan értelmezhetetlen és élvezhetetlen volt számomra a Ground Zeroes története.
Az ötödik fejezetet nem is voltam hajlandó végignyomni, inkább megnéztem youtube-on. De összességében megérte, értelmet kapott Paz sztorija.
Nagyon jó lett volna, ha ezt a részt remake-elik, de nem csak HD-sítik, hanem újragyúrják, mert a történet megérdemelné. Az is furcsa, hogy a Ground Zeroes és Phantom Pain ennyire kapcsolódik a Peace Walkerhez, legalábbis is Miller és a Mother Base meg fultonozás, csapatépítés miatt.
Ezek és csakis ezek miatt megérte végignyomni, de örülök, hogy csak pár dollárt adtam érte egy leárazáson és nem teljes áron vettem meg megjelenéskor.
Azt sosem fogom megérteni, meg mára már nem is érdekel, hogy a PSP-s eredeti megjelenésekor miért kiáltották ki kb. a világ legjobb játékának, mikor azt még irányítani sem lehetett a kis analóggal...
Pozitívumok:
- tudom ki az a Miller, Paz és Chico
- jó volt a hidegháborús és mesterséges intelligenciás vonal
- megszoktam a fultont és már nem idegenkedem tőle
- a gép ellenfelek jók voltak és a Pupa kifejezetten aranyos
Negatívumok:
- lebutított játékmenet
- szűk pályák,
- rpg elemek
- enélkül a Ground Zeroes sztorija értelmetlen és maga a teljes Metal Gear történetvonalban is nagy lyuk tátongana nélküle
- repetíció mögé rejtett tartalmak (fegyverek, kazetták)
- igazából minden

2015. július 3., péntek
PRAISE THE SUN
Az érzés, amikor vidékre utazol pár napra, és azt tervezed, hogy most majd jól bepótolod a Metal Gear Solid: Peace Walkert, még a Phantom Pain előtt, de pár óra után rájössz, hogy m e n n y i r e unalmas.
Majd ezek után észreveszed, hogy bent marad a Dark Souls lemez a gépben!
2015. június 19., péntek
TRANSFORMERS PRIME
Hogy mit is csináltok E3 helyett? Dolgozom, duolingo-n tanulgatok írül, de... Leginkább a Transformers Prime sorozat első évadát nézem. Az eredeti Marvel képregény óta nem találkoztam ennyire jó sorozattal. Persze vannak benne gyerekek és nem tépnek szét benne embereket, de elég sötét tónusúra és helyenként kifejeztetten felnőttesre vették az egészet, "élőholtakkal", virtuális valósággal, hatalmi harccal, kibertroni technológiára vadászó emberekkel. Az általam egyébként utált Michael Bay féle mozifilmekből csak néhány jó elemet vettek át, ilyesmi egyes robotok kinézete, Soundwave pld. cool, Bee beszédképtelensége, a földi járművek beszkennelése (de nem használják ám két másodpercenként). A régi képregényből is több dolog átjött, a filmekben elrontott Optimus itt végre megint bölcs és erős vezér, de itt volak a "csavarok" (Scraplets), de folyamatos Megatron és Starscream viszálya is. A fő karakterek teljesen jók és megkülönböztethetők. A kinézet kiváló (rendes felbontásban), fémesen csillog, a robotok szemei, arckifejezései robotosak, de kifejezőek.
Uh, kis spoiler, de az évad vége az volt, mint a képregényé, csak kicsit megcsavarva, kicsiben. Ezután mit tudnak kitalálni? :)
E3 2015
Rendhagyó volt, mert több év után először úgy döntöttem, hogy nem veszek ki emiatt szabadságot. A korábbi évek tapasztalatai vettek rá erre. Megy a parasztvakítás, aminek a vége az, hogy meg sem jelennek játékok, ha megjelennek, messze nem úgy néznek ki, mint ígérték, illetve mutogatják azokat a játékokat, amiket egy év múlva is csak mutogatni fognak.
Ennek ellenére idén volt pár nagy port kavaró hír, ami miatt izgalmas lett volna a műsor, de nem bánom annyira, hogy inkább aludtam.
Még most sem pótoltam be minden trailert, de a lényeggel megvagyok.
Úgyhogy csak röviden mindenről, ami nyomott hagyott bennem.
Először a Metal Gear Solid V trailerét néztem meg, kétszer. Úgy is gondoltam, hogy nekem elég is volt az E3-ból egyelőre. Utána meghallgattam vagy nyolcszor a Here's to you, Nicola and Bartot. Ez az egyetlen játék, amit első nap tervezek megvenni, hacsak közbe nem jön valami, játékkal nem kapcsolatos, halaszthatatlan tennivaló.
Másodjára aTrónok harca évadzárót Mirror's Edge Catalyst videót láttam. A játékból aztán sok nem jött át, de ugyanazt a hangulatot hozni fogja, mint az első. Külön pozitívum, hogy Faith végre kapott egy rendes arcot, az első rész "pofázmánya" után.:D Kifejezetten a külcsín és valamelyest a cyberpunk setting miatt ez még mindig nagyon tetszik, akármilyen is a játékmenet.
A Fallout 4 trailer csodálatos, bár grafikailag semmi kiemelkedőt nem láttam rajta. Ez a játék a KELL kategória még mindig. Még mindig, ja... Még mindig nem nyomtam végig a harmadikat, meg a Skyrimet sem, de jó sok órám van bennük, többszöröse az átlagjátékok hosszának.
Xbox One Elite controller - jónak néz ki, ha ezt adják az Oculus mellé, akkor talán egyszer lesz is ilyenem. De 150 Dollárt nem költök egyetlen kontrollerre...
One Backward Compatibility - Öööö... Imádnám, ha a 360 lett volna az előző generációban a fő gépem. De van rá vagy öt játékom. PS4-en meg nem fog megtörténni, annyira eltér a PS3 belülről mindentől.
Gears of War, Killer Instinct PC-re - A WIN10-et táplálni kell, az az új XBox.
Első látásra alakult ki bennem vonzalom a Horizon: Zero Dawn felé. Nem tudom mi ez a robotdínó Monster Hunter dolog, lehetséges, hogy gyenge lesz, de úgy tűnik elmozdultak a Killzone-tól és folyosóktól végre. Remélem is, hogy inkább vadászar lesz jó nagy terepen és nem tíz méter futás után egy-egy bossfight. A vörös főszereplőnőnek nagyon szép haja van, nagyon jó a zene, a környezet, a Xenogears féle setting, szeretem az ilyeneket.:)
Shenmue 3? Háuh? Nem dobtam rá pénzt a kickstarteren. Örülök, hogy lesz, remélem jó lesz, de még csak ezután szeretném pótolni/folytatni az elsőt, ami itt fekszik a polcon, japánul. Emlékeim szerint sokat töltött, ijesztően futott a főszereplő srác, cicát lehetett simogatni, villanyt kapcsolgatni, meg cuccokat gyűjtögetni... De a harc valami borzalmas qte izé volt. Nem tudom, mennyire lesz erőm végignyomni. Mivel megvan megpróbálom majd. Örülök annak is, hogy lesz PC-re is, most már teljesen biztos, hogy gépet fogok fejleszteni/venni és előnyben részesül a konzolokkal szemben.
Final VII Remake? Na az a trailer is inkább teaser volt, persze szíven ütött a végén a zenével. Az emberek megéljenezték Nomura nevét, én inkább idegeskedem miatta. Ne tegyen bele túl sok emót, könyörgöm. A napokban pedig találtam a twitteren egy nagyon érdekes ötletet, ami biztos nem fog megvalósulni, pedig nagyon tetszik.
Last Guardian. Ontja az ICO hangulatot, de hogy negatívkodjak, nem tűnik másnak, mint egy ICO SotC hibrid, amire nem feltétlenül van szükség. Azért érzem így, mert a trailerben látott továbbjutási feladatok, "feladványok" szinte maguktól triggerelődtek és sokkal inkább volt ez így Uncharted, mint ICO.
A Reboot Raider 2-ből még nem láttam jó minőségű videót, de ezzel a tartalommal (nyomd előre a kart és nyomogass egy gombot néha), nem is vagyok kíváncsi rá. Szép, de semmi kiemelkedőt nem láttam rajta, ez lehet a feed minőségének hibája is. Mondjuk annyira nem, mert később láttam az Uncharted 4-et, az...
Azz elképesztően nézett ki. Semmi új nincs benne, de jó kis erődemonstráció. Faithez hasonlóan Elena is végre jól néz ki. Faithhez??? Hogy kell a -hez ragot írni egy ilyen szónál?:D
Hangulatát és küllemét tekintve nagyon tetszett a ReCore és a fejlesztők neve is bizalmat gerjesztő, de ezen sem látszik még, hogy mi lesz belőle.
A RIGSszel tennék egy próbát, de nem ha vr sityót kell venni, akkor már Oculus. Így vagyok a Summer Lessonnel is: nagyon szépek a lányok, de a világnak nincs szüksége ilyen "félmegoldásokra". Igen, vagy jöjjön rögtön valami Star Trek pornó vagy ne erőltessük. :)
A Star Wars Battlefrontot végig sem néztem, úgy ahogy a maradék, meg nem említett trailerek zömét sem.
A Nintendónál csak arra emlékszem, hogy mi ez a Metroid izé, meg milyen ronda a Starfox, amiből csak Adventuresszel van tapasztalatom, a barell rollok hidegen hagynak. A Ninja Theory csinált egy gyönyörű Hellblade trailert, amiben konkrétan skandináv védőrúnák vannak és ömlik belőle a Heavenly Sword. Csodálatos, remélem jó lesz, nem csak szép.
Ja igen, pótolnom kellene a Niert! A Platinum Games a Korra után a Transformersből is csinál egy bóvli játékot? Ne már... Telejsen ugyanaz a nyomj le 10-20 alap ellenfelet, aztán a főtéren küzdj meg a bosszal, miközben félregurulgatsz receptnek tűnik.
...
Összefoglalva:
Leginkább várt: MGS
Legvonzóbb újdonság: Horizon
Legszebb: Uncharted 4
Legszomorúbb: Transformers Devastation
Leglevontabb konklúzió: PS4-em van, szinte minden más, ami érdekel lesz PC-re is, ezután már csak számítógépre kell költenem. (Meg majd egyszer jó olcsón Xenoblade Chroniclesre)
Ennek ellenére idén volt pár nagy port kavaró hír, ami miatt izgalmas lett volna a műsor, de nem bánom annyira, hogy inkább aludtam.
Még most sem pótoltam be minden trailert, de a lényeggel megvagyok.
Úgyhogy csak röviden mindenről, ami nyomott hagyott bennem.
Először a Metal Gear Solid V trailerét néztem meg, kétszer. Úgy is gondoltam, hogy nekem elég is volt az E3-ból egyelőre. Utána meghallgattam vagy nyolcszor a Here's to you, Nicola and Bartot. Ez az egyetlen játék, amit első nap tervezek megvenni, hacsak közbe nem jön valami, játékkal nem kapcsolatos, halaszthatatlan tennivaló.
Másodjára a
A Fallout 4 trailer csodálatos, bár grafikailag semmi kiemelkedőt nem láttam rajta. Ez a játék a KELL kategória még mindig. Még mindig, ja... Még mindig nem nyomtam végig a harmadikat, meg a Skyrimet sem, de jó sok órám van bennük, többszöröse az átlagjátékok hosszának.
Xbox One Elite controller - jónak néz ki, ha ezt adják az Oculus mellé, akkor talán egyszer lesz is ilyenem. De 150 Dollárt nem költök egyetlen kontrollerre...
One Backward Compatibility - Öööö... Imádnám, ha a 360 lett volna az előző generációban a fő gépem. De van rá vagy öt játékom. PS4-en meg nem fog megtörténni, annyira eltér a PS3 belülről mindentől.
Gears of War, Killer Instinct PC-re - A WIN10-et táplálni kell, az az új XBox.
Első látásra alakult ki bennem vonzalom a Horizon: Zero Dawn felé. Nem tudom mi ez a robotdínó Monster Hunter dolog, lehetséges, hogy gyenge lesz, de úgy tűnik elmozdultak a Killzone-tól és folyosóktól végre. Remélem is, hogy inkább vadászar lesz jó nagy terepen és nem tíz méter futás után egy-egy bossfight. A vörös főszereplőnőnek nagyon szép haja van, nagyon jó a zene, a környezet, a Xenogears féle setting, szeretem az ilyeneket.:)
Shenmue 3? Háuh? Nem dobtam rá pénzt a kickstarteren. Örülök, hogy lesz, remélem jó lesz, de még csak ezután szeretném pótolni/folytatni az elsőt, ami itt fekszik a polcon, japánul. Emlékeim szerint sokat töltött, ijesztően futott a főszereplő srác, cicát lehetett simogatni, villanyt kapcsolgatni, meg cuccokat gyűjtögetni... De a harc valami borzalmas qte izé volt. Nem tudom, mennyire lesz erőm végignyomni. Mivel megvan megpróbálom majd. Örülök annak is, hogy lesz PC-re is, most már teljesen biztos, hogy gépet fogok fejleszteni/venni és előnyben részesül a konzolokkal szemben.
Final VII Remake? Na az a trailer is inkább teaser volt, persze szíven ütött a végén a zenével. Az emberek megéljenezték Nomura nevét, én inkább idegeskedem miatta. Ne tegyen bele túl sok emót, könyörgöm. A napokban pedig találtam a twitteren egy nagyon érdekes ötletet, ami biztos nem fog megvalósulni, pedig nagyon tetszik.
Last Guardian. Ontja az ICO hangulatot, de hogy negatívkodjak, nem tűnik másnak, mint egy ICO SotC hibrid, amire nem feltétlenül van szükség. Azért érzem így, mert a trailerben látott továbbjutási feladatok, "feladványok" szinte maguktól triggerelődtek és sokkal inkább volt ez így Uncharted, mint ICO.
A Reboot Raider 2-ből még nem láttam jó minőségű videót, de ezzel a tartalommal (nyomd előre a kart és nyomogass egy gombot néha), nem is vagyok kíváncsi rá. Szép, de semmi kiemelkedőt nem láttam rajta, ez lehet a feed minőségének hibája is. Mondjuk annyira nem, mert később láttam az Uncharted 4-et, az...
Azz elképesztően nézett ki. Semmi új nincs benne, de jó kis erődemonstráció. Faithez hasonlóan Elena is végre jól néz ki. Faithhez??? Hogy kell a -hez ragot írni egy ilyen szónál?:D
Hangulatát és küllemét tekintve nagyon tetszett a ReCore és a fejlesztők neve is bizalmat gerjesztő, de ezen sem látszik még, hogy mi lesz belőle.
A RIGSszel tennék egy próbát, de nem ha vr sityót kell venni, akkor már Oculus. Így vagyok a Summer Lessonnel is: nagyon szépek a lányok, de a világnak nincs szüksége ilyen "félmegoldásokra". Igen, vagy jöjjön rögtön valami Star Trek pornó vagy ne erőltessük. :)
A Star Wars Battlefrontot végig sem néztem, úgy ahogy a maradék, meg nem említett trailerek zömét sem.
A Nintendónál csak arra emlékszem, hogy mi ez a Metroid izé, meg milyen ronda a Starfox, amiből csak Adventuresszel van tapasztalatom, a barell rollok hidegen hagynak. A Ninja Theory csinált egy gyönyörű Hellblade trailert, amiben konkrétan skandináv védőrúnák vannak és ömlik belőle a Heavenly Sword. Csodálatos, remélem jó lesz, nem csak szép.
Ja igen, pótolnom kellene a Niert! A Platinum Games a Korra után a Transformersből is csinál egy bóvli játékot? Ne már... Telejsen ugyanaz a nyomj le 10-20 alap ellenfelet, aztán a főtéren küzdj meg a bosszal, miközben félregurulgatsz receptnek tűnik.
...
Összefoglalva:
Leginkább várt: MGS
Legvonzóbb újdonság: Horizon
Legszebb: Uncharted 4
Legszomorúbb: Transformers Devastation
Leglevontabb konklúzió: PS4-em van, szinte minden más, ami érdekel lesz PC-re is, ezután már csak számítógépre kell költenem. (Meg majd egyszer jó olcsón Xenoblade Chroniclesre)
2015. május 26., kedd
GRANDIA - SZÓTÁR
Régóta csinálom már azt, hogy játék vagy rajzfilm/film nézés közben szótárazom a szavakat. Mindez saját használatra történik, ezért nincs benne minden, csak azok a szavak és kifejezések, amiket vagy nem ismertem korábban, vagy gyakran elfelejtem őket, esetleg csak simán érdekesek. Sokszor félbe is marad játék közben a dolog (amikor a játékot magát is félbehagyom), de mindenesetre a felhőnek köszönhetően meg is oszthatom ezeket a fájlokat, hátha valakit érdekel. Most épp a Grandia fut otthon, ezért legyen ez az első ilyen. A frissítése természetesen folyamatos, amíg játszom.
link a szótárhoz (online excel file)
2015. május 21., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)