2013. szeptember 9., hétfő

ONLY YOU

Ennyire rég élveztem játékot. Köszönhető persze ez jó részt a képregényfetisizmusomnak, amit (szia Krisztián!:) az Arkham City bőségesen kielégíteni képes, nem úgy, mint a Nolan/Bale féle, amúgy nem rossz, de nem is Batman filmek.
Ugyebár abban a trilógiában az volt a koncepció, hogy Batman bárki lehet, még akkor is, ha kicsit ellentmondásos feltételezés is, hiszen nem áll bárki rendelkezésére saját fegyverfejlesztő cég, titkos búvóhely, ja és szupernindzsa képzés. Talán utóbbi a legkönnyebb. A játékban viszont ugyanazt a Batmant adják, akit a képregényben. Azt az emberfeletti embert, aki - bár kicsit elmebetegnek tekinthető, tényleg a világ legjobbja, egy Einstein - Bruce Lee - Rockefeller, aki tényleg nem lehet bárkiből.
Ami miatt számomra még az Asylumnál is jobban tetszett, az a jó sötét, hóeséses, nyitott város adta közlekedési és hősködési lehetőség. A siklóernyőzés nagyon jól sikerült, az AR Trainnig részek megcsinálása után, de még inkább a játék 3/4-ére már hibátlanul, örömömet lelve benne suhantam át a különféle akadályok között.

Amiben igazán szerencsésnek érezhetem magamat utólag, az az, hogy nem olvastam semmit a játékról, nem akartam túl jó lenni benne. Sokakkal előfordul open world játék játszása esetén, hogy a két sztori fejezet közt próbálják kimaxolni a várost. Nem szabad. Talán labirintus játékokból meg rpg-kből jön a beidegződés, hogy minden sarkot meg kell nézni, nehogy ott maradjon valami jó kis fegyver vagy kincs. Én úgy vagyok vele, hogy azt csinálom, amihez épp kedvem van. Ha észreveszek egy furcsa épületet, akkor már csak azért is körberepülöm, ha lusta vagyok átlagbűnözőkkel vesződni, akkor haladok a történettel. Érdekes is volt észrevenni a játék legvégén (The Immortal Joker előtt) találni rá azokra a CCTV kamera pozíció megadó hekkelési lehetőségekre. :D

Majd valamikor, második alkalommal kimaxolom.

De visszatérve mégis a már korábban felmerült témára: ez tényleg fanservice, felső fokon. A DC legjobb karakterei vannak a játékban és nem szaroznak évtizedek óta ismert háttértörténeti elemek újraszajkózásával. Imádtam, ahogy Oracle bejelentkezik rádión és nincs egy filmrajongók számára is egyértelműsítő plusz kör azzal, hogy megpróbálnák megmagyarázni, ki is ő. Talán a megnyíló adatbázisban le van írva, de azokba bele sem néztem, mindenki régi ismerős.ű
Ami ebből hiányzik, az már csak egy kis Superman és Cassandra Cain féle Batgirl vendégszereplés.

Remélem megtartják jó szokásukat és ezután is nagy ívben kerülik a filmek bugyuta történetének újrajátszatását és rámennek a képregényes ki a nagyobb elmebeteg irányra. :)

A stáblistában hallható Only You pedig levert teljesen.

Kicsit furcsa lesz az Arkham Origins Kevin Conroy és Mark Hamill nélkül, de az intro alapján az új hangokra sem lehet panasz.
Előrendelés indul.

23 megjegyzés:

  1. A bejegyzés első felére reagálnék ami amúgy trollvonzó de most bevállalom. A Nolan féle batman filmek nemhogy nem rosszak hanem leginkább azok a nagybetűs Batman filmek amelyek a leginkább megállják a helyüket, ha a karakterről és annak a történeteiről van szó.

    "Ugyebár abban a trilógiában az volt a koncepció, hogy Batman bárki lehet, még akkor is, ha kicsit ellentmondásos feltételezés is, hiszen nem áll bárki rendelkezésére saját fegyverfejlesztő cég, titkos búvóhely, ja és szupernindzsa képzés."

    A főszereplő továbbra is Bruce Wayne, szóval nem értem ezt a feltételezést. A róla szóló alaptörténet az első részben vázolva van. Ezt megfejelte Nolan a "hős útja"-val amit az első résszel kezdett és a harmadik résszel fejezett be. Hozzáteszem úgy, hogy közben végig Batman maradt az egész film, én legalábbis egy percig nem éreztem azt, hogy nem azt nézek. Ha a karakter fejlődésének ilyen szintű bemutatása jelenti azt, hogy "batman bárki lehet" akkor az elég komoly elferdítése annak amit Nolan végül letett az asztalra.

    "A játékban viszont ugyanazt a Batmant adják, akit a képregényben. Azt az emberfeletti embert, aki - bár kicsit elmebetegnek tekinthető, tényleg a világ legjobbja, egy Einstein - Bruce Lee - Rockefeller, aki tényleg nem lehet bárkiből."

    A játékban meg a képregényekben (bár ez utóbbiakat nyílván nem olvastam el mind) én egy kibebaszott nagy izompacsirtát látok aki a farzsebéből előhúz mindent, sebezhetősége erősen konvergál a nullához ahhoz képest amik megtörténnek vele, ráadásul végig sejteni lehet, hogy mi lesz a végkifejlet, elvégre az alapvetésben is kb. 80 évig mindig ugyanaz történt. Ez aztán igen. Valahol azért én eléggé csodálkozom ezek után, hogy pont a Nolan féle batman szériát húzzák le egy páran, holott ő végre nem nézte hülyének az egész franchiset és próbálta kiszélesíteni a téma kereteit. Nem vagyok fanboy csak azért mert neked jobban bejönnek a játékok meg a képregények, attól még a Nolan féle filmváltozatok semmivel sem rosszabbak abban az értelemben ahogy azt leírtad. Uff.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Nolan-széria nem a legrosszabb Batman filmeket tartalmazza, nem is rossz filmek (kivéve az utolsót, ami kábé ugyanaz, mint a Steven Seagal féle, kómából felépülve szétgyúrom magam film).
      De nem Batman filmek, függetlenül attól, hogy a Val Kilmer/George Clooney féle izék is léteznek, sajnos.
      De a farzsebből feszítve előhúzom a cápaspray-t jellegű dolgok, kb. az Adam West sorozatra voltak érvényesek.
      Ott vannak alapnak azok a régi képregények, amik a '80-as években jelentek meg nálunk.
      Rengeteg olyan téma van már csak azokban, amikre úgy gondol a magamfajta, hogy attól betmen a Batman.

      Példák: megérdemli-e Batman, hogy szabadlábon legyen, miközben Denevérnek(!) öltözve törvényt sért és vélhetően csöppet kattant?
      Melyik a maszk, a denevér vagy bruce wayne? (ezzel picit próbálkozott Nolan is, de amennyi screen time-ot kapott az egész Bruce Wayne a 2-3. részekben, kár említeni)
      Robin halála, Batgirl lebénulása, Cassandra gyilkos hajlamai, más hozzátartozók felé, velük történő dolgokkal szemben tanúsítandó felelősség.
      Stb.

      Én nem lenézem az említett filmeket, hanem haragszom rájuk.
      Csak reménykedem, hogy a jövőben helyrerakják kicsit a dolgokat, de valszeg maradnak a remek DC rajzfilmek a képregény mellé.

      Törlés
    2. "nem is rossz filmek (kivéve az utolsót, ami kábé ugyanaz, mint a Steven Seagal féle, kómából felépülve szétgyúrom magam film)" - Ennyi erővel mondjuk bármilyen nagy filmnek van Filmpluszos alteregója, meg magvában az egész MGS-saga is "csak" egy agyonbonyolított Rambo + Úszó erőd kombó.

      "Példák: megérdemli-e Batman, hogy szabadlábon legyen, miközben Denevérnek(!) öltözve törvényt sért és vélhetően csöppet kattant?" - Hm, nem erről szólt az egész Nolan-féle Sötét Lovag? Abban Dent végig arról beszél, hogy törvényes eszközökkel kell helyretenni a bűnözőket, majd a tragédia hatására ő is törvényen kívülivé válik. Aztán az emocionális útravaló szájbarágósan ki is hangsúlyozza, hogy Batman nem a törvényes eszköz volt, hanem az, amit a város kiérdemelt magának (mivel Dentre nem volt igény).

      Törlés
    3. A Sötét lovag baja az, hogy sok köze nincs hozzá Batman karakterének, alig szerepel. Az Joker film.
      Batman szinte csak reagált Joker tetteire, Bruce Wayne meg mintha nem is lett volna benne.
      A Dent vonal sem elég hangsúlyos (elvész az ultrakarizmatikus Joker mellett) én nem is emlékszem rá, inkább csak arra, hogy a csúnya lányra hajtott. :D

      De a legfőbb alapvető baj a filmbeli Batmannel (NEM a filmmel), hogy más az imidzs. Batman nem irányít, inkább reagál. Nem villantja meg intellektusát sem.
      Elég buzis így leírva, de a Batman rajongók, csakúgy, mint a Conan rajongók vagy Superman rajongók man crusholnak a minden pillanatban magabiztos, profi és hatékony hősre.
      Pókembert megint másért szeretik.
      Bale-Batman nem pont olyan volt, mint vártuk.

      Tartok tőle, hogy erre valami olyasmit válaszolsz, hogy ilyen már volt ezerszer.
      Nem nem volt. A kasszasiker meg meglett volna így is, csak maradjanak elég faszagyerekek az ellenfelek is.

      Ha ezt folytatjuk, átmegyünk valami Kevin Smith jelenetbe, azt hiszem...:D

      Törlés
    4. "Az Joker film." - Anno ugyanezt mondtam a moziból távozva a barátnőmnek. De ez nem baj. Máshol van a hangsúly, ennyi.

      "Tartok tőle, hogy erre valami olyasmit válaszolsz, hogy ilyen már volt ezerszer." - Nem, ezzel az a bajom, hogy egy elvakult rajongónak csak akkor tetszik valami, ha halál pontosan ugyanazt látja, amit 10-20-30-ezer éve is látott, minden más blaszfémia. Nálam többször szerintem nem sokan játszották végig a Metal Gear Solid első részét, mégsem vágtam magamon eret azért, mert Solid Snake helyett Raiden lett a folytatás főszereplője. Nem lett tőle rosszabb a játék, sőt...

      De pl. érdemes lenne arról is beszélni, hogy a durva fanservice mellett van-e értelmezhető sztorija az Arkham játékoknak. Mert hiába a teljes hollywoodi gárda és forgatókönyvíró, de nincs. Az egyetlen karakter, akin minimális jellemfejlődést lehet észlelni, az a Warden, de ha jól tudom ő eredetileg nem is képregényfigura, és a története is csak audiologokból ismerhető meg.

      Törlés
    5. Ezzel áttérnénk a karakter vs karakter vitáról a játék sztori vs film sztori vitára.
      Nincs igazán sztorija, egyszerűen egy szituáció megoldása a játék. De mint játék nem is lehet bele jellemfejlődést tenni, az olyan filmes is lenne.
      Ami kellene, az inkább az, hogy a játékoson érjék el a véleményváltozás hatását valamivel szemben.
      De ilyesmire nem emlékszem nagyon más játékból sem, lévén befolyásolni nem tudjuk a "sztorit", mert nincsenek benne döntési lehetőségek.

      Egyébként a döntési lehetőségek hiányoztak a filmekből is.
      Volt a csaj vs Dent, ki robanjon fel. De igazából nem éreztem elég súlyosnak a döntéskényszert (naná, hogy a nő), ellenben jó poén volt a csere.
      Meg volt ugye a Jokeres döntés a hajókkal. Na az megint furcsa volt. Az én verziómban valamelyik oldal megnyomja a gombot, de mindkét vagy a saját hajó robbant volna fel.

      Törlés
    6. "Ezzel áttérnénk a karakter vs karakter vitáról a játék sztori vs film sztori vitára." - Nem, ezzel arra akartam utalni, hogy ha a Nolan-filmeket egyértelműen negatív szűrőn át nézed, akkor érdemes az Arkham játékokat borító rózsaszínű fanservice-köd mögé is belesni.

      "De mint játék nem is lehet bele jellemfejlődést tenni, az olyan filmes is lenne." - Attól, hogy a sztoriban nem tud döntést hozni a játékos, az általa irányított karakternek még fejlődhet a jelleme. Szerintem pont az kérdőjelezi meg a tengernyi noninteraktív cutscene létjogosulstságát, ha azok nem adnak elő egy érdemi történetet.

      "Meg volt ugye a Jokeres döntés a hajókkal. Na az megint furcsa volt. Az én verziómban valamelyik oldal megnyomja a gombot, de mindkét vagy a saját hajó robbant volna fel." - Akkor meg a végső Batman-Joker párbeszéd vesztette volna értelmét, illetve Joker egyértelműen elvi fölénybe kerül (mert bizonyítást nyer a tétele), és értelmét veszti a sztori folytatása (és a harmadik rész lehetősége) is, mert nem érdemes küzdeni olyan városlakókért, akik saját magukat is elpusztítják.

      Törlés
    7. ezzel az a bajom, hogy egy elvakult rajongónak csak akkor tetszik valami, ha halál pontosan ugyanazt látja, amit 10-20-30-ezer éve is

      Ez a szerelem.:)

      Törlés
    8. Bakker, le kellett szednem egy masik browsert, hogy tudjak kommentelni iosrol... Pff...:)
      Jellemfejlodes: az szep es jo, de Batmannel ezt nem lehet eljatszani. O kesz van,o Batman.
      Mas karakternel el tudom kepzelni, de nala nem. Nagyon a kepregenyben sincsenek dilemmai. Elofordul, nagyon nagy esemenyeknel, de o egy detektiv-terminator.
      Ezert is az atvezetokben csak annyi kellene legyen, hogy Catwoman zuhanyzik.:)

      Most belegondolva, fura is lenne dontesi lehetoseget adni a jatekos kezebe es Latni, ahogy Batman rosszul dont. Ennek a karakternek nem az az koncepcioja.
      Egy Batman Beyond jatekban, Terry McGinnisszel viszont mukodne.

      Törlés
  2. Most kb. ide is bemásolhatnám azt, amit egy korábbi topicba írtam, de inkább nem teszem. Mindenesetre az open world felépítés a City esetében szerintem korántsem javította az élményt. És nem csak a játék ritmusára (illetve annak hiányára) célzok: a mellékküldetések számossága sokszor az érdekességük rovására ment. Míg az elődben örömmel fejtettem meg az összes rejtvényt, és vertem el a rosszarcúakat, ebben inkább menekültem előlük. Akadtak persze igazán jól megtervezett feladatok, de nagy átlagban azokra és a kihívásokra is rányomta a bélyegét az open world dimenziókból adódó jellegtelenség. Oké, át lehet repülni a tennivalók felett, de ha egy játék sokkal jobb élményt nyújt úgy, hogy kihagyom a felét, akkor megkérdőjelezhető bizonyos tartalmainak létjogosultsága. Nem véletlen mondják azt neves szakemberek, hogy a játék nem akkor van készen, amikor már mindent beleraktál, hanem amikor már nem tudsz mit kivenni belőle. Persze a sajtó nem a kohézióra megy rá: lehet repkedni, képregényes alakokkal találkozni, lesből támadni és rejtvényt fejteni egy epikus városban, mindezek mellé pedig másfél órás Macskanő DLC társul. Tapsvihar.

    Az Originst egyelőre nem is mertem előrendelni. Sajnos nem a szinkronhangok távozása a legfájóbb pont, hanem az, hogy velük együtt a teljes fejlesztőcsapatot is lecserélték.

    A "Nolan Batman nem Batman"-ezést amúgy mai napig nem értem. Én olvastam anno a képregénysorozatot, megnéztem a '90-es évekbeli mozifilmeket (a Burton-féléket még szerettem, sőt: szeretem is), a film- és rajzfilmsorozatot, a régebbi videojátékokkal is sokat játszottam, mégsem éreztem sértve magam azért, mert Nolan nem elégedett meg annyival, hogy (sokadjára is) kiveresse a rajongók faszát. Volt valami más is ebben a sztoriban, amit ő vászonra vitt, sikeres volt, és működött. De azt hiszem, az utóbbi tény legitimálta a próbálkozását.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom mit írtál legutóbb, észben is tartottam játék közben.
      Mégis, a városi ellenfelek esetén nem értek egyet. Ott volt fejlődés, persze szervesen kapcsolódva a következő story helyszínre való bejutáshoz: a bejáratoknál egyre komolyabb banda verődött össze. De az általános sittesek közt is úgy kezdett el nehezedni a játék, ahogy a sztoriban. Megjelentek a kések, villanybotok, stb.

      A dolgok kivételéről: ez egy open world játék, akármelyik ilyennel játszottam, mindig ugyanezek voltak a hibái. Max úgy lehetne megoldani, hogy kivesszük a sztori részeket és átültetjük az általános történésekbe.
      (bejön a rádión, hogy Rinó tombol a belvárosban, de közben Queensben is van valami lövöldözés, hová menjen Pókember?)
      Szerintem teljesen jó volt.
      Az Asylum ehhez képest egy teljesen más kategória, nekem olyan volt, mint a Wind Waker, hajózás nélkül.

      Nolan meg persze legitim, de gyakorlatilag csinálhatott volna saját szuperhőst is és hagyhatta volna Bettit olyannak, amilyennek szeretjük. (Hiába minőségi, a képregényesek közt megoszlik ám róla a vélemény, ugyanúgy, mint ennél az új, fostalicska Star Treknél)

      Törlés
    2. "De az általános sittesek közt is úgy kezdett el nehezedni a játék, ahogy a sztoriban. Megjelentek a kések, villanybotok, stb." - A gond az, hogy ettől nem nehezebb lett az utcai bunyó, hanem csak tovább tartott. Játékos szempontból nem igényelt különösebb erőfeszítéseket, pláne azután, hogy az épületen belüli pályák klasszisokkal komplexebb feladatokkal és nehezebb kihívásokkal bombázták a játékost. Sztoriból utcára menni kb. olyan élmény, mint amikor végigjátszás után ugyanannak a játéknak a force-olt tutorialjával kezdi újra az ember. És újra és újra.

      "Max úgy lehetne megoldani, hogy kivesszük a sztori részeket és átültetjük az általános történésekbe." - Vagy úgy, ahogy az Asylumban csinálták, hogy kiveszik az open worldöt (illetve be sem rakták) és máris eltűnnek az ezekre a játékokra jellemző sallangok és kötelező randomharcok, meg lesz ritmus és nehézségi ív is. Mert az előbbieket leszámítva struktúráját tekintve a City is "csak" egy Asylum, nagyobb játszótéren előadva.

      "(bejön a rádión, hogy Rinó tombol a belvárosban, de közben Queensben is van valami lövöldözés, hová menjen Pókember?)" - Ilyen volt az inFamousben, egyszer. Azóta sem értem, miért nem építenek erre jobban az ilyen képregényes játékok. Baromi jó dolgokat lehetne belőle kihozni.

      "ugyanúgy, mint ennél az új, fostalicska Star Treknél" - De azzal nem az a fő gond, hogy nem elég Star Trek, hanem hogy mint film is nézhetetlen.

      Törlés
    3. Akkor nincs értelme open world játékokat csinálni?
      Szerintem képtelenség lett volna még egy Asylumot csinálni Batmannel (vagyis bezárni megint), jobban rá kellett volna gyúrni viszont a döntésekre és terepgyakorlatra (A Zsasz Marci féle, érj oda a telefonhoz ennek csak belépő szintje lehet, a helikopterek meg csak akkor kezdtek lövöldözni rám, amikor én is lövöldöztem rájuk azzal a sokkoló puskával)

      Törlés
    4. Szerintem ezzel megadtad a választ. Ha már open world, akkor jobban el kellett volna távolítani az Arkham-designtól, mert így ugyanaz maradt, csak jócskán felfújva. Úgy érzem, ezeket az üres tereket vagy egyáltalán nem, vagy csak félmegoldásokkal tömték tele.

      De mondom, ettől függetlenül nagyon jó játéknak tartom. Csak az elődhöz mérve marad alul (nálam).

      Törlés
  3. Ha lecserélték a fejlesztőcsapatot, akkor viszont nem rendelem elő.
    Ne már.
    Így is kicsit tartok tőle, hogy nem tesznek be valami igazi sztorit a játékba és tartják meg csak elterelésnek a Batman vs bérgyilkosok részt és ezért csak Bossfightok lesznek nyomozás nélkül.

    Tényleg. Az Arkham Cityben azért jócskán lett volna kihasználható funkció. A lövedék becsapódási szögek meg egyéb dolgok követése jó volt, de lehettek volna melléktörténetek és mellékvágányok is ezzel kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  4. Egyébként mi a tipp, mit csinál a Rocksteady, ha nem az Arkham Originst? Esetleg nextgen Batmant?
    BATMAN - GOTHAM CITY
    Na le is fosnám a bokámat, ha csinálnának egy várost és lehetne benne Batwingezni is.
    Kár, hogy az ilyen ötletek nincsenek összhangban a megvalósíthatósággal. XDDDDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Rocksteadyről nem olvastam semmit, ez viszont tetszeni fog:

      http://arcadeheroes.com/2013/07/22/next-from-the-makers-of-h2overdrive-dirty-drivin-batmobile/

      Törlés
  5. Hehehe...
    http://d24w6bsrhbeh9d.cloudfront.net/photo/4731408_700b.jpg

    VálaszTörlés
  6. Jobban belegondolva...
    Batman játék lesz az Origins, ezért a legjobb, amit az ember tehet, hogy megvárja a későbbi, teljes kiadást, dlc-stől, mindenestül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobban belegondolva szerintem nem veszített sokat, aki kihagyta a korábbi Batman DLC-ket :) Mondom ezt úgy, hogy mindkét Arkham játékból a létező legjobb/legdrágább kiadást szereztem meg.

      Törlés
    2. Ez igaz is, de azért szeretek mindent magaménak tudni, ha veszek valalmit.
      Ellenben kiegyezhetünk egy nem kell rohanni megvenni a játékot eredményben, azt hiszem. :)

      Ami szomorúbb, hogy néztem két-három videót a vítás Blackgate-ről, de sajnos tartalmilag nagyjából ugyanaz volt mind és a látottak alapján botrány unalmas hülyeség.
      Lehet benne menni előre, ugrálni nem kell csak néha grappling gunozni, a verekedés meg olyan, mint volt, csak picit kevesebb mozgással.
      Elvileg lesz benne robbanózselé meg mászás, stb. is, de arról, hogy ezeket ténylegesen használni, esetleg kombinálni is kellene, semmi sem látszott a demóban.
      Attól tartok, hogy ezért meg aztán főleg nem kell majd rohanni.
      Pedig olyan jól indult ez a Batman: Arkham sorozat.

      Törlés
    3. A Blackgate nekem ránézésre nem tűnik sokkal többnek a MegaDrive-os Batman Forever-nél. Ezt mondjuk lehet dicséretnek is venni, nézőpont kérdése... :)

      http://www.youtube.com/watch?v=yQSDtTZjdp4

      Törlés
  7. Nekem nagy szerelmem eddig az Arkham sorozat. Biztosan hozzátesz ehhez, hogy oda meg vissza vagyok a Batman univerzumtól, és ahogy mondtad is, a Rocksteady TÖKÉLETESEN kiszolgálja a denevérember rajongóit! Rengeteg utalás, easter egg, szereplők tucatjai, ismertek és kevésbé ismertek. Pici spoiler, de szerintem mindketten láttátok ti is a játékban a következőket:
    - Killer Croc cameo
    - Scarecrow maszkja
    - A Hush-hoz vezető mellékküldetések
    Igen, a nyitott világba helyezés hígított valamennyit a játékmeneten, lehetett volna több típusú mellékküldetés, mert így abból az öt-hat fajtából lehetett többet megcsinálni, de a legtöbb egészen szórakoztató végjátékba torkollott. A gyűjtögetésre meg nem lehet panasz, vagy ha ez is unalmas és érdektelen valakinek, akkor máshol hozzá se kezdjen ehhez. Ki kell használni az eszköztárat, valahol gondolkodni, máshol sietni kell, a nagyobb puzzle-szobákról nem is beszélnék.
    Megfigyelhető egyébként, hogy az Arkham talán a legjobb mainstream recept. Nem nehéz játszani, nem követel meg nagy idő- és energiabefektetést (igaz, a kihívásokkal meg kell küzdeni), de nem is tol mindent az arcodba, mint pl. egy Assassin's Creed vagy a Far Cry 3. A harc is ebben a szellemben került megvalósításra, ahol ellentámadásokkal és ugrálásokkal is el lehet érni a célodat, de miért nem tanulsz meg szépen harcolni? Szerintem nagy élmény egy rosszarcút lefagyasztani, míg a másikat magadhoz húzod a kampóddal, aztán aktiválod az egyik kombót. Nem egy Street Fighter, de a stílushoz tökéletesen igazodik.
    Várom az Origins-t is, a szobros kiadást elő is rendeltem, egyrészt, mert Batman, másrészt, mert ebben a koncepcióban szerintem van még egy játék. Legalábbis szerettem annyira a City-t, hogy kisebb módosításokkal és új történettel még egyszer nekiugorjak. Igaz, egy nagy népszerűségre szert tevő sorozatnál akkor kezdődnek a gondok, amikor más csapatnak adják, lásd Gears of War.

    VálaszTörlés