SOROZATVETŐ

Van élet a 24 után. Felvehettem volna a fonalat a Dexter új évadával vagy visszatérhettem volna a jól induló, de második évadra vissza nem hozott Awakehez, vagy esetleg a Magic Cityhez is. Ehelyett kipróbáltam a Beauty and the Beast felújított változtatát. A szépség és a szörny sajnos nem az igazi. Kristin Kreuk gyönyörű. Lemászik a képernyőről, bele az agyamba, de emiatt is túl hiteltelen egy kemény nyomozónő szerepre. Talán Karácsony után szokta elérni az 50kg-t, amihez hiába van párosítva bármilyen küzdősport, nem tudom elhinni, hogy legyőzheti a saját méretének/tömegének duplájával rendelkező, képzett ügynököket.
Nagyobb gond az, hogy öt rész után még mindig nem erős a fő sztorivonal. Az epizódok szinte teljesen különálló (unalmas) esetekkel foglalkozó nyomozások. Ehelyett pörgetni kellene Vincent háttértörténetét és a tragikus-romantikus szálat. Ez utóbbi - v é é é g r e e e - az ötödik részben megtörtént és varázsütésre a film működni kezdett.
Csak akkor, ha neked is nagyon tetszik Kristin Kreuk.


Nem akartam szándékosan játszani a szavakkal, de az Arrow igazi telitalálat.
A sorozat első része olyan volt, mint amilyennek mindig is képzeltem egy Batman filmet. (Green Arrow karaktere nem ismert annyira itthon, mint a Denevéremberé, de érdemes tudni róla, hogy ő is milliomos playboy és nincsenek emberfeletti képességei).
Tehát nem csak az álruhás hős ismerhető meg, hanem a valójában álcaként használt gazdag szépfiú imidzs is és az ebből esetenként adódó hátrányok. (A küldetését sikeresen teljesítgeti Arrow, de a magánélete megy rá lépésről lépésre.)
Ezen felül a karakter is modernizált, nincs Robin Hood szakálla és testi adottságai alapján hihető is, hogy sikeresen jön ki a közelharcokból. A nyilazás  nincs széterőltetve, az íjjal verekedni is lehet látványosan, a sorozat eddigi pár részében látott kézitusák pedig jobban koreografáltak, mint amihez az ember a moziban mostanában hozzászokott. (A Nolan Batman vagy az Expendables egyik fájó pontja volt számomra a bunyó)
Hab a tortán, hogy emlékezetese módon szerepletették már Slade Wilsont/Deathstroke-ot és a  következő részben behozzák Huntresst is a képbe.
Szuperhős rajongók számára hibátlan választás.

Kevés olyan sorozat van, ami olyan hosszan jó tudott maradni, mint a Dexter. Volt ugyan egy lejtmenet a sorozatgyilkos szériában, de a hetedik évad újra üt.
Tetszik, hogy végre nem hasonszőrű (élvezetből ölő) a főgonosz, hanem egy kemény bandavezér, akit a War Zone-os Punishert is alakító Ray Stevenson hoz jól. A női vonalon pedig bekeményítettek Yvonne Strahovski karakterével, aki élőben sokkal jobb, mint Amandaként, kockafejjel a Mass Effect 2-ben.
Néha már-már olyan húrokat pendítenek meg, ami alapján azt hiszem, hogy ez lesz az utolsó évad.Az mindenesetre nagyon jót tesz az egésznek, hogy vannak visszautalások előző évados eseményekre és szereplőkre, azaz feltételezik, hogy nem most csöppent bele a néző Dex életének követésébe.
Még mindig jól működik formula.

JACK OFF

Nagyjából két hónapig az - annak idején teljesen kihagyott - 24 jelentette az első számú időtöltést számomra.
Teljesen kiesett a tévé, a politika és a mozifilm az életemből. Azt hiszem, hogy csak az újraindított Pókember csúszott be, de bár kihagytam volna. Mert közel Amerika Kapitány szintű hulladék az egész, függetlenül attól, hogy a szereplők szebbek.
A videojátékozáshoz pedig hiába jött meg a kedvem szeptemberben, az első (24) rész után jócskán megcsappant az erre fordított/fordítható szabadidőm.

Végigmentem a sok sebből vérző, Tomb Raider Legenden, aztán az ahhoz képest, de önmagában is baromi jó Anniversary-n.

Belevetettem magam nem egy iPades címbe is.

Talán megérdemel majd egyszer még egy egész bejegyzést, de a szépsége okán sokat hájpolt Lili valami borzasztó egyszerű és unalmas. Olyannyira, hogy kétszer el sem indítottam. Majd akkor, ha nagyon, de nagyon unatkozom.

Három fejezetet teljesítettem egy nekifutásra a Descend nevű, mobil eszközökre egyszerűsített/áramvonalasított, mégis kissé hc dungeon crawlerben.

Sajnos elhagytam valahol egy kulcsot, s órákig kutatva utána annyi felesleges harcba keveredtem, hogy elhasználtam a jó kis gyógyital-gyűjteményemet. Ennek mindenképp nekimegyek még egyszer és várom a fejlesztő következő, komolyabb játékát, a Coldfire Keepet. A Grimrock után jó látni, hogy van még mivel játszani.

Ezután jöttek a lapozgatós könyv játékok.
Az An Assassin in Orlandes visszahozta a régi Kaland, Játék, Kockázat hangulatot, ellenben Ian Livingstone új könyve a Blood of the Zombies (iPad játék formájában próbáltam) több alkalommal is csalódást okozott. Remekül van megírva, de a harc egyszerűbb lett mint volt(!) és sajnálatos módon, sokszor teljesen esélytelenül megy bele az ember egy harcba, ha az előzőben nem volt szerencsés.
Mindezt tetézte, hogy még mindig van a könyvben olyan elágazás, amin az egyik - szerencsétlen - irányba forudulva elkerülhetetlen a halál.
A legrosszabb viszont az volt, hogy a játék végén szükség van a továbbjutáshoz egy tárgyra, amivel nem rendelkeztem. Egy kötélcsigára. Utam során mindenhová benéztem, ahová tudtam. Értelemszerűen csak azokba a szobákba, amelyekhez eljutottam a balra és jobbra folyosók egyikét választva. A játék legelején persze meg lehetett volna venni, de másra költöttem. Ha papíron játszanék, akkor csalva továbblapoznék és megnézném, hogy mi a játék vége. De digitális formában teljesen elölről kellene kezdenem a játékot... egyelőre inkább kösz, de nem.

Épp most játszom androidon egy ingyenes szöveges kalandjátékkal, a Wizard's Choice-szal, ami egyszerűsége ellenére kifejezetten humoros tud lenni és külön pozitívuma, hogy a "harc" be van építve a történetbe. 444 Ft-ot talán nem fognak megérni a folytatásai. (Attól is függ, hogy milyen hosszú egy-egy epizód)

Mondhatni ennyire futotta szeptember közepe és ma hajnal közt, amikor befejeződött Jack Bauer története. A mai sorozatokhoz viszonyítva kiemelkedően jó élmény volt, még a kisebb lejtmeneteivel együtt is. Gyors fejszámolással kiderül, hogy két 100 órás jrpg-t is végignyomhattam volna a 24 helyett, de egy mai jrpg már pehelysúly kategória belefektetett munka / kapott élmény szinten, így esély sem lett volna ilyesmire.

Hosszú út volt, de tartalmas. A döntések súlya és a helyenként teljesen nyílt kritika Amerika külpolitikájával szemben végig a képernyő elé tudott szegezni. Most pedig mint aki hibernációból tért vissza, csak pislogok, hogy mi minden történt időközben. Emberek jöttek rá arra, hogy a Resident Evil 6 nem csak a trailerekben és játszható demóban volt rossz, hanem valójában is. Vannak akik már az Assassin's Creed III-nál is észreveszik. (Meg olyanok, akik aztán mindezt egyszerűen annak tudják be, hogy rég volt a generáció eleje...:)
Ja és mi van? A Disney megvette a Star Warst? Whoa... Ideje lesz végre elolvasni azokat a regényeket, amik az első trilógia után jöttek ki.
Ja és megy az új Bond film a moziban? Komolyan... Nyolc évadnyi Jack Bauer után nem tudom, hogy merjek-e reménykedni a modernizált Bondban.

PAYWALL

Ha játékoldal szerkesztő lennék, talán elérkezettnek látnám az időt arra, hogy kis kutatómunka után írjak egy cikket arról, hogyan működik az ún. fizetési fal a f2p játékoknál. Azért, mert már az Ubisoft is azzal példálózik, hogy minden játékuk rendelkezni fog a következő generációban valamiféle free to play megoldással, s talán nem árt lélekben felkészíteni erre az eddig kizárólag 50$-ért kapok egy teljes csomagot jellegű folyamathoz szokott játékosokat.

Ha nem lenne világos, előrebocsátom: nem mélyedtem el a témában.

Feltételezem, hogy nem találkoztam még a paywall minden válfajával. Sőt, a fejlesztők is mintha csak kóstolgatnák, tesztelgetnék még a lehetőségeket. Így biztosra veszem, hogy lesznek még új megoldások. Eddigi, pár hónapnyi mobiljátékos életem során az alábbi modellekkel találkoztam.

POZITÍV PAYWALL
P1. Ideadják a játékot, amiből jó sokat játszhatok, majd ha úgy gondolom, hogy érdekel a teljes élmény, akkor átváltok lite-ról full verzióra. Vagyis a pozitív tapasztalatom mellett némi jóhiszeműségre is számítanak. Arra, hogy elhiszem, hogy a játék hátralévő része is jó minőségű. (Gamebook Adventures)
P2. Akár végig is játszhatom a játékot, s ha érdekel egy másik karakterrel, más megközelítésben, akkor kifizetem azt az egy vagy két jól megérdemelt dollárt a fejlesztőnek. Szinte teljesen átvilágítva kapom a játékot, hiszen végigmehetek rajta. A rizikófaktor alacsonyabb, mint az előzőnél. (100 Rogues)
P3. Ne adj isten minden ingyen van és eldönthetem utólag, hogy küldenék-e tetszőleges összegű pénzt a fejlesztőnek. Ez nem is paywall, de érdemes megemlíteni. (Ilyennel eddig csak PC-n, indie fejlesztéseknél találkoztam)

NEGATÍV PAYWALL
N1. A játék ingyenesen végigjátszható, de folyamatosan vagy váratlanul reklámokkal zavarja az élményt. (LogoQuiz, számtalan egyéb játék)
N2. A játék ingyenesen játszható, de árkád játék módjára nehéz, s a továbbjutáshoz pénz költést igényel. Baromi idegesítő, egy idő után átverésnek érzi az ember. (Tiny Troopers, Rune Raiders)
N3. A játék ingyenesen játszható, de limitterek vannak benne. Például x csata után elfogyó "harci energia", ami csak egy óra vagy nap alatt töltődik fel magától, vagy akkor, ha a játékos költ rá egy kis pénzt. Ahogy az előző módszer, úgy ez is a játékos nyomás alá helyezésére helyezi a hangsúlyt. Aki nem akar stresszelni, az fizessen! (Jewel Dragon, Guardian Cross)

A különbség nem más, mint az, hogy pozitív vagy negatív élmény az, amivel fizetésre próbálnak ösztönözni.

Egyértelmű, hogy az előző megoldás a kellemesebb és hozománya lehet az is, hogy a játékos a jövőben odafigyel a fejlesztő új munkáira. Az utóbbi pedig kétség kívül ellenérzéseket fog kiváltani a játékosból vagy akár egyfajta "csak azért sem fizetek" viselkedést.

Mindezt tetézi az, hogy amíg a különféle free to play / paywall modellek közül több fajta is létezik, addig mindig érdemesebb lesz azokkal a játékokkal játszani, melyek a pozitív/kellemes oldalon kívánják elnyerni a játékosok kegyeit. Sőt, ez a jelenség ugyanúgy elvonhatja a hétköznapi, előre fizetős játékok közönségének vásárlási kedvét is.
A tényleges adatokat nem ismerem, nem tudom, hogy melyik modell mennyire sikeres. El tudom képzelni, hogy népszerű franchise-oknál a negatív paywall akár több pénzt hozhat a konyhára, mint a pozitív. De hosszú távon marad-e esélye a győzelemre?

Eltávolodva az egésztől, kicsit szomorú, hogy ennyire átment a játékkészítés üzletelésbe. A lemezes játékok első napos megvételéhez, letöltőkódokhoz kötött teljes vagy teljesebb élménye ugyanúgy a negatív fizet(tet)ési modellekhez tartozik, mint a reklámokkal teleszórás.
S bár örvendetes, hogy a mobiljáték piac szó szerint felpofozza az eddig berögzült játékárazási szokásokat (nintendo ds?) a free to playre sem lehet azt mondani, hogy egyértelműen a vevőért lenne. Markánsan jelen vannak azok is, akik kiverni próbálják a játékosból annak pénzét, nem kiérdemelni azt.

Most beugrott, hogy évekkel ezelőtt olyan kijelentésekre, hogy a játékokkal foglalkozó újságírónak nevelnie/okosítania kellene a játékosokat ostobaság. Pedig ezentúl - ha valóban beindul konzolokon is a f2p úthenger - kénytelenek lesznek a tesztelők még egy igen kényes tényezőre (a fizetési modellre is) odafigyelni, ha szubjektív helyett a megbízható információforrás szerepét kívánják betölteni.

100 ROGUES

Ismét bebizonyosodott, hogy a játékokkal kapcsolatos lexikális ismereteim csak kétéltű seggek alulról történő csókolgatására valók.
A 100 Rogues ugyanis egy 'roguelike' játék. Ez valami olyasmit jelent, mint a Doom-klón. Az eredeti Rogue még 1980-ban íródott, a rogulike játékok fő jellemzői pedig a random elrendezésű dungeonök, az elhalálozással járó game over és a körökre osztott haladás. (Ilyet persze már látott mindenki, én is, utoljára valamelyik DS-es Mana játékban, de nem tudtam, hogy roguelike kategória).
A 100 Rogues ugyanez érintőképernyővel, humorral, sok-sok újrakezdéssel. Gyakorlatilag igazi árkád játék, amiben az az érdekes, hogy egy nekifutással milyen messzire sikerül eljutni. (Olyan 25 próbálkozásba került, mire eljutottam a 8. szinten lévő, második bossig és sikerült is lenyomni.)

Visszanézve a játék árváltozás történetét, úgy havonta egyszer ingyenessé válik, de egyébként is olyan 79 eurocent, amiért két teljesen eltérő módszert igénylő karaktert adnak (kereszteslovag és tündér varázsló), aprópénzért vehető még egy alakváltó gyíkember és egy csontváz harcos is. Sőt, a játékban történő előrehaladás során meg lehet nyitni a legyőzött szörnyek és ellenfelek egy részét (a cigány varázslónőket nem, pedig ilyenek is vannak a játékban...:) próbálták volna honosítani..:D), akik nem tudnak fegyvert és páncélt variálni, de ugyanúgy kitanulható képességekkel telerakott fejlődésrendszerük van, mint a normál karaktereknek.

Ez a kínálat meg is adja a bőséges variációs lehetőséget ahhoz, hogy újra és újra kezdje az ember. Az pedig pluszban érdekessé teszi a játékot, hogy időnként előkerül egy tárolószekrény a játékban, s az abban elhelyezett tárgyakat később másik karakterrel is ki lehet venni. (Ha a tündér talál egy jó varázskardot, azt érdemes berakni, hogy késpbb a lovag dolgát megkönnyítse majd..)

A játék kegyetlen, de újra és újrakezdeni való. A játék aranyos, telis tele kedves sprite karakterekkel. A játék zenéje pedig jó, kellemes Castlevania és FF Tactics koppintás.

A játék olyan szempontból is érdekes, hogy ott lesz az OUYA kezdőkínálatában, s ez alapján jogosan lehet számítani arra, hogy tényleg portolásra kerülnek rá hasonló játékok. Akár az a rengeteg kontrollerre kitalált is, ami iOS-en és androidon van. S ezek folytatásai, fejlesztőik új játékai pedig már közvetlenül íródhatnak a konzolra.

NEUROMANCER

Hogy mikre nem képes a benzináremelés!

Csütörtökön már 443 Forintért csurgattam a kocsiba, ami közel duplája annak az árnak, amit akkor kértek el üzemanyagért, amikor úgy öt éve vezetni kezdtem. Végeztem is egy gyors számítást, amiből kiderült, hogy egy oda-vissza menet békés megyei szüleimhez - 6 literes fogyasztással és az új, min. 10 napos matricával - 16e Ft körül cirkál. A vonatjegy ára ennek pont a fele, ami arra sarkallt, hogy ha már úgyis egyedül utaznék, sokkal inkább megéri vasúton, feltéve, hogy sikerül kifogni egy komolyabb késéstől mentes járatot. Már az is jó benne, hogy nem kell vezetni (Budapesttől Békéscsabáig a nyílegyenes utat csak a kecskeméti lehajtó és pár körforgalom zavarja meg), iPad tulajként pedig akár pozitívba is átcsaphat az élmény.

Így sikerült újra vonatra szállva folytatni és végül befejezni a Neuromancer újraolvasását.

Amikor csak lehet, szándékosan kerülöm a Neurománc szó használatát. Nem tetszik a regény és folytatásai címének fordítása.

Neurománc, Számláló nullára, Mona Lisa Overdrive (ez utóbbi nincs is fordítva)

Az eredeti Neuromancer, Count Zero és a Mona Lisa Overdrive mind játék valamelyik fontos szereplő nevével.

Neuromancer az idegi nekromanta, a holtak személyiségét és emlékeit kibertérbe mentő mesterséges intelligencia. Count Zero - Zéró báró a második könyv szereplője. A harmadik pedig a Mona álnéven futó Lisa nevű csaj kábszerrel történő túladagolására utal. Már amennyire emlékszem, ezeket majd csak most olvasom újra.

Sokkoló volt t apasztalni, hogy először, 1992-3 tájékán mennyire éretlen voltam a Neuromancerhez. Talán nem is csoda. 16 évesen, abban a világban, internet nélkül, épp áttérve Commodore-ról pc-re, azt sem tudván mit karattyolnak a raszták Babilonról, na és azzal a rengeteg idegen kifejezéssel...

Csak a felszín maradt meg: a kibertér, a dugás a kapszulaszállóban, Molly szemei, karmai, meg az, hogy ez nagyon menő. Pedig a regény akkor már majdnem 10 éves volt. Gibson már akkor "bent volt" a kibertérben, amikor én még arról ábrándoztam, hogy vajon mikor játszhatnék újra a Ramboval C64-en. Már akkor feltette a kérdést a digitális túlvilágról, amikor még évekre voltam könyve elolvasásától, hát még felfogásától.

Kerülőúton, késve jutottam el oda, ahol már jártam egyszer a '90-es évek első felében.

Pedig ha jobban emlékeztem volna, akkor sokkal szembetűnőbb lett volna az, hogy mennyire gyenge lenyomata a Mátrix (a film) a Neuromancernek.

De vajon mi lejet a mai tinikkel? Eljut hozzájuk is Wintermute vagy mivel már senki sem olvas könyvet meg kell várniuk a kétségesnek tűnő film adaptációt?

Hülye kérdés.

Aki akarja megtalálja, a zöldségek meg zöldségek maradnak.

POSZTHUMÁN TRANSZ - TRANSZHUMÁN POSZT
A regény olvasása során egyszer, félreértelmezve a leírtakat, úgy képzeltem el a Tessier-Ashpool családot, mint akik nem egyszerűen hibernálgatják magukat, hanem képesek személyiségüket feltölteni a kibertérbe, majd onnan vissza klón testekbe. Elérve ezzel egyfajta halhatatlanságot. S bár hiába olvastam rengeteg sci-fit, (efféle) poszthumán történetekkel eddig nem nagyon találkoztam. Pedig érdekes gondolat - amit minden hívő káromlásként élne meg - az, hogy milyen lenne az a világ, amiben a hitetlen ember megteremti magának a túlvilágot. Akár azzal, hogy olyan virtuális világot hoz létre, amiben ez létezik, akár azzal, hogy magát helyezi át egy ilyenbe. S ezek a világok akár rétegződhetnek is. Létrejönne a mágia, az alternatív univerzumok, gyakorlatilag bármi. A másik kérdés, hogy mire ítéltetett az ember? Arra, hogy elpusztítsa magát a bolygó folyamatos szipolyozásával? Arra, hogy visszataláljon és harmóniában éljen a természettel? Vagy arra, hogy megismerje a teljes univerzumot? Utóbbi esetében nem elkerülhetetlen dolog-e a halhatatlanná válás?
S ha ez megtörténne, hogyan fogadná a társadalom azt, hogy ezentúl vannak a felhőből le és felhőbe feltöltődő személyek, meg maga a "húsbár", a hardver az újfajta ember számára? Meddig bírná az emberi elme, ami nem erre van kitalálva?

Aki tud ajánljon valami poszthumán sci-fit. Vagy választok egyet találomra a netről.:)

Posted with Blogsy

SAVE ME, BARRY!

Hogy lehetett elengedni Nathant?!?!?!

Hogy lehetett elengedni Barry-t?!?!?!? :D

Azért belenézek majd a negyedik évadba is, melonfuckers...

A MISFITS ELSŐ KÉT ÉVADA MEGTARTANI VALÓ

a harmadikban már a zenék sem az igaziak

U&ME

A minap munkavédelmi oktatást kellett tolmácsolnom egy japán dolgozó számára. Az irodai munka során is számos dolog fenyeget, többnyire lassú egészségkárosító hatással.

Benne van ebben a hőmérséklet, a sok ülés, a megfelelő légcserélés, stb.

A látáskárosodás kifejezetten gyakori. Sokat számít a megfelelő szög, a nem tükröződő felületek, a rendszeres szünetek tartása. Külön felhívták a figyelmet arra, hogy aki gyakran végez adatbevitelt, vagyis papírról olvasott adatokat gépel be számítógépre, az szerezzen olyan irattartó állványt, amivel a képernyő mellé, bal vagy jobb oldalra teheti a forrásszöveget.

Ha nem tesz így, akkor a folyamatos oda-vissza fókuszálástól könnyen elfáradhatnak, kifáradhatnak szemei és tönkrevághatja látását. (más távolságra van a szemtől a képernyő és az íróasztalon a papír)

Aznap nem, csak most ugrott be, hogy a Wii U esetén pontosan erre lesz kényszerítve a játékos...

Megjegyzés: Nem sok irodai munkahelyet láttam eddig, ahol rendesen be lennének tartva a munkavédelmi előírások, de biztos, hogy nem véletlenül találták ki ezeket.

A Wii U felemás érzéseket vált ki belőlem.

Végre itt egy nintendo gép, ami már teljesíti azokat a kondíciókat, ahonnan érdemes HDTV-re kötni. Még gombok is vannak rajta. A márkahű játékosoknak már a Mario is elég és 100$-ral többért is vinnék. Számomra a kezdeti játékkínálat szokás szerint nem valami meggyőző és most grafikai ugrásról sem beszélhetünk. A mozgásérzékelés bizonyítottan nem vonzó már, a két képernyő szintúgy (NDS tapasztalatok). Furcsán hangzik, Jó lett volna pár HD-ra felhúzott Wii játék, mondjuk egy Xenoblade U a kezdőkínálatba. Biztos sokan mondtak nemet a Wii-re ebben az elnyúlt generációban, akiknek így ez a pár jó játék kimaradt.

Szóval várom az árcsökkentést, a csábító(bb) exkluzívokat és a jövő évi E3-at.

Posted with Blogsy