MAJDNEM SZERELEM VOLT

Ennyire még nem klappolt nálam játék idén, legalábbis első ránézésre. Árkád, egyszerű, de jól kitalált játékmenet (volt már ilyen helikopteresben, egymillió éve valahol, ahol ugyanígy egy gombnyomásra emelkedett, aztán magától süllyedt a gép), vicces és egyben aranyos körítés, szép retro 2D grafika.
Mi több, ingyen van mindenre.

Aztán mégsem működik.

Igaz, csak két délután játszottam vele, de ez alapján kiderült, hogy a játék túlságosan kezelhetetlen, nem lehet eléggé előre látni a pályán és az időnként teljesen paraszt módon odarakott akadályok elkerülhetetlenek.

Ezen egy dolog segíthet picit: a megvehető jobb felszerelések.
És egy dolog nagyon: az a rohadt félkarú rablós szerencsejáték az elhalálozás után, ami adhat még egy esélyt.

Tökéletes ellenpélda a Ski Safari, amiben tényleg lehet ügyes az ember, ha odafigyel. A Jetpack Joyride-ban úgy érzem nincs lehetőség fejlődésre, amire van, az fejlesztés.

Nótenksz. Vérző szívvel dobtam a kukába.
Főleg azután, hogy megnéztem egy videót, amin 12000m-ig jutott valaki, aki már 67. szintre tornászta fel magát, az egyszerű feladatokkal, melyekért pénz jár, szemben az 6. szintemmel. Kemény, hogy a játék ott is ugyanúgy néz ki...

3. NEKIFUTÁS

Innen már tényleg rutinmunka. Bár minden játékban lenne ennyi lehetőség...

 

Posted with Blogsy

FELKAPOTT CIGARETTAVÉG

COOL DOWN

A Rainfall - The Sojourn volt az a kickstarteres játék, aminél nem tudtam eldönteni, hogy mögé álljak-e vagy sem. Még épp csak elkezdtem komolyabban nézegetni a különféle projekteket és nagyon tetszett ez is, elsősorban a zene és a retro grafika. A harcrendszer leírása viszont kb. annyi volt, hogy akció-rpg, egyedi real-time harcokkal, kombózással. Nem mondhatnám, hogy a képek alapján pont erre tippeltem volna és kelemes emlékeim sincsenek nagyon az akció rpg-kkel.

Mindemellett ez egy kevésbé kickfinisher és inkább "szinte" tényleges kickstarter kezdeményezés volt: néhány kép, néhány rajz és inkább jelzőkből, semmint specifikációkból álló ígéretek.

Ezért aztán úgy döntöttem, hogy erre nem áldozok, ha nem szükséges. A Rainfall végül elérte a finanszírozási célt, nélkülem is.

A játék azóta készül, de bemutatható állapotban viszont még nincs. Ellenben e hónapban az egyik update-ben végre valami bíztatót olvashattam a harcrendszerrel kapcsolatos elképzelésekről.

A játék tervezésében arra törekednek, hogy a fluiditás folyamatos legyen, ezért elvetik a manapont használatot és a menükben kotorászást. Valóban, ahogy a játék dizájnere is írja, egy körökre osztott harcrendszernél működik a mana és tárgyhasználat, real-time viszont a játékos egyszerűen bespájzol és spammel, ha teheti. Az pedig nem igazán játék. Ezért is inkább a cool down mellett döntöttek, ami valóban sokkal szimpatikusabb. Érdemes elolvasni az egész bejegyzést a miértekkel / hogyanokkal kapcsolatban.

Nem kell mondanom, hogy teljesen visszahozta a bizalmamat a leírás, de még így is azt hiszem, hogy nagyon, de nagyon messze vannak attól, hogy ez a játék elkészüljön idén. Na és persze jó lenne olvasni valamit a harcon kívüli összetevőkről is. Bár, ha ezt összehozzák jól, akkor már-már mindegy a többi.

Mindemellett pedig bízom benne, hogy a tesztelők is el-elgondolkodnak majd ezeken a dolgokon időnként és nem csak ráhangolódnak, aztán egyszerűen "érzik" a játékokat. :)

DUNGELOT - A VÉG

Na jó, ez is kifújt. :)
Igaz a mondás, hogy jobb, ha az ember nem kezd el játékteszteket írni anélkül, hogy legalább végig nem nyomja egyszer a szóban forgó címet. Egy ilyen végtelenített roguelike-nál ez persze esélytelen, de azt hiszem, hogy megtettem, amit lehetett.

A 86. szintig mentem le és innen már tényleg nem tud újat mutatni a Dungelot.

Dungelot 2 a hegesztőműhelyből

Rendkívül élveztem, de miután megszokássá válik a játék és a siker fő befolyásoló tényezőjéről kiderül, hogy nem más, mint a szerencse, onnan nincs tovább.
Gyakorlatilag ugyanez történik a kártyajátékokban is. Az ember megismeri a szabályokat, öszötönös valószínűségszámítással képessé válik annak eldöntésére, hogy melyik szituációban melyik lépés a legkifizetődőbb és onnan vége. Ez a helyzet a Magic the Gatheringgel és a pókerrel is. Csak ezeket befolyásolja az emberi tényező. Az ellenfél rakhat össze érdekes paklit és máris van változatosság vagy próbálhatja kiismerni ellenfeleit.

A Dungelotban viszont nem lehet keverni a lapokat és blöffölni.

Egyszer termő epreskert érzés. Nagyon finom volt, amíg le nem szüreteltem az összes gyümölcsöt, de legközelebb majd "jövő nyáron", a következő résznél találkozunk.
(Mert hát jön a folytatás:)

Hozzáteszem, közel sem bántam meg a megvételét. Ezeknek az olcsó mobilcímeknek meg tudom bocsátani, hogy nem szórakoztatnak örökké, mint mondjuk egy reflexekre (is) építő Pac-Man Deluxe vagy Ski Safari. Baj inkább akkor van, amikor érzem, hogy ha akarnák tehetnék. Gondolok itt az imént említett Pitfall!-ra, mert a Dungelot a lapkafordítgatós, egyszerű rendszere miatt túlságosan is támaszkodik taktika helyett a szerencsére.

Jöhet a folytatás, de több taktikai lehetőséggel!

PITFALL!

Zuhantam most egy nagyot, két szék közé... A Reboot Raiderrel képtelen vagyok játszani. Egyszerűen erőltetnem kell a gondolatot, hogy oda kellene ülni elé, mert spontán nem jön. Rengetegszer álltam olyan döntés előtt az utóbbi napokban, hogy Lara vagy Banshee? Lara vagy Plants vs Zombies? Esetleg Lara vagy Pitfall Harry? Lara sosem nyerte meg a párbajt. Nem vonz, nem izgat, nem érdekel. Mert amit láttam és próbáltam belőle, az költői túlzással, de Dragon's Lair. Ugyanezt éltem meg az Uncharted 3-mal, de azt még végigszenvedtem, ezt már nem fogom.

A legtöbb időmet endless runnerekkel töltöttem iPaden, azok közül is a Pitfall!-lal. Ami egyszerű, sodró és élvezetes. Egy baja van: a több tucat menet után előbújó IAP stratégia. Persze már az elejétől fogva a játékos arcába nyomják (minden menet végén), hogy lehet ám a boltban vásárloni, de nem tűnik fontosnak. Aztánahogy az ember eléri a határait (nálam ez olyan 12000m futás egyhuzamban) rájön, hogy a checkpointokat nem elég elérni, ki is kell fizetni őket, gyémánttal. Gyémánt pedig csak kétféleképp szerezhető: szintlépéssel vagy bankkártyás átutalással. A szintlépéssel még nem lenne gond. néhány lenyomott menet után mindig lép egyet-egyet az ember. Az ilyenkor kapott gyémántok száma azonban alacsony: volt olyan, hogy 2-3 db-ot adott a gép, de az utóbbi időkben (20. szint felett) már mindig csak egyet. A checkpoint árak pedig brutálisak. A 10000 méteresé 30 db gyémánt. Nem kifizethetetlen, de sok-sok menetet kell végigszenvedni ahhoz, hogy meglegyen, odafigyelve arra, hogy minden mást aranyból vegyen az ember, amit azért könnyebb és élvezetesebb gyűjteni. Checkpointot sajnos nem váltanak másra csak az említett, szó szerint "drága-kőre".

Úgyhogy megint ott vagyok, hogy egy unalmas AAA és egy élvezetes, de pénzhajhász kisjáték közt maradtam. Persze a Pitfall még így is oké, de amiatt, hogy az elején belekóstoltatnak a továbbjutás mennyei izébe azzal, hogy a 2-4-6-8 ezres checkpointok még könnyen megvehetők és jó sok contiue coin is van hozzájuk, nagyon keserűvé teszi a későbbi újrakezdéseket. Az ember már tudja, hogy megint arra játszottak, hogy fizessen. Inkább adtam volna a játékért 5$-t, csak ne érezzem azt, hogy le akarnak húzni.

A végeredmény nem más, mint az egymás után elkövetett 20-30 menet helyetti napi 2-3 hosszú futás.

BANSHEE

Idei, új sorozat, ami már a 8. részénél jár. Találomra, a név alapján és a magas, 8 fölötti imdb átlag miatt tettem vele egy próbát. A próba eredménye hihetetlen: ha valaki három napja azt mondja, hogy amerikai tévében mehet ennyire erőszakos sorozat, akkor azt biztos kiröhögöm, mondva, hogy az útóbbi dekádok tapasztalata alapján max lövöldöznek egymásra a gonosz fehérek és a politikailag korrekt bőrszínüket és szexuális vonzalmaikat tekintve kevert csapatban játszó hősök.
A Banshee nem ilyen. Nem sokat lőnek benne, de lövöldözés nélkül is hipererőszakos. Annyira, hogy ettől elszokottan sokszor azt vettem észre magamon, hogy lélegzetvisszafojtva figyelem, mi fog történni. Nem mintha az erőszak magában elég lenne ehhez, ugyan.
A Banshee olyan, mint a Twin Peaks vagy éppen a Deadly Premonition. Megérkezik a kisvárosba az új zsaru, megismeri a helyi szokásokat, a helyi erőviszonyokat, a települést látszólag és valójában irányító erőket.Csak most nincs természetfeletti és nem teljesen zsaru az, aki érkezik. A többi viszont stimmel. Szép lassan kiderül, hogy mindenkinek van valami féltve őrzött titka.
A második rész tartalmazott egy annyira low budget, mondhatni kézikamerás jelenetsort egy rave party-ról, hogy ott majdnem letettem az egészről, de a harmadik és negyedik részek visszazökkentették a helyes kerékvágásba a sorozatot.

Egyelőre ez most az új sorozat, a Dallas, Beauty and the Beast, Arrow és Following mellett, vagy még inkább előtt.
De annyira kemény, hogy csajoknak vagy anyámnak nem is mutogatnám. :)

Információ: a Banshee nem az ír sikoltó szellem és nem is valami banda neve, a film képzeletbeli kisvárosát hívják így valamiért. Gondoltam tele lesz írekkel, de nem. Van ugyan egy Siobhan nevű nő az őrsön, de a városban vannak feketék, holland amishok és egy egész indián közösség...